Brunella Gasperini: Én és ők (Egy férj feljegyzései)
Írta: Galgóczi Tamás | 2005. 06. 29.
Miként élt a múlt század ötvenes éveinek végén egy olasz család? Amit tagjai átlagosnak, illetve amikor éppen elegük van a többiekből, átlagosnál bolondabbnak tartanak? A felesleges találgatás helyett sokkal kényelmesebb és elegánsabb megoldás, ha kézbe vesszük ezt a könyvet és avatott vezetőnk kalauzolásával nekivágunk annak a pár hónapnak, amit Dino Gamberini (mint névleges családfő) említésre méltónak tart.
Olaszokról lévén szó, bőségesen áradnak az érzelmek, legyen szó cseresznyében talált kukacról, elaggott személyautóról, vagy zsörtölődő főnökről. A családtagok hol kéjesen úszkálnak a szeretet tengerében, hol pedig harcias idegességgel kerülgetik a veszekedés szirtjeit a hétköznapok hegyi patakjában. Azért többnyire jól érzik magukat, és ezt az érzést igyekeznek megosztani környezetükkel.
A fejezetekben szinte folyamatos a vendégjárás, a rokonság vándorló nomádként látogatja egymást, s akkor még nem beszéltünk a Gamberini család barátairól, akik már régóta nem csodálkoznak semmin, és nagyszerűen szórakoznak a kissé kaotikus pár házassági megnyilvánulásain, legyen szó házassági évfordulóról, vagy születésnapról, sőt mi több, ha úgy hozza a helyzet a fontosabb pillanatokban nem restek külső szemlélőből belső résztvevőkké előlépni.
Ebből persze megannyi kacagtató helyzet kerekedik, jóféle olasz vásári komédia hangulatát teremtve.
Na persze nem csak vidámságból áll az élet, amit azért férjuram nem győz hangoztatni. Elvégre ő háborút járt veterán, aki áldja a sorsát, hogy ekkora boldogságban lehet része, amit családja jelent számára. Szóval időnként sírunk kicsit örömünkben, némileg tartunk a közelgő öregségtől, aggódunk a cseperedő gyerekekért – és észrevétlenül teljes életet élünk.
Az első magyar kiadás óta eltelt több mint negyven év nem koptatta meg a fordítást, még ma is ugyanolyan élvezetes. Kass János rajzai helyett az újabb kiadásokban már Brenner György illusztrációi szórakoztatják az olvasót, és véleményem szerint jobban illenek a történethez. Ami egyébként itt nem ér véget, a vérszemet kapott családtagok további két kötetben mesélnek magukról, és az évek múlásáról.
A sorozat megjelent kötetei:
Én és ők
Mi és ők
Ő és mi
Olaszokról lévén szó, bőségesen áradnak az érzelmek, legyen szó cseresznyében talált kukacról, elaggott személyautóról, vagy zsörtölődő főnökről. A családtagok hol kéjesen úszkálnak a szeretet tengerében, hol pedig harcias idegességgel kerülgetik a veszekedés szirtjeit a hétköznapok hegyi patakjában. Azért többnyire jól érzik magukat, és ezt az érzést igyekeznek megosztani környezetükkel.
A fejezetekben szinte folyamatos a vendégjárás, a rokonság vándorló nomádként látogatja egymást, s akkor még nem beszéltünk a Gamberini család barátairól, akik már régóta nem csodálkoznak semmin, és nagyszerűen szórakoznak a kissé kaotikus pár házassági megnyilvánulásain, legyen szó házassági évfordulóról, vagy születésnapról, sőt mi több, ha úgy hozza a helyzet a fontosabb pillanatokban nem restek külső szemlélőből belső résztvevőkké előlépni.
Ebből persze megannyi kacagtató helyzet kerekedik, jóféle olasz vásári komédia hangulatát teremtve.
Na persze nem csak vidámságból áll az élet, amit azért férjuram nem győz hangoztatni. Elvégre ő háborút járt veterán, aki áldja a sorsát, hogy ekkora boldogságban lehet része, amit családja jelent számára. Szóval időnként sírunk kicsit örömünkben, némileg tartunk a közelgő öregségtől, aggódunk a cseperedő gyerekekért – és észrevétlenül teljes életet élünk.
Az első magyar kiadás óta eltelt több mint negyven év nem koptatta meg a fordítást, még ma is ugyanolyan élvezetes. Kass János rajzai helyett az újabb kiadásokban már Brenner György illusztrációi szórakoztatják az olvasót, és véleményem szerint jobban illenek a történethez. Ami egyébként itt nem ér véget, a vérszemet kapott családtagok további két kötetben mesélnek magukról, és az évek múlásáról.
A sorozat megjelent kötetei:
Én és ők
Mi és ők
Ő és mi