FőképAz 1943-ban született Lackner László (a „Valaki járkál a lakásban”, a „Ne lépj az ablakhoz!” és a „Kakukkfióka” című művek szerzője) nemrégiben újra megjelent kötete pár kamasz srác szemszögéből láttatja velünk a történéseket, a fellángolást, a tragédiát, a megtorlást, valamikor 1956. október 23-a és november közepe között, a Skorpió csillagkép időszakában.

Cila és barátai egy nagyközségben élnek a Jugoszláv határ mellett. Nyolcadikosok, és ők az iskola legfegyelmezetlenebb osztálya. Suli után vagy együtt „lógnak” titkos rejtekhelyükön, egy elhagyatott katonai bunkerben, kint a határszélen, vagy Cila az új lányt, Valit próbálja meghódítani. Kezdetben persze nem sok sikerrel.
Odahaza Cila csak fél füllel hallja, mi is történik Magyarországon ezekben a napokban. Azt megérti, hogy nagy dolgok történnek Pesten, de mivel ő a kisebbik gyerek, és bátyja sem tartja még sokra nyolcadikos volta miatt, mindig el tudják hessegetni a „komoly politikai fejtegetések” színteréül szolgáló konyhából. Persze több se kell a szerelmes szívnek, menne ő szinte magától is, csakhogy Valival találkozhasson.

A felbolydult világ azonban mégis beférkőzik Cila és barátai életébe is. Hiszen egyik napról a másikra a község egy másik gyerekcsapata – Bunyó vezetésével – megpróbálja elfoglalni tőlük a bunkert, de a Doki vezette védők visszaverik a támadást. Bunyó persze szörnyű bosszút esküszik, de Cila és bajtársai csak nevetnek rajta. Bezzeg ha látták volna, mit hoz a holnap, biztosan nem lettek volna ennyire könnyelműek.

Amikor ugyanis kiderül, hogy szabadságát és forradalmát védendő a nép fegyvert ragadott, Bunyó beváltja fenyegetéseit. Csapatát a közeli laktanyából igazi fegyverekkel szereli fel, és kiűzi Ciláéket a bunkerből. Persze ezt Doki csapata sem hagyhatja annyiban, de a visszavágással még várniuk kell, mert nyakukon a forradalom.

Lackner László könyvét olvasva szinte azonnal édesapám ’56-os emlékei jutottak eszembe. Ő akkor töltötte be a tizenkettőt, de az öccsével kilógtak a Moszkva téri barikádhoz, a forradalmárokhoz. Aztán amikor lövöldözésre került sor, lapos kúszásban mászták mindketten hazáig az Attila útra, ahol nagyapám és nagyanyám cseppet sem üdvös fogadtatásban részesítette őket.

Lackner László a kamaszodó gyermekek látószögén keresztül mutatja meg, milyenek is voltak ’56 sorsfordító napjai. Ciláék szintjén ez úgy néz ki, hogy az egyik nap még az úttörőcsapat szinte erőszakos megalakítása folyik, míg másnap már fel is oszlatják azt, és helyette cserkészcsapat jön létre.
Persze a miérteket nem tudják, és ha tudnák, akkor sem értenék, a bunker körül zajló események hatására azonban a gyermeki értetlenséget és ártatlanságot hamar felváltja valamiféle felelősségérzet, komolyság, hogy van egy ügy, mint a forradalom, amiért ők is teljes szívvel küzdhetnek.
És persze itt van az első szerelem, bátortalan, suta próbálkozások, az első csók, amelyen mindenki „átesik” egyszer.

A regény talán éppen ennek a látószögnek köszönheti nagyszerűségét. A néhol már lírába hajló hangvétel, valamint a tudat, hogy elkerülhetetlenül sodródunk az egyéni és a globális tragédiák felé, mind csak fokozzák ezt. A regénynek külön aktualitást ad, hogy jövőre lesz az 1956-os forradalom ötven éves évfordulója.