Főkép

Némileg érthetetlen Harry Potter sikere, ha olyan, félárnyékban tengődő regényekre gondolok, mint ez az 1962-ben íródott trilógia. Akkor még híre-hamva sem volt Rowling asszonyság sorozatának – és mégsem lett világhíres. Ez a tény csupán az élet igazságtalannak tűnő mivoltát, és az olvasók szeszélyességét bizonyítja számomra, a mű érdemeit nem befolyásolja.

Műfajilag ifjúsági regénynek mondanám, ami sci-fi alapra épül, és főként a serdülők fantáziájának megmozgatására alkalmas. Főszereplője egy kislány (Meg), aki három testvérével (Charles, Sonny és Dennys) és anyukájával él együtt, no meg egy kutyával. Élete kimondottan boldogtalan (számára legalábbis), mivel évekkel korábban apukája egy tudományos kísérlet során nyomtalanul eltűnt. A hivatalos változat szerint ugyan csak titkos helyen tölti idejét, de ezt a magyarázatot még a hatéves Charles (Meg legkisebb és legjobban szeretett öccse) sem hiszi el. Tovább tetézi elégedetlenségét külseje, ami csak halovány mása anyja bájának (főként a haja keseríti meg hétköznapjait), valamint az iskola, ahol nem csupán a tananyag, hanem az igazgató is utálnivaló. Mert Meg hiába matekzseni, ha tudása a többi tárgyból erősen hiányos.

Ám mindez lényegtelen a történet szempontjából, hiszen, mint azt már a bevezetőben említettem, itt Meg elveszett apukájának megkereséséről van szó. Valamint a világegyetemről, három különc öregasszonyról (Mijaz, Kiő és Mellyik asszonyság), akik se nem különcök, se nem öregasszonyok, bár a koruk valóban számottevő – és jóval több számjegyű, mintsem azt emberként kívánatosnak tartjuk. Csapjunk hozzá mindehhez egy (számomra módfelett gyanús) fiút (ő a +1 kosaras), aki rokonszenvezik Meggel. Na most már nagyjából mindent felsoroltam ami fontos.

Kimondottan úgy vettem kézbe a könyvet, hogy nem akarok semmiféle nevelő szándékot felfedezni benne, és kedvem sincs holmi rejtett jelentés felkutatására. Kizárólag egy érdekes történetre vágytam, ami tizenévesnél idősebb létemre is képes lekötni – meg minden. Mindezt megkaptam, jól szórakoztam, a többit meg keresse, aki akarja.

Véleményem szerint a regény egy fizikai erőszak nélküli, sci-fi és misztikus elemeket tartalmazó, ám rendkívüli módon megható „mese” a szeretet hatalmáról. Számos olyan gondolat fogalmazódik meg benne, amiket ritkán öntenek szavakba ilyen szépen, és mindenki számára érthetően. Talán a „A Végtelen Történet”-ben. Csakhogy Madeleine L’Engle regénye korábban íródott… – a főszerk. megjegyzése.