FőképVonnegut összes regénye közül A Titán szirénjei az egyetlen, mely a valódi – nem utópisztikus – tudományos fantasztikum kategóriájába sorolható. A mű eleget tesz a sci-fi Darko Suvin megfogalmazta definíciójában szereplő alapkövetelményeknek – a történet alapja valamely nóvum, vagyis tudományos felfedezés vagy találmány, a cselekmény pedig az ebből fakadó következmények logikus kivetítése és kibontása.
Még mielőtt bárki belém kötne, mondván, hogy a Macskabölcső szuperjege épp ilyen találmány, amiből aztán a mese kibontakozik, hadd jegyezzem meg ellenvetésként, hogy a szóban forgó regény tematikus gyújtópontjába Vonnegut nem a világ pusztulását közvetlenül előidéző szuperfegyvert, hanem a vallás és tudomány erkölcsi szembeállítását helyezte, ami alapvetően nem tekinthető a tudományos fantasztikus írások elsődleges témájának.

A Titán szirénjei nóvuma a kacifántos nevű „krono-szinklasztikus infundibulum” (vagyis nagyjából: „időegybetöréses betölcséresedés”), ami lehetővé teszi Winston Niles Rumfoord – vagyis a tételes vallásokat hirdető egyházak paródiájaként felfogható Merőben Közönyös Isten Egyházának létrehozója, feje és apostola – számára, hogy egyszerre létezzen a múlt és a jövő labirintusa mellett a jelen Amerikájában, a Mars bolygón és a Szaturnusz egyik holdján, a Titánon, ahol egy űrhajótörött idegen létforma: egy tralfamadori kíséri figyelemmel immár évszázadok óta az emberiség történelmét és vélt fejlődését.

No persze nem is Vonnegut írta volna ezt a regényt, ha lelkiismeretes posztmodernistaként nem fordít a visszájára, nem állít a feje tetejére egy egész sor tudományos fantasztikus toposzt és konvenciót, mint például a bolygóközi vándorlás, vagy a Földet a Marsról ért támadás; mégis, hamisítatlan zsenialitása leginkább abban mutatkozik meg, hogy valamiképp sikerül a megszokott sci-fi keretei közé visszaterelgetnie a történetet.

A regény alapkérdése – amely egyáltalán nem áll messze a kortárs science fiction fősodrának meghatározó témáitól – a megelőző két hosszabb prózai műben már felvetett probléma: a mechanikus-determinisztikus világegyetem és a szabad akarat szembeállítása.
Salo, a Titánon ragadt tralfamadori hírvivő a jellegzetes idegen szemlélő szerepébe bújva gondolkodtatja el a bibliai konnotációktól terhes nevű Malachi Constantot a világban betöltött helyzetéről, emberként rá szabott szerepéről, és ennek folyományaként az élet értelméről. Mindössze önmagunkból kell kilépnünk egy kicsit, hogy ez utóbbi, isteni „hírvivővel” azonosulva átértékeljük mindazt, amit emberi mivoltunk eszenciájának tekintünk.

A szerző életrajza