FőképMintegy véletlenül találtam rá erre a kötetre falunk könyvtárában, pont úgy, ahogy egy ilyen regényhez illik. Ott várakozott csöndben a felnőtt szépirodalom polcainak egyikén, kék gerincén sárga felirattal.
Azért szúrt szemet, mert valahogy hasonlított ez a gerinc Philip Pullman könyveinek magyar kiadására. A borító megerősített azon feltételezésemben, hogy ifjúsági regényről lehet szó. Aztán kiderült az is, hogy a Pullman párhuzam a tartalom terén is fennáll. Valamelyest.
És nem csupán azért, mert – akárcsak Pullmantól A borostyán látcső – ez is elnyerte a rangos brit Whitbread díjat (igaz, Almond könyve csak az év gyermekkönyve lett, nem az év könyve, még 1998-ban).

A Szárnyak titka (nem a legjobb cím, bár az eredeti Skellig-et nem is lehetne lefordítani) tehát ifjúsági regény, abból a fajtából, amibe épp annyi szépség és bölcsesség szorult, mint amennyi kaland és izgalom.
Főszereplője Michael, aki szüleivel és beteges kistestvérével egy alapos felújításra váró kertvárosi házba költözik, aminek kertjében egy roskatag, életveszélyes állapotú garázs is áll. A tinédzser évei elején járó Michael ebben a garázsban valami egészen különös lényre talál, akiről tulajdonképpen nem is derül ki, micsoda.
A neve Skellig (amúgy egy Írországhoz közeli, legendás szigetet hívnak így), és a hátán szárnyak vannak...

Michael és Mina, a szomszéd kislány, aki nem jár iskolába, mert mindenre az anyukája tanítja, megpróbálják felfedni Skellig titkát, s közben... Nos, közben sok minden történik, és sok mindent megtanulnak az életről, amit persze a legkevésbé sem szájbarágós módon közvetít Almond. Mi több, a mű nyelvezete kimondottan egyszerű, nincs benne semmi túlcicomázás, már-már hétköznapi, ugyanakkor Mina sűrűn idéz William Blake-től, úgyhogy mégsem szimpla a könyv szövege.
Az egészet áthatja valami speciális hangulat, melyben épp úgy benne van a Michael kishúga iránti aggodalom (az utolsó oldalakig nem lehet tudni, életben marad-e), mint a lassan kamaszkorba lépő gyermek nyitottsága, élet és halál misztériuma, na és a repülés. És így ez a regény csodaszép.

Némi utánajárásba telik beszerezni a könyvet, hiszen 2000-ben jelent meg, ám aki fogékony a szép történetekre, a szárnyaló fantáziára, és gyermekkorában voltak különös élményei, az ne habozzon beszerezni.
Almondról még annyit, hogy ez volt az első gyerekkönyve, amit azóta több másik is követett. A legutóbbi (The Fire-eater) múlt évben szintén elnyerte a legjobb gyerekregény Whitbread-díját. Akárcsak Pullman, Almond sem ismert nálunk, ám mindkét brit író esetében fennáll annak lehetősége, hogy előbb-utóbb filmet csinálnak a műveikből, úgyhogy ne felejtsék, mi időben szóltunk!

Kapcsolódó linkek: www.davidalmond.com
randomhouse.com
Egmont-Hungary Kft.