Főkép

Mi lenne, ha a politikai pártok és a nemzetközi cégek helyett olyan reklámügynökségek irányítanák az életünket, melyek mindenre hajlandók a profitért? Ezzel az ötlettel játszadozik el ismételten Frederik Pohl (az Átjáró-sorozat Hugo- és Nebula-díjas szerzője), némiképp továbbgondolva a magyarul immár harminc éve megjelent A Venus-üzlet című könyvét. A kapcsolat a két regény között nem jelentős, az akkori főszereplők már régen meghaltak (utcaneveket és ünnepnapot hagyva maguk után), így önmagában, az előzmények ismerete nélkül is élvezhető ez a – nem túlzás – remekmű.

A Földet uraló reklámügynökségeknek a nagy marketingkampányok, az évtizedes fogyasztóképzés, valamint a függőséget okozó adalékanyagok ellenére sem sikerült minden tervüket megvalósítaniuk. A fizetőképes lakosság egy kis csoportja ugyanis nem hajlandó alávetni magát a közérdekű hirdetéseknek, és megpróbálják saját eszközeikkel, hazai pályán legyőzni ellenfeleiket. Ők a vénusziak, a hajdani első telepesek utódai, akik kellőképpen távol élnek a túlnépesedett anyabolygótól, és ennek köszönhetően saját szabályok szerint engedélyezik a szolgáltatások és áruk reklámozását. Ez természetesen elviselhetetlen a Föld irányítói számára – ezt nem is titkolják –, aminek következtében hidegháborús hangulatot érezni mindenütt.

Ebben a vér- és hadüzenet nélküli „háborúban” keresi helyét Tennison Tarb, a sikeres reklámszakember, aki járt a Vénuszon, és akire fényes jövő vár odahaza. Balszerencséjére (önhibáján kívül) termékfüggővé válik, és ennek következtében szép lassan kénytelen végigjárni a társadalom minden lépcsőfokát – lefelé. Miközben testileg és szellemileg is egyre rosszabb állapotba kerül, a két bolygó közötti viszálykodás is a vége felé közeledik.

 

Azt nem tudom, Kornbluth halála után miért várt tizenhárom évig Pohl a történet megírásával, de hogy véleménye az emberiség jövőjéről nem sokat változott ez idő alatt, az biztos.

 

A szerző életrajza