FőképSokan nem kedvelik különösebben az eredeti Galápagoshoz képest túl sokat eláruló Második édenkert – Egymillió éves időutazás címre elkeresztelt késői Vonnegut regényt, és a silányság határait súroló magyar kiadásban valóban könnyű kivetnivalót találni.

Például egyszerűen kimaradt belőle a regény mottója, egy Anna Frank idézet, jelesül, hogy „Mindenek ellenére, még mindig hiszem, hogy a lelkük mélyén jók az emberek.” Pedig a mű vége felé még utalás is esik e kijelentésre, mely a mű alapgondolatát húzza alá.
A címlap figyelmetlen tipográfiai bakija, és az olvasást csak eleinte nehezítő véletlenszerű mondat-közbeni bekezdésváltások nem méltóak az egészen kiváló, bár néhány – tényleg csak néhány – helyen kevéssé következetes fordításhoz.

Vonnegut hetvenes évekbeli regényeiben egyre fokozottabban megfigyelhető egyfajta tematikus összeszedettség, ami a kezdeti próbálkozásokban legfeljebb az egytémájúságban öltött testet. A Börtöntölteléktől viszont egyre tudatosabban, egyre irodalmiasabban dolgozta fel a fekete humor nagymestere az őt éppen foglalkoztató, és egyre kevésbé személyes élményeihez köthető problémákat.
Talán épp emiatt hatnak erőtlenebbnek a „jó öreg Vonnegut” abszurd világlátásához hozzászokottak szemében a Börleszk után következő írások.

Pedig a Második édenkert a posztmodern témák és technikák bőséges tárháza. Maga az elbeszélés négy teljesen különböző idősíkon bontakozik ki. A tényleges cselekmény a könyv megírásához képesti közeljövőben indul, és mintegy mellékesen – egypár vázlatos utalásban – a túlméretezett emberi agy balítéleteinek hatását, a valóságtól végképp elszakadt pénzügyi tranzakciók és spekulációk okozta, többé-kevésbé megjósolható gazdasági összeomlás és globális háború világméretű következményeit fejti ki, ám gyújtópontjában egy, a véletlen összehozta kis csapat túlélését meséli el, akik a Galápagos-szigeteken hajótörést szenvedve tudtukon kívül az egész emberiség túléléséért küzdenek.

A másik idősíkot a szellemként az evilági szférákban ragadt elbeszélő adja, aki egymillió év távlatából kommentálja az egykor, és az ő valós jelenéig eltelt időszakban történteket. Ehhez járul hozzá a második édenkert telepeseinek előtörténete – vagyis azok a meghatározónak vélt élmények és események, melyek kialakították a szereplők jellemét és filozófiáját.
Negyedikként a tudomány, elsősorban is Charles Darwin evolúció-elméletének időtlen teoretizálása bővíti és szakítja ki egyre inkább a temporalitás béklyójából a narrációt.

Az elbeszélés-technikát tovább színesíti a sok más korabeli szerzőé mellett leginkább Thomas Pynchon regényeiben oly gyakran tetten érhető pastiche-szerű intertextualitás. E szövegközi áthallások lehetnek torzítatlan vendégszövegek, jelen esetben egy elmés szerkezet, a Mandarax idézetei, vagy egy kitalált tudományos-fantasztikus író regény-cselekményeinek ismertetései, valamint az elbeszélő tudatán átszűrt darwini elméletek kifejtései is.
Mindvégig megmarad azonban az a vonneguti könnyedség és néha a groteszkig eltúlzott akasztófahumor, ami az író legtöbb olvasóját minden másnál inkább magával ragadja.

A már említett, jellegzetesen posztmodern téma a véletlen játékának szerepe a történelem, ezúttal épp a fajfejlődés irányának meghatározásában. A neves és nagy hatású francia filozófus, Jacques Derrida történelemszemlélete lel visszhangra abban a nem elhanyagolható momentumban, hogy az emberiség átalakulása nem fokozatos, hosszú folyamat, hanem törésszerű mutáció eredménye, és a hozzá szükséges kísérőelemek nem törvényszerűségek, hanem kiszámíthatatlan tényezők esetleges egybeeséséből eredeztethető. Vonnegut leszámol tehát azzal az illúzióval, hogy az embernek, az emberiségnek földtörténeti léptékben bármi befolyása lehet a dolgok alakulására.

A végkicsengés – ahogy a mottó is sejteti – mégis optimista. A könyv lapjaiból sugárzik az élet, az emberek szeretete, és egyrészt a sztoikusokéra emlékeztető, másrészt kissé naiv bölcseleti rendszerével Vonnegut a meglévő, megadatott világ feltétlen elfogadására ösztönzi az olvasót.
Nem kell rajongani ezért a filozófiáért, sem az ösztönösebb, inkább belülről jövő ötleteket kimódoltabb, szándékoltan irodalmiasabb regényekkel felváltó írói törekvésekért, azt azonban senki sem kérdőjelezheti meg, hogy az érett író éppoly erővel – noha tán nem oly könnyedén – szórakoztat és gondolkodtat el, mint valaha.

A szerző életrajza