Főkép

Dr. Kay Scarpetta, Virginia állam vezető igazságügyi orvos szakértője, az őt ért támadás miatt teljesen kiborulva barátnőjéhez, a neves pszichológushoz költözik, hogy megnyugvást találjon. Lakását ellepték a rendőrség szakemberei, nyomrögzíteni és a „vérfarkas” elleni bizonyítékok után kutatni.

Valami azonban nem stimmel. Mindenki, még legjobb barátja, Pete Marino rendőrkapitány is furcsán viselkedik vele. Mintha őt okolnák a támadásért; hogy beengedte házába Chandonne-t, a ritka genetikai rendellenesség miatt vérfarkasnak nevezett gyilkost.

Nem elég, hogy fel kell dolgoznia azt a tényt, hogy majdnem megölték, unokahúgát – Lucyt, a fiatal különleges ügynököt – felfüggesztik állásából az eset során tanúsított magatartása miatt. Az már csak hab a tortán, hogy előkerül egy két évvel ezelőtti New York-i gyilkosság ügye, amelyet nagy valószínűség szerint a „vérfarkas” követett el, valamint Scarpettát vádesküdtszék elé idézik Bray parancsnokhelyettes halála miatt. Azzal gyanúsítják, hogy ő ölte meg a rendőrnőt és ennek kapcsán bizonyítékokat hamisított meg.

A fáradt és meggyötört Scarpetta azonban nem törik meg a rá nehezedő terhek alatt. Marino, Lucy és Jaime Berger New York-i ügyész segítségével megpróbálják kibogozni az egyre átláthatatlanabb és szövevényesebb bűnügyet.

Nem vártam volna, hogy Patricia Cornwell ott folytatja a történetet, ahol abbahagyta. Talán ebből következőleg a regény első fele nekem meglehetősen szenvedősnek tűnt. Cornwell mentségére legyen mondva, ő csak a lehető legérzékletesebben próbálta visszaadni azt az állapotot, amibe hősnője került. Ez azt hiszem túl jól sikerült neki. Ebben a túl hosszúra nyúlt lelkizős részben szinte elveszik a történet fonala. Aztán szép lassan beindulnak az események, a végére talán túlságosan is, majd nagyon hirtelen ér véget a regény.

Mindezektől függetlenül egy teljesen logikusan felépített művel állunk szemben, amibe Cornwell mesterien tudja becsempészni az emberi, érzelmi vonalat. Azt hiszem ezzel a plusz dologgal sikerül majdnem olyan írói magasságokba emelkednie, mint nagy nevű elődeinek.

Az előző regényt feldobó mellékszálak most hiányoznak ugyan, de így is üdítően hat Marino és Berger marakodása. Igaz, ez tiszavirág életű, és a goromba rendőrkapitány hamar összemelegedik az ügyésszel. Szerintem erősen javasolt az előző rész beszerzése és elolvasása, ezt azonban csak azoknak javaslom, akik úgy érzik, e regény miatt válnak Cornwell-hívőkké. Azt hiszem, nagyon sokan tesznek majd így.