FőképAz űrcowboy ismét visszatért, és már éppen itt volt az ideje. A legújabb lemez megjelenésével egy időben lép fel Budapesten is a funk modernkori nagymestere. A 2001-ben megjelent Funk Odyssey olyan változást sejtetett a zenekar életében, amelyet a korai korszak rajongói nem túl nagy örömmel üdvözöltek. A játékosság, a pazar nóták, a kemény groove helyett alapvetően a keménység dominált a lemezen.

Nem úgy a Dynamite-on. Jamiroquai valószínűleg a funk legkiválóbb kortárs ismerője, aki most az alapokhoz nyúlt vissza. A nótákban most már a klasszikus groove dominál, szemben az előző lemez néhol roppant agresszív basszusalapjával.
A lemez azonban egy percig sem idejétmúlt vagy elavult. A nóták lendületesek, kiválóan megírtak, roppant trükkösen hangszereltek, és tele vannak olyan utalásokkal, amelyek a hetvenes évek funk szerelmeseinek megdobogtatják a szívét.

A gitárriffek, a pontosan hangszerelt és feljátszott vonósok, a néha elő-előbukkanó fuvola mind azt a kort idézik, amelyben a műfaj megszületett. Mindenki itt van, és beköszön, aki számít: Herbie Hancock, Hubert Laws, Johnny Guitar Watson, sőt még az ELO is a Talulah című nótában.

Ezért nagyszerű ez az album, mert olyan irányzatokat is becsatlakoztat a funk mellé, amelyeknek alapvetően nincs ott a helyük. A már említett Talulah oboakísérete egyértelműen Sting nyolcvanas évek végén készített albumait idézik, míg a groove alap a Graham Central Stationt.
A vokálból a hetvenes évek klasszikus nőzenekarai köszönnek vissza, de a hangzás nem lóg ki a nótából, szervesen beépül, és a második hallgatás után nyilvánvalóvá válik: itt minden ki van találva, és úgy értelmezve újra, hogy közben eredeti jelentését sem veszítette el.

Az album nyitónótája, a Feels Just Like It Should alapján úgy gondolhatnánk, hogy egy igen kemény lemezt hallhatunk. A nóta a Godzilla betétdalát idézi, de annyira nem sötét. Bizonyos elemeiben első hallásra azt lehet hinni, hogy a Mother’s Finest legújabb albuma szól, de nem igaz. A kemény gitárriffek, parádés ritmusszekció, a néha technóba hajló alap azonban egészen más értelmet nyer a címadó dal meghallgatása után. Az embernek az az érzése, hogy Jamiroquai minden kütyüt és hangszert előszedett egy hetvenes évekbeli stúdióból, és a szellősre hangszerelt, feszes ritmusú nóta egy időutazás kezdete.
Az időutazás a helyes kifejezés: Jamiroquai annyira szintetizálja és értelmezi újra a funkot (és a diszkót), hogy az albuma még évek múltán is modern lesz, ugyanakkor végtelenül élvezetes is.

A lemezen elhangzó számok listája:
1. Feels Just Like It Should
2. Dynamite
3. Seven Days
4. Electric Mistress
5. Starchild
6. Love Blind
7. Talulah
8. Give Hate a Chance
9. World That He Wants
10. Black Devil Car
11. Hot Tequila Brown
12. Beatbox
13. Time Won’t

Jamiroquai official website:www.jamiroquai.com