Ken Follett: Alattunk az óceán
Írta: Galgóczi Tamás | 2005. 03. 19.
Bűnügyi regényt írni nem könnyű feladat. Az egyik nehézség például az, hogy miként tartsuk fenn a feszültséget. Ennek egyik legegyszerűbb módja, ha a szereplőket egy viszonylag kis helyen zsúfoljuk össze, ahonnét nem lehet kijutni vagy elmenekülni. Klasszikus példa erre Agatha Christie Tíz kicsi néger című regényének szigete.
Ken Follett modernebb megoldást választott, nála egy repülőgép fedélzete biztosítja az összezártságot. Nevét talán legtöbben A Tű a szénakazalban című regénye alapján ismerik, hiszen a második világháborús kémregényből sikeres filmváltozatot is készítettek. Ez a története is a világégéshez kapcsolódik.
A háború kezdete előtt, akinek módja volt rá, igyekezett elhagyni a kontinenst, ahol Hitler csapatai készülődtek a hódításra. A legkézenfekvőbb módja a menekülésnek a kihajózás volt. Ez viszonylag olcsó utazást jelentett, viszont nem mindenki ért rá napokig hánykolódni a tengeren.
Számukra építette meg a Pan American légitársaság a Boeing B-314-es gépet, becenevén a Clippert. Ezen a luxusrepülőn szinte minden megtalálható volt, amit a kor az utazáshoz kínálni tudott.
Ez persze pénzbe került, s csak a leggazdagabbak bírták kifizetni a majd 700 dolláros jegyárat a két földrész közötti utazásért. Persze az, akinek nyomában a Gestapo lohol, igyekszik a legrövidebb úton biztonságba jutni.
Így van ezzel Carl Hartmann atomfizikus is, akinek zsidó származása egyáltalán nem jelent életbiztosítást a Harmadik Birodalomban. Ahhoz pedig abszolút nincs kedve, hogy csodafegyvert alkosson a Vezérnek.
Útitársai eléggé vegyes csoportot alkotnak: angol arisztokrata család (ők egyébként a családfő fasiszta párttagsága miatt utaznak), francia bankár (mellesleg báró), filmszínésznő, ékszertolvaj, amerikai üzletember, stb. Páran nem csupán személyes holmijukat viszik magukkal, hanem titkaikat is, amelyek persze lassacskán kiderülnek, s Amerikába érve előkerül pár eldugott pisztoly, és eldördülnek az első lövések.
Érdekes környezetben játszódó történet, amelyhez foghatót régen nem olvastam.
Ken Follett modernebb megoldást választott, nála egy repülőgép fedélzete biztosítja az összezártságot. Nevét talán legtöbben A Tű a szénakazalban című regénye alapján ismerik, hiszen a második világháborús kémregényből sikeres filmváltozatot is készítettek. Ez a története is a világégéshez kapcsolódik.
A háború kezdete előtt, akinek módja volt rá, igyekezett elhagyni a kontinenst, ahol Hitler csapatai készülődtek a hódításra. A legkézenfekvőbb módja a menekülésnek a kihajózás volt. Ez viszonylag olcsó utazást jelentett, viszont nem mindenki ért rá napokig hánykolódni a tengeren.
Számukra építette meg a Pan American légitársaság a Boeing B-314-es gépet, becenevén a Clippert. Ezen a luxusrepülőn szinte minden megtalálható volt, amit a kor az utazáshoz kínálni tudott.
Ez persze pénzbe került, s csak a leggazdagabbak bírták kifizetni a majd 700 dolláros jegyárat a két földrész közötti utazásért. Persze az, akinek nyomában a Gestapo lohol, igyekszik a legrövidebb úton biztonságba jutni.
Így van ezzel Carl Hartmann atomfizikus is, akinek zsidó származása egyáltalán nem jelent életbiztosítást a Harmadik Birodalomban. Ahhoz pedig abszolút nincs kedve, hogy csodafegyvert alkosson a Vezérnek.
Útitársai eléggé vegyes csoportot alkotnak: angol arisztokrata család (ők egyébként a családfő fasiszta párttagsága miatt utaznak), francia bankár (mellesleg báró), filmszínésznő, ékszertolvaj, amerikai üzletember, stb. Páran nem csupán személyes holmijukat viszik magukkal, hanem titkaikat is, amelyek persze lassacskán kiderülnek, s Amerikába érve előkerül pár eldugott pisztoly, és eldördülnek az első lövések.
Érdekes környezetben játszódó történet, amelyhez foghatót régen nem olvastam.