Therion: Sirius B (CD)
Írta: Galamb Zoltán | 2005. 03. 30.
A Sirius B a Lemuria ikeralbuma, amit mi sem bizonyít jobban, mint hogy a digipakos kiadásban a két korongot egyszerűen egybecsomagolták – persze kellően ízléses kivitelben (úgy érzem, borítók tekintetében a svéd banda most jutott a csúcsra).
Az, hogy nekem az ilyesmi különösebben nem jön be, ne tántorítson senkit el attól, hogy a közel fél áron kapható változatot keresse a külön-külön csomagolt helyett, hiszen a zenei anyag, bár témáiban nem, hangulatában mindenképp hasonlít az elsüllyedt kontinensről elnevezett albuméhoz.
A Therionéval rokon, klasszikus elemekkel gazdagított rockzenék zsinórmértéke számomra furcsamód egy egykori NDK-s zenekar, az Electra. A kelet-németek 1980-as, Die Sixtinische Madonna című albuma sok tekintetben még ma is helytállna a modernebb utódok muzsikájával összevetve.
Amiben azonban a Therion egyértelműen felülmúlja őket, az – a magától értetődően korszerűbb hangzástól eltekintve – a végtelenségig elhallgatható gitártémák és -riffek pazarló bősége, na meg a huszonegyedik század egyik legjobban képzett és leginvenciózusabb gitármágusának revelációs erejű, jóllehet fölöttébb ritka, szólói.
Ez utóbbiból sajnos mindössze kettőt hallhatunk ezen az albumon is: a tempós, szinte himnikus záró opusz, a Voyage of Gurdjieff (The Fourth Way) mellett az archaizáló operaária-nyitánnyal induló, és az operai elemeket hamisítatlanul kemény heavy metallal váltakoztató The Khlysti Evangelist büszkélkedhet egy-egy Kristian Niemann-villanással.
Az album másik legnagyobb dobása a Son of the Sunban a Deep Purple-énél jóval keményebb gitárriffek mögött-mellett búgó, a Wondrous World of Punt templomi orgonával bevezetett, lassú és gyors témákban egyaránt tobzódó metál-szvitjében pedig teljes méltóságában megmutatkozó hammond orgona, ami lényegében Sam Brown Stop! című blues-rock slágere óta nem szólalt meg ennyire karakteresen, és aminek utánozhatatlan hangszínét a Purple újjáéledése ellenére régóta hiányolom a mainstream rockzenében.
A Lemuriához hasonlóan a Sirius B is hihetetlenül egységes anyag, épp ezért újfent nehéz kiemelni egyes nótákat a lemezről, ám a fentebb már magasztalt The Wondrous World of Punt mellett megint csak egy összefüggő dalpár: a Kali Yuga Part 1 és Kali Yuga Part 2 kínálja magát.
Az első rész doomos riffel indít, amit indusztriálisabb, torzított énekhanggal keményített téma követ, míg a megszakítás nélkül átvezetett második rész klasszikusabb hard rock muzsika, melyben keleti skálákra épülő, kissé Rainbows motívumok is helyet kapnak.
A Lemuriával egybecsomagolva vagy sem, feltétlenül érdemes beszerezni, de legalábbis végighallgatni a 2004-es év egyik legátgondoltabb albumát, mely a remekművű és minden hangjában tiszta megszólalás mellett összetettségében is kétségtelenül felveszi a versenyt a műfajnak az esztendőben kétségtelenül minden más megjelenése fölé magasodó anyagával, a Nightwish Once című, mostanra több változatban kiadott korongjával.
Az együttes tagjai:
Christofer Johnsson – gitár, ének és billentyűk
Kristian Niemann – gitár
Johan Niemann – basszusgitár
Közreműködők:
Richard Evensand – dobok
Steen Rasmussen – mellotron és hammond orgona
Mats Levén – ének
Pjotr Wawrzeniuk – ének
Anna-Maria Krawe – szoprán
Jana Bínová-Koucká – szoprán
Ulrika Skarby – alt
Tomáš Černý – tenor
Jaromír Bélor – basszus
Michael Schmidberger – basszus
Jitka Tomšíćková – szóló oboa
Petra Čermáková – szóló kürt
Prágai Filharmonikusok
Az albumon elhangzó számok:
1. The Blood of Kingh
2. Son of the Sun
3. The Khlysti Evangelist
4. Dark Venus Persephone
5. Kali Yuga Part 1
6. Kali Yuga Part 2
7. The Wondrous World of Punt
8. Melek Taus
9. Call of Dagon
10. Sirius B
11. Voyage of Gurdjieff (The Fourth Way)
Diszkográfia:
Time Shall Tell (1990 - EP)
Of Darkness... (1991)
Beyond Sanctorum (1991)
Ho Drakon Ho Megas (1993)
Beauty In Black (1995 - EP)
Lepaca Kliffoth (1995)
Siren Of The Woods (1996 - EP)
Theli (1996)
A’arab Zaraq - Lucid Dreaming (1997)
Eye Of Shiva (1998 - EP)
Vovin (1998)
Crowning Of Atlantis (1999)
Deggial (2000)
Secret Of The Runes (2001)
Live In Midgard (2002 - élő)
Lemuria (2004)
Sirius B (2004)
Celebrators Of Becoming (2006 - 4DVD + 2CD)
Gothic Kabbalah (2007 – 2CD)
Az, hogy nekem az ilyesmi különösebben nem jön be, ne tántorítson senkit el attól, hogy a közel fél áron kapható változatot keresse a külön-külön csomagolt helyett, hiszen a zenei anyag, bár témáiban nem, hangulatában mindenképp hasonlít az elsüllyedt kontinensről elnevezett albuméhoz.
A Therionéval rokon, klasszikus elemekkel gazdagított rockzenék zsinórmértéke számomra furcsamód egy egykori NDK-s zenekar, az Electra. A kelet-németek 1980-as, Die Sixtinische Madonna című albuma sok tekintetben még ma is helytállna a modernebb utódok muzsikájával összevetve.
Amiben azonban a Therion egyértelműen felülmúlja őket, az – a magától értetődően korszerűbb hangzástól eltekintve – a végtelenségig elhallgatható gitártémák és -riffek pazarló bősége, na meg a huszonegyedik század egyik legjobban képzett és leginvenciózusabb gitármágusának revelációs erejű, jóllehet fölöttébb ritka, szólói.
Ez utóbbiból sajnos mindössze kettőt hallhatunk ezen az albumon is: a tempós, szinte himnikus záró opusz, a Voyage of Gurdjieff (The Fourth Way) mellett az archaizáló operaária-nyitánnyal induló, és az operai elemeket hamisítatlanul kemény heavy metallal váltakoztató The Khlysti Evangelist büszkélkedhet egy-egy Kristian Niemann-villanással.
Az album másik legnagyobb dobása a Son of the Sunban a Deep Purple-énél jóval keményebb gitárriffek mögött-mellett búgó, a Wondrous World of Punt templomi orgonával bevezetett, lassú és gyors témákban egyaránt tobzódó metál-szvitjében pedig teljes méltóságában megmutatkozó hammond orgona, ami lényegében Sam Brown Stop! című blues-rock slágere óta nem szólalt meg ennyire karakteresen, és aminek utánozhatatlan hangszínét a Purple újjáéledése ellenére régóta hiányolom a mainstream rockzenében.
A Lemuriához hasonlóan a Sirius B is hihetetlenül egységes anyag, épp ezért újfent nehéz kiemelni egyes nótákat a lemezről, ám a fentebb már magasztalt The Wondrous World of Punt mellett megint csak egy összefüggő dalpár: a Kali Yuga Part 1 és Kali Yuga Part 2 kínálja magát.
Az első rész doomos riffel indít, amit indusztriálisabb, torzított énekhanggal keményített téma követ, míg a megszakítás nélkül átvezetett második rész klasszikusabb hard rock muzsika, melyben keleti skálákra épülő, kissé Rainbows motívumok is helyet kapnak.
A Lemuriával egybecsomagolva vagy sem, feltétlenül érdemes beszerezni, de legalábbis végighallgatni a 2004-es év egyik legátgondoltabb albumát, mely a remekművű és minden hangjában tiszta megszólalás mellett összetettségében is kétségtelenül felveszi a versenyt a műfajnak az esztendőben kétségtelenül minden más megjelenése fölé magasodó anyagával, a Nightwish Once című, mostanra több változatban kiadott korongjával.
Az együttes tagjai:
Christofer Johnsson – gitár, ének és billentyűk
Kristian Niemann – gitár
Johan Niemann – basszusgitár
Közreműködők:
Richard Evensand – dobok
Steen Rasmussen – mellotron és hammond orgona
Mats Levén – ének
Pjotr Wawrzeniuk – ének
Anna-Maria Krawe – szoprán
Jana Bínová-Koucká – szoprán
Ulrika Skarby – alt
Tomáš Černý – tenor
Jaromír Bélor – basszus
Michael Schmidberger – basszus
Jitka Tomšíćková – szóló oboa
Petra Čermáková – szóló kürt
Prágai Filharmonikusok
Az albumon elhangzó számok:
1. The Blood of Kingh
2. Son of the Sun
3. The Khlysti Evangelist
4. Dark Venus Persephone
5. Kali Yuga Part 1
6. Kali Yuga Part 2
7. The Wondrous World of Punt
8. Melek Taus
9. Call of Dagon
10. Sirius B
11. Voyage of Gurdjieff (The Fourth Way)
Diszkográfia:
Time Shall Tell (1990 - EP)
Of Darkness... (1991)
Beyond Sanctorum (1991)
Ho Drakon Ho Megas (1993)
Beauty In Black (1995 - EP)
Lepaca Kliffoth (1995)
Siren Of The Woods (1996 - EP)
Theli (1996)
A’arab Zaraq - Lucid Dreaming (1997)
Eye Of Shiva (1998 - EP)
Vovin (1998)
Crowning Of Atlantis (1999)
Deggial (2000)
Secret Of The Runes (2001)
Live In Midgard (2002 - élő)
Lemuria (2004)
Sirius B (2004)
Celebrators Of Becoming (2006 - 4DVD + 2CD)
Gothic Kabbalah (2007 – 2CD)