FőképA repülő csészealjak tudnak repülni. Ez az alapigazságot minden gyerek ismeri (a felnőttek nem, de ők amúgy is mindent másként látnak), mint ahogy ennek mikéntje sem lehet vitatéma. Mivel megfelelő hely hiányában szó sem lehet fotonhajtóműről, vagy térmeghajlítóról, csupán a már bevált, igen kitartó, nagy távolságok megtételére alkalmas (madár)szárny marad, mint kizárólagos megoldás.

Natalie kivételes helyzetben van, mivel egy unalmas gyakorlati órán (vagy minek nevezik manapság), amikor az általa összetákolt papírmadár repülési szándék helyett inkább bomlási tüneteket produkál, szóval, amikor minden annyira (de annyira) uncsinak látszik, valami különös dolog történik.
Míg osztálytársai lelkesen fúrnak-faragnak, Natalie megpillant egy szárnyas csészealjat, valamint annak büszke gazdáját, a könyv borítóján látható zöld színű, határozottan NEM emberi lényt. Az első pillantást követő rémületet hamarosan felváltja a kíváncsiság, és kezdetét veszi Natalie nagy kalandja (a kistányéron persze, és már meg is fejtettük a könyv címét).
No nem mintha ez újdonság lenne számára (mármint a kaland), hiszen már korábban is mesélt osztálytársainak izgi történeteket, amelyek főszereplője ő volt, de ez az első eset, amikor a valóság megegyezik az elmondottakkal. Ebből ne Natalie hazudós természetére következtessünk, inkább élénk fantáziájának elkerülhetetlen megnyilvánulására

Kísérleti alany hiányában (nem akadt önként jelentkező első osztályos), csak a saját véleményemet tudom közzétenni. Wilson könyve nem csupán az olvasási kedv kialakítására alkalmas, hanem suttyomban némi nevelési szándék is helyet kapott benne.
Egészen pontosan a látszat alapján történő ítélethozatal helyett a belső értékre (és az alaposabb megismerésen) alapuló véleményalkotásra ösztönöz. Valamint odafigyelésre, nyitottságra, és még egy rakás egyébre, de ezek felsorolását meghagyom másnak. A kötet egyébiránt meseként is felfogható, ilyen olvasatban is megállja a helyét.