Adrian Goldsworthy: A római hadsereg története
Írta: Galgóczi Tamás | 2005. 03. 08.
Asterix óta tudjuk, hogy a római légiók csodafegyverrel nem rendelkező csoportok számára megállíthatatlanok voltak (ennek mondjuk látszólag ellentmond a birodalom bukása, ami többek között a barbár hordák támadásainak volt köszönhető).
Ám ezen kívül – hacsak nem vagyunk a téma megszállottjai – szerfelett kevés ismerettel rendelkezünk a katonaság felépítéséről, és minden egyébről, ami évszázadokon keresztül biztosította Róma csataterek feletti uralmát.
Adrian Goldsworthy megpróbál válaszolni mindazon kérdésekre, amelyekre szükség van a miért és hogyan megértésére. Ám, miként azt a bevezetőben beismeri, ebbéli törekvése a hiányos források miatt nem éri el teljesen kitűzött célját.
Az ókori kortársak valamiért nem tartották fontosnak írásban megörökíteni hadseregük működését, így szinte semmi konkrétummal nem rendelkezünk a toborzás, az előléptetési rendszer, sőt még magukra a légiókra vonatkozóan sem.
Bizonyos légiók esetében nem tudni, mikor alapították, hol harcoltak és mikor kerültek feloszlatásra (vereség vagy más ok miatt).
Ennek következtében hatalmas kirakós játékhoz tudom hasonlítani a történészek igyekezetét, hogy a megmaradt diribdarabokból (irodalom, tárgyi leletek, szobrok, korabeli feliratok, stb.) helyreállítsák a – valószínűsíthető – valóságot. Munkájuk jelenlegi állását foglalja össze Goldsworthy műve, ami a köztársaság végének korától egészen a birodalom nyugati felének bukásáig követi a hadsereg fejlődését.
Három részre bontva nem csupán a légiók felszereltségét, és szervezeti felépítését ismerjük meg, hanem a büntetés és jutalmazás formáit, valamint a katonák „obsit” utáni helyzetét is. A könyv nem foglalkozik az évszázadok alatt megvívott összes csatával (bár párat azért ismertet), inkább a rómaiak fölényének miértjét (a punok leverése után jó darabig nem volt állam, amely hasonló méretű erőt volt képes kiállítani, a barbár törzsek pedig inkább az egyéni bátorságra, mint a csapatmunkára hagyatkoztak), és az általuk alkalmazott hadviselés fejlődését magyarázza (elrettentő erő felvonultatásával, vagy véres bosszúállással elvenni minden lehetséges támadó kedvét).
Mindent összevetve bár maradnak hiányérzetek az olvasóban, úgy vélem minden érdeklődő számára kikerülhetetlen könyvről van szó, mivel a benne fellehető tudás (nem beszélve a képanyagról) nélkülözhetetlen a római légiókról (és azok fejlődéséről) alkotott kép pontosításához.
Kapcsolódó írások: Kákosy László: Az ókori Egyiptom története és kultúrája
Adrian Goldsworthy: A római hadsereg története
Héródianos: A Római Birodalom története Marcus Aurelius halálától
A görögök és Magna Graecia
Az etruszkok és a rómaiak
Nigel Spivey – Michael Squire: Az antik világ panorámája
Hartwin Brandt: Az ókor alkonya
Havas László – Hegyi W. György – Szabó Edit: Római történelem
Ám ezen kívül – hacsak nem vagyunk a téma megszállottjai – szerfelett kevés ismerettel rendelkezünk a katonaság felépítéséről, és minden egyébről, ami évszázadokon keresztül biztosította Róma csataterek feletti uralmát.
Adrian Goldsworthy megpróbál válaszolni mindazon kérdésekre, amelyekre szükség van a miért és hogyan megértésére. Ám, miként azt a bevezetőben beismeri, ebbéli törekvése a hiányos források miatt nem éri el teljesen kitűzött célját.
Az ókori kortársak valamiért nem tartották fontosnak írásban megörökíteni hadseregük működését, így szinte semmi konkrétummal nem rendelkezünk a toborzás, az előléptetési rendszer, sőt még magukra a légiókra vonatkozóan sem.
Bizonyos légiók esetében nem tudni, mikor alapították, hol harcoltak és mikor kerültek feloszlatásra (vereség vagy más ok miatt).
Ennek következtében hatalmas kirakós játékhoz tudom hasonlítani a történészek igyekezetét, hogy a megmaradt diribdarabokból (irodalom, tárgyi leletek, szobrok, korabeli feliratok, stb.) helyreállítsák a – valószínűsíthető – valóságot. Munkájuk jelenlegi állását foglalja össze Goldsworthy műve, ami a köztársaság végének korától egészen a birodalom nyugati felének bukásáig követi a hadsereg fejlődését.
Három részre bontva nem csupán a légiók felszereltségét, és szervezeti felépítését ismerjük meg, hanem a büntetés és jutalmazás formáit, valamint a katonák „obsit” utáni helyzetét is. A könyv nem foglalkozik az évszázadok alatt megvívott összes csatával (bár párat azért ismertet), inkább a rómaiak fölényének miértjét (a punok leverése után jó darabig nem volt állam, amely hasonló méretű erőt volt képes kiállítani, a barbár törzsek pedig inkább az egyéni bátorságra, mint a csapatmunkára hagyatkoztak), és az általuk alkalmazott hadviselés fejlődését magyarázza (elrettentő erő felvonultatásával, vagy véres bosszúállással elvenni minden lehetséges támadó kedvét).
Mindent összevetve bár maradnak hiányérzetek az olvasóban, úgy vélem minden érdeklődő számára kikerülhetetlen könyvről van szó, mivel a benne fellehető tudás (nem beszélve a képanyagról) nélkülözhetetlen a római légiókról (és azok fejlődéséről) alkotott kép pontosításához.
Kapcsolódó írások: Kákosy László: Az ókori Egyiptom története és kultúrája
Adrian Goldsworthy: A római hadsereg története
Héródianos: A Római Birodalom története Marcus Aurelius halálától
A görögök és Magna Graecia
Az etruszkok és a rómaiak
Nigel Spivey – Michael Squire: Az antik világ panorámája
Hartwin Brandt: Az ókor alkonya
Havas László – Hegyi W. György – Szabó Edit: Római történelem