Főkép

„Szép lenne azt mondani, hogy a pici békák hosszan és keményen gondolkodtak az új virágról, arról, hogy fel kellene fedezni, arról hogy talán az a virág nagyobb, mint az eddig ismert medencéjük. Valójában csak annyit gondoltak: brekeke...”

Tekintve, hogy a könyvnek, melynek hátsó borítóján a fenti bekezdés olvasható, apró pici manókról, repülőkről és űrhajókról kéne szólnia, kicsit talán meglepődhetünk a sorok láttán. Viszont aki ismeri Terry Pratchett munkásságát, az mosolyog egyet, mert tudja, hogy a legnagyobb idétlenségnek tűnő részeknek is fontos szerepe lehet regényeiben. Sőt talán azoknak van a legnagyobb szerepe.

Az állandóan bolondozó szerző most is nagyon szórakoztató könyvvel lepett meg minket. A Manák Trilógiája 3. kötetében (Szárnyalók) folytatódik Masklin és társai története. Rájönnek, részben az „Izé”-nek nevezett apró, ámde nagyon intelligens számítógép segítségével, hogy el kell jutniuk Floridába, ahol épp most akarnak fellőni egy új műholdat. Az űrben ugyanis várakozik valahol A Hajó, a manák ősi űrjárműve, mely nagyon modern, nagyon nagy, és nagyon nem tudja senki, hogy igazából mi is az. Elkezdik hát útjukat az Egyesült Államokon keresztül, melynek első állomása egy repülőtér, ahol egy Concorde-ot akarnak meglovasítani. Persze a dolgok elkezdenek bonyolódni.

Egyrészt Masklinnal tart Angalo a rövidáru osztályról, akinek kedvenc időtöltése, hogy minden járművet megpróbál elvezetni. Ez még egy gördeszkánál nem okozna túl nagy gondot, de mikor egy hatalmas űrhajón kezdi el teljesen véletlenszerűen nyomkodni a gombokat… Ezen kívül talán legfőbb ismérve, hogy csak a Tudományban hisz. Hogy pontosan mi is az a Tudomány, azt nem tudja, de igyekszik rájönni. Harmadik társuk Gurder a vén és házsártos mana, aki mindenben hisz (de legalábbis megpróbálja), csak a Tudományban nem, és utálja a felfordulást.

Nem kevés bonyodalommal teli útjuk során sok érdekes és új dologgal találkoznak (például a paradicsomsalátás szendvics, vagy a vadkacsa). Gyermeki naivitással és értetlenséggel szemlélik az emberek zűravaros világát, és legtöbbször nem értik, hogy mit miért tesznek. Talán ezzel sok ember is így van… Különösen érdekesek a fejezetek elején található kis bejegyzések, melyek Angalo készülő könyvéből valók (Egy Fiatal Felfedező Mana Tudományos Kézikönyve). Nagyon látszik bennük Pratchett egyéni látásmódja, és a világról alkotott véleménye. Csak példának:
„Sok humanó tölti azzal az idejét, hogy egyik helyről a másikra utazik, ami különös, mert rendszerint már így is túl sok a humanó ott, ahová igyekeznek”.

Nagyon kellemes olvasmánnyal lesz gazdagabb, aki beszerzi a Szárnyalókat. Szórakoztató és mulatságos, bőven kapunk benne Pratchett jellegzetes humorából, ugyanakkor izgalmas kalandregény, és sci-fi. Sőt, ha nem csak végigfutunk rajta, akkor az is kiderül, hogy talán valami „komoly” dolgot is akart közölni a szerző. Bár az igaz, hogy jó mélyre rejtette.

A szerző életrajza