FőképFélelem és vágy – Fear and Desire (1953)
A gyilkos csókja – Killer’s Kiss (1955)
Gyilkosság – The Killing (1956)
A dicsőség ösvényei – Paths of Glory (1957)
Spartacus – Spartacus (1960)
Lolita – Lolita (1962)
Dr. Strangelove – Dr. Strangelove or How I Learned to Stop Worrying and Love the Bomb (1964)
2001 Űrodüsszeia – 2001: A Space Odyssey (1968)
Mechanikus narancs – Mechanical Orange (1971)
Barry Lyndon – Barry Lyndon (1975)
Ragyogás – The Shining (1979)
Acéllövedék – Full Metal Jacket (1987)
Tágra zárt szemek – Eyes Wide Shut (1999)

Filmek, amelyek egy határtalanul elszánt, politikusokat is megszégyenítő önbizalommal rendelkező, maximalista zsarnok nevéhez kötődnek. Legalábbis ilyennek írja le a neves életrajzíró, John Baxter a század egyik legjelentősebb filmrendezőjét, akinek már gyermekkorában is csupán két szenvedélye volt: a fényképészet és a sakk.

Láthatjuk, mindkét dolog magányos cselekvés, ami csak tovább fokozta egy egyébként is deviáns fiú elszigetelődésre való hajlamát, amivel aztán felnőtt korában, amikor már rendezett, bizony számos embernek okozott óriási fájdalmat. Ellenben alkalmassá tette arra, hogy a semmiből felküzdje magát a Valakik közé.
Persze ehhez nagyban hozzájárult az a tulajdonsága is, hogy már fiatal korában is határozott elképzelése volt arról, mit akar, és azt meg is valósította. Bármi áron.

1959-ben a Spartacus forgatásán a rabszolgákat megszemélyesítő statisztákat órákig hagyta szenvedni a tűző napon, mert azok nem úgy csináltak valamit, ahogy ő azt elképzelte. A forgatókönyvből pedig egyetlen mozdulattal kihúzta az első fél órát a főszereplő, Kirk Douglas szerepéből.

A Dr. Strangelove-ban négy különböző szerepet játszatott el Peter Sellerssel (arra hivatkozva, hogy a bálvány Alec Guiness nyolc szerepet játszott a Jóságos szívek és diadémekben), Malcolm McDowelt, a Mechanikus narancs főszereplőjét pedig arra ösztönözte, hogy szerepébe is vigye bele azt az arisztokratikus arroganciát, amit pl. az újságírókkal szemben alkalmaz.

Hazudnék, ha azt mondanám, hogy Stanley Kubrick minden filmjét láttam. Sőt, egy kezemen meg tudom számolni, mennyihez volt szerencsém. Ezek alapján nem állítom, hogy szeretem az általa rendezett filmeket, ám azt feltétel nélkül elismerem, hogy filmtörténeti jelentőségű műveket hagyott az utókorra.

Ahogy a könyvben is olvasható: „A filmjei kitörölhetetlen képek tárházai, melyekre emlékezni fogunk, amíg csak filmművészet lesz a világon: porcelánfehér űrhajók, törékenyen, mint a meisseni porcelán az űr bársonya előtt; parókás piperkőcök, ahogy vívnak a ködös pirkadatban; zökkenve kinyíló liftajtók, melyek lassan hömpölygő, sötét vérfolyamot okádnak egy üres hotel folyosóira; a szitává lőtt vietnámi táj a háború füstjétől szennyes ég alatt.”