FőképBúcsúzni jöttem, nem temetni. Mert ezt is megértük. A véget, a befejezést, a lezárást és a búcsút. Nincs tovább, az évek alatt megszokott sorozat, a Vámpír könyvek elérkeztek az utolsó, tizenkettedik kötethez. Bár korábban (több mint egy éve) még jóval több részről szóltak a híresztelések, akárhogyan is nézem, a megszokott folytatás felirat helyett komor vége szöveg díszeleg az utolsó oldal alján.

Ennyi volt: a kényelmes tempóban terebélyesedő történet, amely egy ideje már a vámpírok és a vérszipolyok háborújáról szólt – amit nemes egyszerűséggel, a vámpírráválás szertartására utalva csak a Sebhelyesek háborújaként emlegetnek –, nem dagad tovább. Nem kell azon törpölni, miként alakul Darren Shannak, ennek a túlságosan is kíváncsi fiúnak a sorsa, miféle tisztségeket kell betöltenie a Vámpírhercegség mellett.

Megneveztetnek a túlélők, elsirattatnak a halottak, de legalább abban a szenvedésben nincs részünk, hogy általános vigalomba fulladjon az ifjúsági(?) horrorként sikeressé váló sorozat, mivel a végzet ezúttal nem a népesség gyarapodásában, hanem a fogyásában érdekelt.

Bizonyára kell pár év, mire Darren Shan alakja bevonul abba a képzeletbeli pantheonba, ahová előtte már Harry Potter is bejutott. A késlekedés érthető, hiszen mégiscsak vérszívóról van szó, aki a világmegmentő varázslóval szemben, nem hagyatkozhat pusztán a globalizált, vagyis az egész világon megtalálható rajongóira, hanem a felnőttek jóváhagyó biccentése is kell az elismertségéhez.
Ehhez pedig tanulmányok, értelmes és butácska írások garmadájára lesz szükség, aminek eredményeként ugyan csak kevesen látják, miről is van szó valójában, de mindenki tudja, hogy valami különlegességről.

Attól nem kell félnünk, hogy nyelvezete miatt fog fennmaradni a köztudatban, hiszen ellentétben A dzsungel könyvével, eredetileg is az ifjabb olvasótábor szórakoztatására született, vagyis nem az irodalmi mondatfűzés továbbfejlesztése volt a célja.
Ez az elképzelés – mármint az, hogy a sorozat ifjúsági regénynek indult – igaz egyébként a legendamódosító hozzáállásán is, mivel a Shan által alkotott jelképrendszer (vámpírok helye és szerepe a világban) alaposan eltér az európai hagyományoktól.
De mivel a tizenévesek – vélhetően – még nem ismerik Bram Stoker maximáit (amit különben is másoktól vett kölcsön), számukra az lesz majd a kiábrándító, amikor Lugosi Béla vagy Christopher Lee vámpírnak adja ki magát a mozivásznon. Ez azonban már legyen az ő problémájuk.

Elvégre búcsúzni jöttem, nem temetni. Fogalmam sincs mi lesz ezután. Talán üzleti és egyéb megfontolásokból magyarul is megjelennek a szerző felnőtteknek szánt írásai. Esetleg engedve a nyomásnak, folytatódnak a Vámpír könyvek. Ki tudja? Egy biztos, vámpírhercegről lévén szó, csupán békében búcsúzom Darren Shantól, de temetni még jódarabig nem fogom.

Eddig a szerző alábbi könyveiről írtunk:
Vámpír könyvek
Rémségek Cirkusza
A vámpír inasa
A vérszipoly
A Vámpírok Hegye
A halál próbái
A vámpír herceg
A sötétség vadászai
Az éjszaka szövetségesei
A hajnal gyilkosai
A Lelkek Tava
Az Árnyak Ura
A végzet fiai

Démonvilág
Démonmester
Démontolvaj
Vérfüred
Áldozat
Fenevad
Végítélet
Árny
Farkassziget
Suttogás
A pokol hősei

Város-trilógia
A holtak volnulása
A pokol pereme
A kígyók városa

Kojaszan

Kapcsolódó írás: Darren Shan interjú