Madeleine L’Engle: Özönvíz
Írta: Galgóczi Tamás | 2004. 11. 10.
Tulajdonképpen teljesen mindegy, hogy félresikerült varázslat vagy kiforratlan tudományos kísérlet eredményeként kerülünk megszokott környezetünktől térben és időben messzire. Főként akkor nincs jelentősége (bár a pontosság kedvéért maradjunk az „anyu-már-megint-barkácsol-a-pincében” esetnél), ha nem ismerjük a hazafelé vezető utat. Ilyenkor nem csak annak a fránya ne avatkozz bele a múltba, ha jót akarsz a majdani jelenednek elvet kell figyelembe venni, hanem kénytelen-kelletlen a mindennapi túlélés kap kiemelt fontosságot.
Elvégre, ha kicsit is belegondolunk, mi sem boldogulnánk valami fényesen Mátyás király idejében. Egyrészt a nyelvvel lennének problémánk (jóval a nyelvújítók előtt örülhetünk, ha egyáltalán megértik mondókánkat, a finomságokat meg garantáltan elfelejthetjük). Aztán ott van a vallás, a társadalmi tagozódás, a korabeli betegségek, a táplálkozási szokások (víz helyett inkább bort ittak eleink, napi kétszeri étkezés, Amerikát még nem fedezték fel, így az ottani élelmiszernövényeket sem ismerték) – és még hosszan sorolhatnánk. Ráadásul hiába rendelkezünk „kortársainknál” nagyságrendekkel több ismerettel, ha nem tudunk dinamitot, fogaskereket, gőzgépet készíteni a gyakorlatban. Idegen mivoltunk meg önmagában egyetlen nagyurat sem fog arra ösztönözni, hogy titkos belső tanácsost faragjon belőlünk. Ha túléljük az első évet, már boldogok lehetünk. Mindent összevéve jobban járunk saját jelenünkben, ahol vannak problémák, de legalább kiismerjük magunkat.
A Murray ikrek védelmében sietek leírni, hogy ők nagyon jól elvoltak a környezetükkel, és családjuk többi tagjával ellentétben sem a szeráfokat, sem a többi, az iskolán és a sportpályán túli teremtmény létezését nem hitték el. Egészen addig, amíg egy hideg téli napon be nem tévedtek anyu laborjába. Az éhségtől hajtva és a többiek igazolt távollétében (fogorvos) keveredtek ide, ahol egy gazdátlan számítógépet kipróbálva valami szörnyűség történik velük (Stephen King után szabadon). A sorozat negyedik kötetében (azt hittem trilógia) a szerző jó érzéssel keveri a tudományt a misztikummal, megadva a kibontakozás lehetőségét az ikrek, és a szórakozást az olvasók számára.