FőképSára öt éves korában, még a háború alatt, elveszítette a szüleit, akik a zsidóság elleni irtó hadjárat áldozataivá váltak. A kislány előbb intézetbe, majd nevelőszülőkhöz került a szerb határ mellé, egy kis tanyára.
Hét testvér, férj (Feri), feleség (Édes) és nagyapa alkotja azt a közösséget, ahol felnő. Egyedül csak fogadott nagyapja foglalkozik vele, ő tanítja meg írni, olvasni, számolni. Nem csak magyarul, görögül is. Merthogy a nagyapa görög származású.
Sok történetet mesél a lánynak, köztük egy szomorú szerelmi történetet is. Sára először azt hiszi kitalált dolog, de aztán rájön, hogy nagyapja saját életét meséli el neki. És ez a történet meghatározóvá válik kettejük kapcsolatában.

A lány ugyanis a fejébe veszi, hogy ha felnő, megkeresi Görögországban nagyapa nagy szerelmét, Zoicát, vagy annak fiát. A nagyapa pedig rendre mondogatja, hogy elmennek majd együtt a szülőfalujába, Szkutariba, a tenger mellé.
Ahogy telnek az évek, úgy változik a helyzet Magyarországon. Édeséket kitelepíti a Rákosi-rendszer, nagyapa görög tolmácsként a városba (Szeged) kerül, Sára pedig visszakerül az intézetbe, ahonnan a rajta eluralkodó idegláz miatt Pestre kerül, ahol magához veszi egy pszichiáter (Bélapapa) és annak felesége (Nóramama). Ők lesznek az új családja.

Bár nagyapjával tartja a kapcsolatot, újra csak az ’56-os események után találkoznak. Újdonsült szülei úgy döntenek, elmenekülnek Magyarországról; félnek, hogy ismét zsidóellenes pogromok történnek. Lakásukat és ingóságaikat Sárára hagyják, aki maga mellé veszi nagyapját…

Megindító. Talán ez a legjobb szó Vermes Éva regényére. Mellé lehet biggyeszteni talán, hogy szépségesen szomorú. Egy-két órácska erejéig teljesen elmerültem Sára történetében. Számomra felüdülést hozott, kikapcsolt.
Az különösen tetszett, ahogy a kislány beszéde változik. Míg falun él, tájszólással és a vidékre oly jellemző szófordulatokat használva fejezi ki magát, míg Pestre kerülve eltűnik az ízes beszéd és hirtelen átvált „pesties” beszédstílusra.

A regény befejezése egy – talán sutának tűnő – párhuzamot indukált bennem. Szinte azonnal Török Ferenc Moszkva tér című filmje ugrott be, ahol hasonlóan szomorú véget ér az unoka és a nagyszülő kapcsolata.