FőképCthulhu világában létezik a Föld, az emberekkel, és létezik egy másik létsík, talán nevezhetjük túlvilágnak. Az itt élő démonok, ördögök – érző lélek nélküli, kegyetlen lények – az emberi történelem előtti időkből származnak. Úgy hívják őket, az Öregek.
Ha nekik vagy fattyaiknak lehetőségük adódik, megpróbálnak átjönni a „mi” világunkra, hogy minél nagyobb pusztítást vigyenek véghez, vagy különféle fondorlatos eszközökkel leigázzák az emberiséget. Segítségükre van a Cthulhu világában előforduló mágia, amit egyszerűen hívjunk csak fekete mágiának, és amivel általában csak olyankor adódnak problémák, ha avatatlanok próbálkoznak a használatával.

Ebben a kötetben Sir Archibald Foxgate életének 23 évét – melyet át meg átszőtt sok félelmetes és hátborzongató találkozás a „Túloldal” erőivel – követhetjük nyomon a tizenharmadiktól egészen a harminchatodik születésnapjáig. Először – szüleinek beszélgetését kihallgatva – nagybátyja tragikus történetét ismeri meg, majd Amerikában és Hong Kongban saját maga is megtapasztalja az Öregek világának erejét.
Az ifjú Archibald pár évvel később Párizsban bukkan fel, ahol konyaktól és calvadostól együtt részegedik, ópiumtól pedig együtt bódul a szürrealisták egyik legjelesebb képviselőjével, Dalí-val. Ám itt sincs nyugta, hiszen itt is utoléri Cthulhu.
Később ismét Amerikába utazik, ahol hasonló „élményben” lehet része, ám ezúttal megkeresi egy barátja, hogy legyen egy titkos szervezet tagja, melynek célja, hogy felderítse ezeket az eseményeket, és az emberiség számára szövetségeseket szerezzen a „Túloldalról”.

Kicsit olyan érzésem van, mintha a történet befejezése után túl sok kérdés maradt volna megválaszolatlanul. A szerző olyan mesterien dolgozza bele a megtörtént eseményeket és a valós személyeket ebbe sötét és félelmetes világba, mintha maga Lovecraft írta volna, ám a befejezés már nem a nagy előd nyomdokain halad.
Ha kicsit csalódott vagyok, az valószínűleg az én hibám, hiszen bár számtalan példa mutatja, hogy lehet egy adott stílusban úgy alkotni, hogy nem kerül az író a mester mindent elfedő árnyékába, Lovecraft-i befejezést vártam. Bár lehet, hogy csak a megszokottól több helyesírási és szedési hiba tett egy kicsit kritikusabbá.

Mindentől függetlenül az Eleven Cthulhut mindenkinek ajánlom figyelmébe, mert különleges, érdekes, mindenki számára meglepetést tartogató olvasmány, melynek – a többi között – egyik különlegessége az a képregénymelléklet, ami kicsit feloldja az olvasás közben keletkezett feszültséget.