Főkép2005. június 20-a egy jó ideig megmarad az emlékezetemben, és biztos vagyok abban, hogy mindazokéban is, akik jegyet vettek a svéd pozanos koncertjére az A38-on. Lassan egy éve, hogy rendszeresen megpróbálom kifeszegetni a CD-játszóból a Funky ABBA című albumot, de nem megy. Az istennek sem. Mert ez egy elképesztően jó lemez. Pont. Nincs mese.

Van ugyanis egy svéd zenész, Nils Landgren néven közismert, aki olyasvalamit tud, amit rajta kívül csak egyetlen ember a földön: a jazzben sem gyakran használt pozanon funkyt játszik. A másik úr Fred Wesley, aki James Brownnál kezdte, hogy most vagy a saját bandájával terjessze az igét, vagy Maceo Parker mellett fújja úgy, hogy az oldala is kidől. Nem könnyű dolog ez. A pozant sem a hangzása, sem a technikája nem teszi funky-hangszerré (már ha van ilyen). Persze a fúvósszekciónak állandóan tagja, de szólóban alig lehet hallani. Landgren azonban, aki anno az ABBA egyik stúdiózenészeként kezdte, a világ legfunkysabb hangszerévé avatja a pozant. Akik akkor este ott voltunk az A38-on, ezt láthattuk, hallhattuk, tapasztalhattuk.

Landgren már egy jó ideje (vagy 15 éve) azzal szórakozik, hogy a funkyt meghonosítsa Európában. Nem a mostanság annak hívott irányzatot, hanem azt a feszes, kemény, irdatlan tempójú zenét, amit a Tower of Power és Maceo Parker játszanak. Teszi ezt úgy, hogy egyik csapatot sem utánozza: már az első hangok után nyilvánvaló, hogy ez Landgren. A bosszantó az egészben az, hogy javarészt svéd muzsikusokkal játszik együtt, akik közt nem egy nyomja világszínvonalon. Az előző lemezeken olyan gyöngyszemekre bukkanhattunk (számos kiváló saját szerzemény mellett), mint a Riders on the Storm a The Doorstól, vagy Mercy, Mercy, Mercy Joe Zawinultól (illetve egész pontosan Cannonball Adderleytől), illetve a Freedom Jazz Dance Eddie Harristől. Lemezein egy-két feldolgozás szerepelt eddig. A Funky ABBA – mint a címe is mutatja – csak feldolgozásokból áll. Hallottunk már pár vértelen és bőszítő ABBA-nótákat tartalmazó lemezt, de ez az igazi.

Landgren ugyanis megtalálta a funkot az ABBA zenéjében. Nem volt nehéz, teszem hozzá. A Summer Night City vagy a Gimme Gimme Gimme tulajdonképpen funk-nóták, csak eddig ezt senki nem vette észre. Landgren igen, és a felismeréstől felbuzdulva egy egész albumnyit vett fel. A lemez nyitódala – Money Money Money – úgy szól, mint egy igazi, hetvenes évek közepén Amerikában felvett lemez. A dallam ismerős, a hangszerelés értelemszerű, jár a kéz és jár a láb, majd… Megszólal Magnum Coltrane Price rapje. Ó igen, egy funkosított ABBA-nótában rap. Nem is akármilyen. Közben a dobos hozza a mérnöki pontosságú tempót, a billentyűs már bele is kezd a szólójába, közben pedig szól a Landgren fújta pozanból és a Karl-Martin Almqvist fújta szaxofonból álló fúvósszekció. És ez még csak a kezdet. Olyan harmóniákat, olyan melódiákat játszanak a fúvósok, olyan szólókat vezetnek elő, amikbe az ember beleborzong. Az éneket Landgren hol magára vállalja (pedig alig van hangja, de az hihetetlenül jó), hol vendégénekesekre. A lemez egyik csúcspontjának számító Summer Night City című nótában az egyik legremekebb (és kétséget kizáróan a leggyönyörűbb) jazzénekesnő viszi a prímet, Viktoria Tolstoy.
Minden egyes nóta működik. Olyannyira, hogy maga Benny Andersson, az ABBA agytrösztje zongorázik a gyönyörűségesen lírai When All Is Said and Done című balladán. Az ABBA egyik leghíresebb nótája pedig teljesen új értelmet nyer Nils Landgren tolmácsolásában. Itt cseng a fülünkben a Thank You for the Music című dal, ugye? Namost, amikor a tempót Landgren megfelezi, bluesosítja, egy kis Hammonddal megspékeli, majd a maga kicsit megtört, kicsit erőtlen (de semmiképpen nem képzetlen) hangján elénekli, akkor megakad az emberben az ütő.

Valószínűleg csak Jimmy Smith tavaly nyári koncertjét vártam annyira, mint a Nils Landgren Funk Unitot az A38-on. Már az is sokat elárult, hogy a magyar zenei élet krémje (Szentmihályi Gábor, Gátos Iván, Csizmadia Gábor, hogy csak párat említsek) lelkesen ott sorakozott a bejáratnál. Szerintem egyikünk sem sejtette, micsoda buli vár ránk. Felszaladtak a színpadra, és belecsaptak a Money Money Moneyba. A fúvósszekció kibővült egy trombitással. Egy szőke nővel. Annika Granlund az ő neve, mint később megtudtuk. De nemcsak trombitált, hanem énekelt is. Trombitajátéka tisztességes volt, de az éneke magával ragadó. Színpadi jelenléte pedig megbabonázott mindenkit. A banda többi tagja szintén kiváló zenész (egytől egyig svédek), akik olyan alapot nyomtak a dobossal az élen, hogy Maceo is megirigyelhette volna, aki tavaly nyáron adott ugyanitt egy enyhe három és fél órás koncertet. Nem is érdemes belemenni a részletekbe, mert a koncert felülmúlta az albumot. (Eltekintve a basszer és a gitáros minősíthetetlenül gyenge szólójától.)

Szóval van egy svéd pasi, akiből árad a zene, aki olyan szólókat fúj, hogy a legnagyobb jazzpozanosok (köztük J. J. Johnson) is megirigyelhetik, aki kemény, lendületes, pontos, sodró erejű zenét játszik – úgy a stúdióban, mind koncerten. Miután véget ért fergeteges műsoruk, ennyit mondott búcsúzóul: „Remélem, jövünk még Budapestre.” Mi is. Nagyon. De addig is szerencsére itt van a Funky ABBA című album, amelyet egyszerűen nem lehet elégszer meghallgatni.

A lemezen elhangzó számok listája:
1. Money, money, money
2. Knowing me, knowing you
3. Voulez-vous
4. Thank you for the music
5. Super trouper
6. Summer night city
7. Gimme! Gimme! Gimme!
8. Ther name of the game
9. Dancing queen
10. Take a chance on me
11. Sos
12. When all is said and done