FőképAnthony Mann első westernfilmje nem csak azért fontos darabja a műfajnak mert tetszett a nézőknek (és ebből következően a stúdiónak és a producernek is), hanem humorral elegy izgalmassága klasszikussá érlelődött az időközben eltelt ötvenegynéhány év alatt.

Az első western azonban nem jelenti azt, hogy öt évvel a háború befejezése után Mann kezdő filmes lett volna. Kaliforniában született, iskola után színésznek állt és a harmincas évek végén már rendezőként ismerik.
Pályaváltás eredményeként került 1938-ban kapcsolatba a mozival, kezdetben, mint tehetségkutató dolgozott. Négy évvel később már rendezőként forgat.

Mondhatni minden összejött A ’73-as Winchesterben. Adott a gyakorlott rendező, aki újat akar és tud mondani a vadnyugati filmek háború utáni aranyéveiben.
A helyszínek többsége kopár, sivatagos vagy sziklával tarkított magaslat (elvétve fordul elő csak síkság), és a lakóházakon kívül csak ritkán látunk bármit, ami az ember jelenlétére utalna.

Mondhatni a táj ideális keretet nyújt a cselekmény erőszakos jeleneteihez. Fekete-fehér filmről lévén szó nem a színek ragadják meg a tekintetet, hanem a lovon (ritkábban szekéren) közlekedő szereplők.
Akik egyik véres helyszínről a másikra vezetik a kamerát, olimpiai láng helyett puskát adogatva tovább.

Történetünkben a vágy titokzatos tárgya ugyanis egy ’73-as winchester, ami kivételesen jól sikerült, minőségi darab, így minden hozzáértő, vagy magát annak tartó kétlábú megőrül érte. Ez általában erőszakos birtoklási vágyat jelent, aminek következtében az előző tulajdonos távozik élők sorából (az esetek többségében legalábbis).

Nagy ötlet (nem véletlen, hogy a forgatókönyvíró Borden Chase ettől kezdve rendszeres munkatársa lesz a rendezőnek), hiszen így úgymond magától megteremtődik a mozgalmasság, különböző határvidéki figurák illeszthetők be a történetbe, amely ennek ellenére (vagy épp ezért) kerek, nem marad hiányérzete a nézőnek.

A központi alak természetesen James Stewart (Lin McAdam), akit bár lecsapnak az első napon (így orozva el tőle a címben említett fegyvert), pozitív főhősként kergeti jogos jussát, a céllövőversenyen elnyert ismétlőpuskát, és a gonosz rablót, akivel régóta húzódó viszálya van (majd menet közben apránként erről a szálról is mindent megtudunk).

Mellette a többiek is hitelesnek hatnak, bár az indián főnököt alakító Rock Hudson némileg bántja a szemet (de hát akkoriban bevett szokás volt fehér emberrel játszatni az indiánt), és ha igazán kötözködni akarunk, akkor a női főszereplő tisztaságát (jobban mondva ennek megalapozottságát a vadnyugaton) kérdőjelezhetjük meg magunkban.

A siker szempontjából nem utolsó kellék a humor sem, ami rendre felbukkan. Jópofa beszólások tarkítják a párbeszédeket, jelezve, azért a véresen komoly lövöldözésen kívül másra is képesek a szereplők.

Mire a winchester alig másfél óra elteltével visszakerül a főhős kezébe, nem csupán a népesség fogyatkozik meg a környéken, de gazdagabbak leszünk egy western klasszikussal, amiben találkozik a korábbi évek optimizmusa és a későbbi évek deheroizálása.

Mert mihez is kezd majd a magánügyét elintéző, mellékesen a közösséget is megvédő hős, az évekig tartó, életét teljesen kitöltő banditakergetés után?

Ezeréves filmről lévén szó túl nagy elvárásunk nem lehet a DVD kiadással szemben. 2.0-ás hang, fekete-fehér képek, amelyek a felújítás és a digitális technika ellenére is rendelkeznek az eredeti kópia hibáival. Szinkron helyett magyar felirat, ezt nem is ragozom tovább.

Extraként eredeti mozielőzetest kapunk, és egy interjút James Stewarttal. Ez utóbbi felirat nélkül, eredeti nyelven (angolul), ráadásul a film kommentárjaként, vagyis aki hozzám hasonlóan nem igazán ért angolul, az lekevert hanggal nézheti az eredeti westernt, időnként angol monológokkal fűszerezve. Annyira nem nagy élmény.

A DVD tok hátsó borítójának magyarsága is némi kívánnivalót hagy maga után, hiszen a helyesírási hibákon kívül valamiért pisztolyként emlegetik a puskát.

A film mindezen hiányosságok ellenére is megéri a pénzét, ott van a helye a legjobb 20 western opusz között.