Főkép

Elátkozott Skilgannon, a legendás és sokak által átkozott hadvezér, a Skepthia melletti kis apátságba menekült emlékei, a világ és saját maga elől. Valaha Jianna – Naashan országának Boszorkányúrnője – parancsára gyilkolta halomra az ellenséget, azonban felesége – Dayan – halála, és a Perapolisban történt tömegmészárlás kiábrándította eddigi életéből. Elszökött királynője szolgálatából, és papnak állt.

Sorsa elől azonban nem menekülhet. Három tanulással és elmélkedéssel töltött év után még mindig gyötri az álom, amelyben egy fehér farkast keres az erdőben. Amikor megpillantja az állatot, fegyverei – a Nappal és Éjjel kardjai – azonnal a kezébe kerülnek, a farkas pedig elenyészik. Ráadásul az országban háború dúl. A szomszédos királyságokkal kirobbant harcokban Tantria vesztésre áll. A Forrás papjai a háború ellen szóltak, ezért mindenki őket okolja a hadiszerencse ilyetén alakulásáért, sőt, egyesek még árulást is emlegetnek. És ami talán Skilgannon számára a legfájóbb, hogy Jianna elrendelte a megölését.

A hadihelyzet és az apáttól kapott homályos utalás – létezik a világban valahol egy templom, ahol talán vissza tudják hozni az élők közé Dayant – miatt nem marad más megoldás az Elátkozott számára, mint ismét derekára kötni kardjait, és visszatérni az „életbe”. Először Mellicane városába tart, ahol újabb információkat remél a titokzatos templomról. Útközben menekültek csoportjaival találkozik, akik között felbukkan egy nagytermetű, idősödő, drenai férfi, aki egy hatalmas kétélű csatabárddal harcol…

Gemmell ebben a könyvében átengedi a főszerepet Skilgannonnak, Druss pedig megmarad nagyon markáns mellékszereplőnek (ugyanez a megoldás előfordul Gemmell egy másik művében, A farkas birodalmában, ahol Árnyjáró lányát tekinthetjük a főhősnek). Ez talán azzal magyarázható, hogy a mostani Druss eddigi kalandjaihoz képest jóval kisebb horderejű.

Az mindenesetre megnyugtató, hogy Gemmell a regény utolsó lapjain mestereinek kapcsolja a történet szálait az elsőként megjelent Druss regény, a Legenda eseményeihez, amelyhez egyébként a Haláljáró legendája is kapcsolódik bizonyos szálakkal.

A Fehér farkassal azonban lezárul a Druss-saga. Amely egyben, de kötetenként is azt bizonyítja számomra, hogy Gemmell a ma élő legjobb fantasy-írók közé tartozik. Azt hiszem az a mód, ahogyan szereplőit szeretnivalóvá teszi számunkra, minden hibájukkal és erényükkel együtt, egyedülálló. Hiába a világ legnagyobb hőseiről van szó, mégis csak megmaradnak embernek, és azt hiszem ez a „gemmelli-varázs” egyik alapvető lényege, amely engem lassan több mint egy évtizede megbűvölt.