Főkép

A zenecsatornákon vetített videoklip-kínálatból egyértelműen leszűrhető, hogy a kemény zene arányaiban nem pusztán visszaszorult (különösen Magyarországon), hanem az effélékre „szakosodott” műsorok késői kezdési idejéből ítélve végképp rétegzenévé vált. A rétegzenéket pedig jellegüknél fogva egyre kevesebben karolják fel, amitől még inkább kiszorulnak a fősodorból. Ezért tartom nagyszerű, mi több, kultúramentő vállalkozásnak a Gothica Fesztiválokat.

A fesztivál felhozatalában domináns, kimondottan sötét metálzenék még az elfogadottabb rockmuzsikáknál - melyek ma már lényegében egyet jelentenek a klasszikus és a nu metállal - is kevesebb nyilvánosságot kapnak. Pedig tapasztalatom szerint közönségük - ha más nem, zeneileg - műveltebb, mint a rock and roll-alapú kemény zenéké, hiszen ez utóbbiak befogadása sokkalta nagyobb nyitottságot követel meg közkedveltebb műfajtársaikénál.


Épp ezért e fesztivál közönsége is kedvesebb, értelmesebb emberekből áll össze, mint az átlag rockbuliké. Sok nagynevű banda koncertjénél rettegek a közönség sűrűjébe merészkedni, itt azonban egyszer sem éreztem azt, hogy félnem kellene. Nem kellett attól tartanom, hogy feldöntenek, megrugdalnak, vagy esetleg lehánynak. Legfeljebb az első sorokba nem nyomultam előre, nehogy hőgutát kapjak a sok összepréselődött test melegétől. Egyszóval kellemes estét tölthettem el a jobb szó híján aranyosként jellemezhető, a death metal - vagy az anime? (no jó, ez csak vicc volt) - hagyományaihoz híven kifestett arcú, sötét lelkű rockrajongók, lélektársaim között.


A koncert elejéről a Hungarocomix képregény-kiállítás és vásár miatt lemaradtam, ezért a Dying Wish produkcióját élvezhettem elsőként. A fiúk tavaly óta mintha javultak volna, mindenesetre most nem zavart annyira a múlt évben még elviselhetetlenül csapnivaló angolság. Lehetséges, hogy hörgősebben szólt az ének, a hangszerek pedig a tisztább hangzás miatt feledtették a szövegeket?

Utánuk kellemesen zúzós háttérzenével szemléztem a közönséget, és Havancsák Gyula barátomra is ráakadtam, aki a Sin of Kainben bőgőzik, és nem kevés lemez- és könyvborító fűződik a nevéhez.

A következő nagyszínpados zenekart, az Árnyakat ismét végignéztem, bár nem azért, mivel különösebben kedvelném a muzsikájukat (nekem valahogy nem eléggé sötétek), hanem mert az itt leadott anyagból tavaszra DVD-t készítenek, és mégiscsak elég nagy névnek számítanak ahhoz ebben a hanyagolt műfajban, hogy legalább ennyivel tisztelegjek előttük.


A számomra igazán vonzó banda, akikért végső soron eljöttem ide, tíz óra körül nyitott. A reneszánsz kamarazenét death metálos elemekkel vegyítő német Haggard valódi unikum a színpadokon. Műfajtársaikkal ellentétben, akik előszeretettel helyettesítik az élő zenészeket minidiskkel, a germán csapat teljes létszámban, jelképesen gyertyákkal megvilágított kottatartók mögött (és előtt) állva muzsikált. Semmihez nem hasonlítható, amikor élő nagybőgő, vagy oboa szólal meg egy metálszínpadon, s mellettük operai hangadottságokkal rendelkező lányok rázzák hosszú loboncukat. Persze önkéntelenül is a Therionnal vontam párhuzamot, ám a svédek valahogy mégis egész másként játsszák ugyanazt, az énekmondók stílusát idéző, gyakori váltásoktól izgalmas epikus metált.

Legnagyobb bánatomra éjfélre túl fáradtnak éreztem magamat ahhoz, hogy kivárjam a tavalyi „sztárvendég”, a finn Moonsorrow koncertjét, így csak egyetlen számot hallgattam, néztem meg tőlük, de ez is épp elég volt ahhoz, hogy fájó szívvel távozzak a Petőfi Csarnokból.

Úgy érzem, a Gothica Fesztivál évről évre javul, a fellépők egyre színvonalasabb produkciókkal állnak elő, a külföldi bandák pedig ugyanígy egyre izgalmasabb zenékkel és színpadképpel kápráztatják el a hallgatóságot. A hangosítás a Sziget Fesztivál nagyszínpadáéhoz hasonlítható, a fényeffektusok egészen lenyűgözőek. És valamiképp az eddig megszokott késő tavaszi időpont helyett a tél közeledtére emlékeztető, borongós november végi időpont is jobban illik a fesztivál hangulatához.

Bármily egyedi és megismételhetetlen volt is tehát ez az este, reményeim szerint már csak háromszázhatvanöt éjszaka választ el attól, hogy ismét az ideihez foghatóan lélekemelő élményben részesülhessek.

A nagyszínpadon fellépett zenekarok:
Haggard
Moonsorrow
Árnyak
Sin of Kain
Ideas
Dying Wish
Vale Of Tears
Wall Of Sleep
Garden of Eden
De Facto
Christian Epidemic
Coronatus

A kis színpadon fellépett zenekarok:
Trollheimen
Gyöngyvér
Killing Art
Astrodust
Agregator
Neochrome
Black Fever
Autumn Twilight
Synoverflow
Black Leaves
Autumn
Sense Of Silence
Holt Költők Társasága
Relikvia
Bornholm
Reason
The Dethroners