Főkép

Soha eszembe nem jutott volna, hogy egyszer egy Bacharach lemezről írok. Semmi baj nincs vele, hisz a kifinomult jazz és pop egyik nagy alakja ő, aki most már idestova 40 éve folyamatosan írja a jobbnál jobb slágereket (többek között ő a szerzője az „Anyone Who Had a Heart,” „Walk on By,” „Message to Michael,” „I Say a Little Prayer,” „Valley of the Dolls,” és a „Do You Know the Way to San Jose?” című daloknak).

És mellette számos emlékezetes filmslágert is ő jegyez, melyek közül a legismertebb az Alfie, illetve személyes kedvencem, a Butch Cassidy és a Sundance Kölyök. Ez utóbbi nagy-nagy slágere a „Raindrops Keep Fallin’ on My Head”, amelyért teljesen megérdemelten Oscar-díjat is kapott. Ettől függetlenül nem jöttem különösebben lázba az új album hírétől. Új Bacharach, és?

Bacharach szólólemez utoljára 1977-ben látott napvilágot, azóta alig hallat magáról a filmzenéken kívül. Akkor kezdett gyanús lenni a dolog, amikor a résztvevők között megpillantottam Elvis Costellót és Chris Bottit. Nocsak. Akkor hallgassuk meg. Három nap múltán csavarhúzóval kellett kifeszegetnem a CD-t, mert nem bírtam abbahagyni a hallgatását. Nem ment. Burt 28 év elteltével úgy döntött, ideje szólnia, mert Amerikában nem úgy mennek a dolgok, ahogy kellene.

Az amerikai kritikusokat is igencsak meglepte ez az erős, politikai töltetű lemez, amely nyíltan kritizálja a Bush-kormányzat politikáját, illetve magát az amerikai elnököt. Ennél nagyobb meglepetése nem is nagyon lesz az évnek. A végtelenül aprólékosan kidolgozott, hangszerelt pop-jazz dalok szerzőjét nem érdekelte a hírneve, és az a kommerciális siker sem. Pénze van, azzal nincs gond, de akkor vajon miért döntött úgy, hogy egy ilyen személyes jellegű lemezzel jelentkezik? Mert ő is úgy érzi - sok-sok amerikaival egyetemben -, hogy bajok vannak az országban.

Bacharach maga írta a dalok szövegét is, amelyek szinte mindegyike csendes számonkérés: Hol fordultak rosszra a dolgok? De nekünk, Amerikától távol élőknek alapvetően nem a politikai üzenet a fontos (bár szerintem nem hanyagolható el), hanem a zene. Burt ismét azt a légies hangfestészetet alkalmazza, amit szinte mindig. A dallamok nem erőszakosan másznak a fülbe, hanem csendesen, nyugodtan. Olyan gyönyörű harmóniákkal dolgozik, amilyeneket manapság nagyon ritkán hallani. Az amúgy szívet tépő drámai mélységekre képes Elvis Costello is visszafogja magát a „Who Are These People” című dalban, amelyhez Botti éteri trombitajátéka párosul.

Sokat gondolkoztam azon, kihez, mihez lehetne hasonlítani. Végül beugrott: Zero 7. Ez az. Az angol duó szintén ilyen elemekkel dolgozik. Hosszú, lassan építkező, szépséges dallamok, hátborzongatóan tökéletes hangszerelés, a Bacharach védjegynek számító háttérénekesek – olyan zene, amely belülről feszegeti a saját határait. A sima felület alatt ugyanis komoly érzelmek tombolnak, amelyek olyan feszültséggel ruházzák fel az albumot, hogy még most is hitetlenkedve rázom a fejemet.

Az At This Time egy fantasztikus művész hipnotikus erejű albuma, amelyet csak esténként szabad hallgatni, és most, hogy itt az ősz, ez nem is nehéz. Hagyni, hadd ragadjon magával, hadd szippantson be, hadd öleljen körül. Garantáltan felejthetetlen élmény, amely minden egyes hallgatás után egyre csak erősödik.

A lemezen elhangzó számok listája:
1. Please Explain
2. Where Did It Go?
3. In Our Time – közreműködik: Chris Botti
4. Who Are These People? – közreműködik: Elvis Costello
5. Is Love Enough?
6. Can`t Give Up
7. Go Ask Shakespeare – közreműködik: Rufus Wainwright
8. Dreams – közreműködik: Elvis Costello
9. Danger
10. Fade Away
11. Always Taking Aim