FőképMivel a western önmagában egy sosemvolt világ sosemvolt eseményeit örökíti meg a maga életszerű módján, nem csodálkozhatunk azon, hogy meglehetősen kevés a humoros feldolgozás, és még kevesebb a valóban minőségi, vulgáris elemeket nem, vagy csak elvétve használó darab. Elsőre Mel Brooks emlékezetes jelenetekben bővelkedő filmje, a „Lángoló nyergek”, a Marx testvérek által jegyzett „Botrány a vadnyugaton”, vagy az 1939-ben, Marlene Dietrich és James Stewart főszereplésével készült „Asszonylázadás” című darabok jutnak eszembe.

Az időközben eltelt több mint hatvan év több szempontból is meglátszik a filmen. Egyrészt James Stewart itt még annyira fiatal, hogy inkább tűnik esetlen kamasznak, mintsem mozisztárnak – alig harminc éves, és csupán négy éve kezdett el filmezni –, de már túl van a „Becsületből elégtelen” cserkésztörténeten.
Partnere, Marlene Dietrich van annyira csábító, hogy különösebb megerőltetés nélkül ugráltatja a környezetében lévő férfiakat, miközben megtestesíti a rossz oldalra sodródó végzet asszonyát, aki még énekelni is tud. Az meg egyáltalán nem okoz gondot számára, hogy a többi női szereplőt elhomályosítsa maga mellett.

’39-ben a westernfilmekben még szó sincs kiábrándultságról, magányosságról, cinizmusról, közönyösségről – a város, vagy ha úgy jobban tetszik a közösség, még hajlandó és képes fellépni önnön érdekében. Csak éppen önerőből nem boldogulnak a rájuk telepedett gonosztevőkkel (korrupt polgármester és bártulajdonosnak álcázott bandita), akik mind a jog, mind a törvénytelenség adta lehetőségek felhasználásával, gyilkosságtól sem riadva vissza érvényesítik felettük akaratukat.

Mindez nem jelent hullahegyeket, elvégre az üzletnek nem tesz jót az efféle túlkapás, hanem kocsmát, alkoholt, zenét, táncot és örömlányokat, valamint játéklehetőséget, ahol a dolgos polgárok – ha nincs elég sütnivalójuk, hogy elkerüljék az efféle helyeket – elveszíthetik fölös pénzüket. Az uralkodó életérzést és mozgalmasságot a főcím alatt látható jelenetek idézik fel a legjobban, ahol fékevesztett mulatozást látunk.

Ebből a reménytelen helyzetből csak a nagybetűs HŐS mentheti ki a rászorultakat (James Stewart, mint Destry), aki ezúttal nem keményöklű pisztolyhősként lovagol be a színre, hanem egy régenvolt hős modern utódaként érkezik a menetrendszerinti postakocsin; és a poggyászán kívül nem csupán új eszméket hoz magával (erőszakmentesség és a párbeszéd szükségessége), hanem másokkal megesett példatörténeteket is, melyeket az általa alkalmas pillanatban gátlástalanul idéz.

Vígjáték. Ezen azért gondolkodjunk el egy kicsit, mivel az Asszonylázadást ma már nem feltétlenül mondanám annak, inkább humoros jelenetekben bővelkedő, az aranykor előtti időszak jellegzetességeit magán viselő mozinak, amely ugyan már megkérdőjelezi a hős mindenhatóságát (napernyővel és kanárikalitkával ez meglehetősen kétes állítás lenne), de végső soron nem cáfolja meg, hanem bizonyítja szükségességét.
Erre az igazságra egyébként maga a főhős is rájön, hogy aztán rugalmasan kezelve a helyzetet, az észérveket sutba dobva, kézbe vegye pisztolyát, amihez egyébként mindenkinél jobban ért.

A fentieknek köszönhetően (kiegészítve sheriffnek kinevezett ex-alkoholista, valamint az orosz bevándorló emlékezetesen mulatságos, de időhiány miatt kidolgozatlan karakterével) az Asszonylázadás (újabb fordítási csoda) inkább a western hőskorának egyik emlékezetes darabja, mintsem vígjáték.

A 2004-es DVD kiadásról túl sok mindent nem lehet elmondani, mivel a feliratos filmen kívül semmiféle extrát nem tartalmaz.