Főkép

Mit gondoljunk arról az íróról, akinek J. K. Rowling küldött dicsérő levelet, miután elolvasta első gyerek- könyvét? Mit gondoljunk arról az íróról, aki eredetileg a felnőtteket kívánta lebilincselni prózájával, ami kezdetben a Terminátor és Stephen King A sötét torony sorozatának keresztezésére hasonlított, majd áttért a Keresztapa és az Élőhalottak éjszakája vegyítésére? Mennyire vegyük komolyan azt az írót, aki két felnőtt regény között, úgymond a maga örömére megalkotta Darren Shan alakját és első kalandját a Rémségek Cirkuszában? Kell aggódnunk az íróért, aki mára világszerte ismert, népszerű és sikeres? Miként vélekedjünk Darren O`Shaughnessy-ről, a Londonban született horror-kedvelő írről, akinek példaképei között megtaláljuk Bram Stokert és Stephen Kinget?

Nos, úgy vélem mindenképpen foglalkozzunk a gondolattal, hiszen az 1972. július 2-án született fiatalember mára az egész világot meghódította Vámpírkrónikáival, ami azért jelent valamit! Ha mást nem is, legalább azt, hogy az eddig megjelent tucatnyi kötet gyereknek-szülőnek egyaránt tudott mit mondani - és itt ne gondoljunk semmiféle példabeszédre, vagy okosságokat közvetítő alkotásra.
Nem, Darren Shan (a történetek főhőse) igazából nem jó, de nem is rossz gyerek. Kezdetben afféle Huckleberry Finnre emlékeztető eleven kissrác, aki pókok iránti szenvedélyének engedve kilép az emberek világából, és bekerül a vámpírok közé. Ami kezdetben jó cserének tűnt, de az évek múlásával egyre több hátrányára is fény derül.

Apropó vámpírok. Ha az európai kultúrkörből érkező olvasónak sikerül túltennie magát azon az alapvető tényen, mely szerint Darren világában a vámpírok semmiféle túlvilági gonosszal nem állnak rokonságban, hanem csupán olyan humanoidok, akik egyszerűen mások, mint az ember - akkor biztosan élvezni fogja a történetet. Jómagamnak is időbe telt, mire a megszokott jelképek (vámpír = gonosz) megváltoztatását elnéztem a szerzőnek.

Viszont ha túl vagyunk a megbocsátáson, akkor fél lépéssel már közelebb jutottunk a titokhoz, ami Darren Shan könyvesboltbéli sikerét fedi. Nála bűntudat nélkül azonosulhatunk a vámpírokkal! Az éjszakai műszakban ténykedő vérszívók korántsem tekinthetők vérfüggő gyilkosoknak, hanem szigorú erkölcsi törvények szerint, közösségben - mi több, az emberekkel többé- kevésbé összhangban, bár titokban - élő fajnak. Akik, tulajdonképpen a jók szerepét kapják a rokonaikkal vívott élethalálharcban. A sorozat hosszát illetően egyelőre csak találgatni lehet, hiszen még a szerző sem tudja, hogy húsz, vagy esetleg ennél is több (netán kevesebb) ötlet van még a tarsolyában.

Ez az azonosulási lehetőség, megtámogatva a mozgalmas cselekménnyel, simán ledönt bármilyen korhatárt, hiszen az idősebb korosztály tagjai között is számos rajongó ismeretes. Számukra különösen fontos esemény várható áprilisban: a regények magyarországi kiadója, a Móra Ferenc Könyvkiadó jóvoltából Darren O`Shaughnessy, Darren Shan szülőatyja, a Vámpírkrónikák írója Budapestre látogat, és az idei Budapesti Nemzetközi Könyv- fesztiválon (április 23. és 24., 10 óra; Mamut II. Libnri Könyváruház április 23., 17 óra) és Debrecenben (Alexandra Könyváruház, Debrecen Plaza, április 22., 17 óra) találkozik olvasóival.