Roald Dahl: Karcsi és a Nagy Üveglift
Írta: Galgóczi Tamás | 2005. 09. 22.
Túl a vitatható filmfeldolgozáson csak abban bízhatunk, hogy a második részt nem próbálják meg vászonra vinni. Véleményem szerint kár lenne középszerű adaptációkkal elrontani azt az élményt, ami mindazokra vár, akik az első rész fantasztikus világán fellelkesülve kíváncsiak a folytatásra.
Tulajdonképpen Dahl csodavilága ma már könnyedén előállítható, csupán hozzáértő programozó és elegendő gépidő kell hozzá, de a hangulat és a szereplők bája merem állítani – kivitelezhetetlen. Miként az bebizonyosodott az eddig próbálkozások nyomán.
De hagyjuk a látványt, hiszen itt van nekünk a kézzelfogható álomvilág, ami tulajdonképpen nem más, mint a jól ismert hétköznapok megbolondítása Dahl ötleteivel – kimondottan az ifjabb népesség számára.
Meghökkentő mesék helyett ezúttal inkább a csudálatos elemeken van a hangsúly, rövid dalokkal és mondókákkal kiegészítve
Az egész, úgy ahogy van lenyűgöző (és mivel technikai felfedezés, űrlények, sőt más dimenzió is szerepel a történetben, az idei sci-fi kiadványok között is szerepel majd az év végi összesítésekben), s bár hiányzik belőle a Micimackóra jellemző báj, gondolatiságban nem szűkölködik.
Egész egyszerűen bámulatos, mivé terebélyesedik Karcsi története – aki immáron csokigyárosként feltétel nélkül megbízik barátjában, Vonka Vilmosban.
Családja ezen véleményét nem teljesen osztja, s ebből bizony gyakori vitatkozások kerekednek – hiszen időnként hajmeresztő kalandokban van részük, amit főleg a nagyszülők viselnek nehezen.
Vonka úr ugyanis a maga csapongó módján mindent szeretne megmutatni új barátjának, amit szerinte a világban látni érdemes, és természetesen még mindig van pár kipróbálásra váró találmánya (természetesen mind biztonságos és garantált hatású).
Az utazáshoz az előző részből ismerős Nagy Üvegliftet veszik igénybe, ami már önmagában is remek találmány, nem szólva a helyekről, ahol Vonka úr megállítja.
Ám minden jónak, így ennek a történetnek is vége szakad egyszer, s kénytelen-kelletlen el kell búcsúznunk Karcsitól – a további folytatások reménye nélkül.
Tulajdonképpen Dahl csodavilága ma már könnyedén előállítható, csupán hozzáértő programozó és elegendő gépidő kell hozzá, de a hangulat és a szereplők bája merem állítani – kivitelezhetetlen. Miként az bebizonyosodott az eddig próbálkozások nyomán.
De hagyjuk a látványt, hiszen itt van nekünk a kézzelfogható álomvilág, ami tulajdonképpen nem más, mint a jól ismert hétköznapok megbolondítása Dahl ötleteivel – kimondottan az ifjabb népesség számára.
Meghökkentő mesék helyett ezúttal inkább a csudálatos elemeken van a hangsúly, rövid dalokkal és mondókákkal kiegészítve
Az egész, úgy ahogy van lenyűgöző (és mivel technikai felfedezés, űrlények, sőt más dimenzió is szerepel a történetben, az idei sci-fi kiadványok között is szerepel majd az év végi összesítésekben), s bár hiányzik belőle a Micimackóra jellemző báj, gondolatiságban nem szűkölködik.
Egész egyszerűen bámulatos, mivé terebélyesedik Karcsi története – aki immáron csokigyárosként feltétel nélkül megbízik barátjában, Vonka Vilmosban.
Családja ezen véleményét nem teljesen osztja, s ebből bizony gyakori vitatkozások kerekednek – hiszen időnként hajmeresztő kalandokban van részük, amit főleg a nagyszülők viselnek nehezen.
Vonka úr ugyanis a maga csapongó módján mindent szeretne megmutatni új barátjának, amit szerinte a világban látni érdemes, és természetesen még mindig van pár kipróbálásra váró találmánya (természetesen mind biztonságos és garantált hatású).
Az utazáshoz az előző részből ismerős Nagy Üvegliftet veszik igénybe, ami már önmagában is remek találmány, nem szólva a helyekről, ahol Vonka úr megállítja.
Ám minden jónak, így ennek a történetnek is vége szakad egyszer, s kénytelen-kelletlen el kell búcsúznunk Karcsitól – a további folytatások reménye nélkül.