FőképA kiadó „Kontinensről kontinensre” sorozatában már volt alkalmam meggyőződni a szerző azon tehetségéről, ahogy szakmai tudását könnyed, élvezetes, magával ragadó stílusban képes megosztani az olvasóval. Mindezt az iskolás tankönyvek szintjénél azért komolyabban, mégis sokkal élvezetesebben (ráadásul vizsgázni sem kell belőle).
Az általa jegyzett „Fókuszban a föld” sorozat nem kevesebbre vállalkozott, mint megmutatni bolygónk jelenlegi állapotát, működését, és az emberi faj által okozott károkat.

Van egy ellentmondás hazánk történelmében, amire még nem kaptam egyértelmű választ. Nomád őseink azért fejezték be vándorlásukat a Kárpát medencében, mert itt találtak az otthoni pusztáikhoz hasonló nagyobb síkságokat, legelőket.
Ezzel szemben a legtöbb forrás azt állítja, hogy akkoriban az ország területét 80-85%-ban erdő borította (jelenleg olyan 19% körül járunk, ami gyarapodást jelent a két háború közötti 12-vel szemben). Na mármost, akkor hol látták a lovas pásztorok azokat a pusztákat?

Az biztos, hogy a hajdani ősrengetegeknek mára már nyoma sem maradt, hiszen legtöbb erdőnk telepítvény, vagy ami még rosszabb, tájidegen fajokból, mint például különféle fenyőkből áll. Pedig a honfoglalás kori erdőségeket tölgy, bükk és cser (az Alföldön pedig tatárjuhar-lösztölgy társulások) alkotta, fenyőt csupán elvétve, a magasabb nyugati részeken lehetett látni.

A gazdagon illusztrált kötet nem csupán Európával foglalkozik, hanem szépen sorra veszi bolygónk különböző éghajlaton fellelhető erdeit (trópusi esőerdők, trópusi lombhullató monszunerdők, keménylombú erdők, babérlombú erdők, nedves és száraz eukaliptuszosok, mérsékelt övi lombhullató erdők, a tajga), nem feledkezve meg a földtörténeti múlt mára kihalt páfrányerdeiről sem.

Majd röviden szóba kerülnek azok a nevezetes fák, melyek koruknál, magasságuknál vagy más okból kifolyólag kivételesnek számítanak. Magasságban az ausztráliai eukaliptuszok, testtömegüket tekintve az amerikai mamutfenyők vezetnek, de nem mehetünk el szó nélkül Afrika lebilincselő majomkenyérfái mellett sem.

Néhány elképesztő adat:
Comon Szugi, egy öreg japánciprus 2000 éves, a térfogata pedig 283 négyzetméter.
A legöregebb még élő szálkásfenyő 4600 éves.
Ferne-Eiche (törvénytevő tölgy) Németország legöregebb fája 1200 éves.
A Széchenyi Antal gróf és Barkóczi Zsuzsanna által 1750-ben telepített, 40 méter széles, két és fél kilométer hosszú nagycenki hársfasornak nincs párja kontinensünkön.
A Sequoia Nemzeti Parkban, az Óriások erdejében található a Föld legtermetesebb élőlénye, Sherman generális mamutfenyője, melynek törzse 12 méter átmérőjű.
A legszentebb fa Srí Lankában, az Anurádhapurában található szent fügefa, amely állítólag annak a fának meggyökeresedett dugványa, amely alatt Buddha megvilágosodott.

A fa az egyik legegyetemesebb szimbólum. A fák által alkotott erdők egyszerre jelképezik az élet örök körforgását, a számtalan egymás mellett elő faj számára biztosított életteret, az emberi élethez szükséges erőforrásokat, de az erdőknek fontos szerepe van a légköri oxigén termelésében és a szén-dioxid megkötésében is.
Mindezek mellett pedig gondoljunk bele abba, milyen jól esik megfáradt testünknek és lelkünknek egy békés, nyugodt, erdei séta. Az erdő spirituális energiával tölt fel, szinte kimeríthetetlen erőforrást jelent az arra fogékony emberek számára.

Csakhogy ezekről a dolgokról hajlamosak vagyunk megfeledkezni. Szerencsére Vojnits László könyve felhívja a figyelmünket arra, hogy Földünk számos sebből vérzik ugyan, mégis gyönyörű – és páratlan!

Eddig a szerző alábbi könyveiről írtunk:Bolygónk tüdeje - A Föld erdőségei
Zeusz trónja - A Föld hegységei