Főkép

Ha úgy veszem, szédítő karriert futott be a hajdan rendőrségi írnokként kezdő Eraszt Petrovics Fandorin, hiszen mikor újra találkozunk vele, már mint a Harmadik Ügyosztályhoz tartozó címzetes tanácsos bukkan fel a török fronton. Ha viszont más oldalról nézem, akkor éppen ennek a gyors hivatali előrejutásnak köszönhetően veszítette el feleségét, mégpedig az esküvőjük napján. Hiába szeretne a magányos, töprengésre hajlamos Eraszt visszavonulni, az ország és a Cár atyuska továbbra is igényt tart a szolgálataira.

Itt van például az 1877-ben kiújult orosz-török ellentét, ami a hivatalos változat szerint a szlávok felszabadítása miatt kezdődött (Szerbia, Bulgária), de a gyanakvó nyugati hatalmak egyszerűen Sándor cár újabb hódító hadjárataként fogták fel. Hiszen köztudott volt, hogy az „orosz medvének” régóta dédelgetett vágya a közvetlen Földközi-tengeri kijárat.

De hiába rohamoz a katonaság hurrá kiáltásokkal, a törökök csak nem akarnak kapitulálni. A sorozatos kudarcok hátterében a felsőbb vezetés egy kémet gyanít, akit azonban képtelenek leleplezni. Na itt lép színre Fandorin. Jobban mondva nem is ő, hanem a főhadiszállásra menet megismert Varvara Andrejevna Szuvorova kerül az elbeszélés középpontjába, hiszen az ifjú hölgy szemén és gondolatain keresztül ismerjük meg az eseményeket. Varja egyébiránt roppant határozott és modern felfogású ifjú hölgy, aki fejébe vette, hogy meglátogatja vőlegényét, aki éppenséggel a Duna mentén állomásozó vezérkarnál szolgál. A menyasszony érkezése azért okoz némi felfordulást (kémnek nézik, és különben is mit keres egy nő a fronton), de Varja a hazatoloncolás helyett inkább Fandorin asszisztensének szerepét választja.

Ha tudta volna, hogy ilyen unalmas lesz (a kém utáni nyomozás egyáltalán nem halad előre, és az érintettek kénytelenek az események után kullogni), talán máshogy döntött volna. Mire azonban meggondolhatná magát, történik néhány váratlan fordulat. Akunyin második könyvében ismét tanúi lehetünk annak, miként lehet régimódi krimit írni úgy, hogy az méltó párjává váljon bármelyik Christie vagy Doyle műnek. Ráadásul főhősünk továbbra is egyéni nézőpontból szemléli a világot, s ennek, amikor teheti, hangot is ad, ahogy azt az alábbi idézet is bizonyítja.

„– Amennyiben egy államban él az ember, vagy v-v-védenie kell azt, vagy elmenni onnan – különben nem más, mint p-p-parazita vagy elvtelen talpnyaló.
– Van harmadik lehetőség is – védekezett Varja, aki meghökkent az „elvtelen talpnyaló”-n. Az igazságtalan államot meg lehet dönteni és újat építeni helyette.
– Sajnos, Varvara Andrejevna, az állam nem olyan, mint egy ház, sokkal inkább egy fára hasonlít. Nem építik, hanem magától nő, a természeti törvényeknek megfelelően, s ez hosszadalmas dolog. Ide nem kőműves, hanem kertész kell.”