Főkép

Mindig azt hiszem, hogy ez az a hely, ahol úgy alakulnak a dolgok, ahogy azt eltervezem. Nos, a mai (4. nap) ismét rácáfolt erre. A szokásos reggeli rituálék után megint csak a Hillben ért minket az ebédidő. A mai nap különlegességének ígérkezett, hogy mindenkinek kivonult kicsi családja, így délután 2 felé már 5 gyerekkel „felszerelkezve” vonultunk az EU játszótér felé, melyet az IN- KAL bölcs előrelátással körbekerített és éjjel-nappal őriztetett. Míg a gyermekek a maguk módján élvezték a Sziget nyújtotta örömöket, nekünk, szülőknek és barátoknak alkalmunk nyílt, hogy az elmúlt idő eseményein merengjünk, mivel 1 éve nem láttuk egymást.

Miután a siserehad kicsúzdázta magát, a Les Tambours du Bronx konzerv és olajoshordó püfölő produkcióját sikerül végignézni. Se szeri se száma azoknak az együtteseknek, amelyek az utóbbi időben szép hazánkba látogattak, és ezt a műfajt erősítik. Nincs ez másképpen ezzel a brigáddal sem. Bár korántsem vonzottak 40 ezer embert, azért szép számmal voltunk a Nagyszínpad előtt, akik a „bádogzenére” voltak kíváncsiak.

A következő előadó a Mando Diao volt, akik kellemes rockzenével szórakoztattak bennünket, bár többen sajnos nem nagyon lettünk konkrétan a színpad előtt, inkább a Nagyszínpadot körbevevő vendéglátóipari egységekben nőtt meg feltűnően az emberszám, hiába Lukácsék már melegítettek a háttérben. A Tankcsapda maga volt a katasztrófa. Ennyire gagyi hangosítást régen sikerült produkálni nagyszínpados zenekarnak. „Gratulálok” a technikusoknak. A Csapda ugyanis sehogy se szólt. Lukács erőtlen hangon énekelt, szólni meg sehogy se szóltak, egyetlen tiszta hangot nem lehetett hallani, minden atomtompa volt.

Ott is hagytuk K-val az egészet és átmentünk a mentőöv színpadhoz; a Világzenein a Besh o droM játszott. Mit játszott?! Adtak egy fergeteges koncertet, ahol egy tűt nem lehetett a földre ejteni, annyian voltunk. Így sikerül kompenzálni a Csapda okozta megrázkódtatást, és úgy döntöttünk nem is megyünk innen sehova, megvárjuk a Di Va Vol nevű ukrán formációt, akik nagyon lelkes, és a Besh o droM-hoz hasonlóan ütős koncertet adtak. Mivel K-lelépett, a koncert után egyedül galoppoztam át a HammerWord-re, ahol a finn Sentenced játszott. Sajnos ekkor már meglehetősen kész voltam, így nem is vágytam a sátor nyújtotta melegre, inkább kintről figyeltem csak az eseményeket.

Az 5. nap volt maga a horror volt. Kiütött a „Sziget-kór”. Gyanús volt már reggel, hogy csak délben tértem magamhoz. Igazából a létezéshez sem volt kedvem, rettenetesen zavart a hatalmas por, és leginkább kézzel-lábbal kommunikáltam mindenkivel, csak ne kelljen kinyitni a számat, mert fájt a torkom. A Hillben ücsörögtünk (szokás szerint), és vártuk a többiek érkezését, hogy letűnt fiatalságunk egyik kedvenc punk együttesének örüljünk együtt, ami nem volt más, mint a Toy Dolls. A haverok jöttek is óramű pontossággal, a 3 angol úriember pedig belekezdett egy nagyon húzós koncertbe. Azért az látszott, hogy még mindig a 10-15 évvel ezelőtti slágerek késztetik őrjöngésre a népeket, de azért az újabb keletű szerzeményeknek is tudtak örülni a Nagyszínpad előtt összejött arcok.

A Toy Dolls után Juliette and the Licks következett. Igen, az a színésznő a Született gyilkosokból. Lendületes, igazi rockzene jött le a színpadról, melyre a közönség abszolút vevő volt, így nem csoda, ha a csinoska Juliette az utolsó szám alatt „sztédzsdájvolt” egyet az összegyűlt emberek felett. Ezután K olyan ötlettel állt elő, amitől égnek állt a hajam. Hagyjuk ott a Kispált és menjünk a tuareg Tinarwent nézni és hallgatni. Mivel teljesen kész voltam, beadtam a derekam. Mit tesz isten, jó választás volt (bár mindenki csak szuperlatívuszokban tudott beszélni Lovasiék koncertjéről) a néhol melankolikus, talán egy kicsit egysíkú törzsi zene, 4 gitárral és egy dobbal előadva. Hihetetlen, de mindezekkel a zeneszerszámokkal sikerült hamisítatlan arab hangulatot varázsolniuk a színpadra, 10-20 ezer ember képzete magát a Szaharába egy másfél órácskára.

A tuareg csoda után egy igaz heavy metál koncert volt még betervezve, a Saxon a ködös Albionból. Habár nem szóltak olyan tisztán, mint az Accept és az Obituary, azért nem lehetett ok panaszra. Bár csak 3/4 ház előtt játszottak, mindenkit megmozgatott ez az „öreg” zenekar is. Sajnos nekem a Saxon végére minden energiám elfogyott, ráadásul a láz is kerülgetni kezdett, így kivontam magam a forgalomból és 11 felé nyugovóra tértem.