FőképCharlie Hunter ismét belecsapott gitárjának mind a nyolc húrjába. 1995 óta nem múlik el év, hogy ne jelentetne meg legalább egy, ha nem két albumot. Hol saját nevén, hol a T. J. Kirk kiváló vezetőjeként, hol pedig a Garage a Trois tagjaként, hol szólóban, hol duóban.
Korunk legnagyobb gitárvirtuóza nem bír magával. Ami először egy alkalmi társulásnak indult a 2003-as Emphasizer című album erejéig, az mára teljes értékű bandává nőtte ki magát.

Az „atmoszférikus funkyt” játszó kvartett (a nyolchúrú gitáron játszó Hunter mellett a Galacticban feltűnt Stanton Moore ütőhangszeres, a szaxofonos Skerik és a szintén ütőhangszeres, de most vibrafonon is virító Mike Dillon) új albuma az Outre Mer című francia filmhez írott zene. Hogy mi a film, miről szól, egyelőre nem tudni, de ha feleannyira jó, mint a filmzene, akkor meg kell nézni.

Hunter mindig is híres volt arról, hogy csak akkor piszmog a stúdióban, ha feltétlenül szükséges. Most nem ez történt. A négy zenész beballagott a stúdióba, és minden teketória nélkül feljátszotta az albumot, amely ugyan nem a legkiválóbb darabja Hunter tekintélyes életművének, de mindenképpen emlékezetes.
Már az első hangok után nyilvánvaló, hogy Hunter zenéjét halljuk. A már megszokott, és sokáig fülben csengő töredezett, mégis megállíthatatlanul sodró ritmus, a félhangokra épülő gitározás, a lüktetés és az ellenállhatatlan szellemesség mind Hunter sajátja.

A soundról ne beszéljünk: ő egyike azon kevés gitárosnak, akit két hang után azonnal fel lehet ismerni, a technikájáról nem is beszélve (a gitár nyolc húrjából öt „rendes”, három pedig basszus, így képes kísérni magát, amint azt a 2000-ben megjelent Solo Eight String Guitar című albumon félelmetesen demonstrált).
Az ellenpontozásra hajazó, néhol üdítően repetitív nóták mindegyike gyöngyszem, ahogy az album maga is az. Skerik néhol majdnem olyan levegősen fúj, mint Lester Young, de pontos és kíméletlen, nagyon fekszenek nekik a nyitott futamok, amelyeket egyre csak épít, hol kisebb, hol nagyobb kihagyásokkal, és mindig tudja, hova akar menni.

Dillon vibrafonjátéka olyan nehezen elhelyezhető, hogy talán Cal Tjaderhez lehet hasonlítani, de hozzá is csak azért, mert jó pár latinos beütésű nóta van a lemezen, amely roppant egységes, és ha ugyan nem is éri el a Natty Dread vagy a Songs from the Analog Playground színvonalát, tökéletesen és szervesen illeszkedik az életműbe.

Akinek pedig már tele van a tudata az unalmas jazzgitárosokkal, vagy csak egyszerűen hipnotikusan jó zenét akar hallgatni, az nyugodtan kezdheti Charlie Hunter megismerését ezzel az albummal.

A lemezen elhangzó számok listája:
1. Outre Mer
2. Bear No Hair
3. The Machine
4. Etienne
5. Merpati
6. The Dream
7. Antoine
8. Circus
9. Needles
10. The Dwarf
11. Amanjiwo