Főkép

Dr. Kay Scarpetta, Virginia állam vezető igazságügyi orvosszakértője körül a szokásosnál is jobban forr a levegő. Amióta szerelmét – Benton FBI-ügynököt – brutális módon meggyilkolták, a munkájába temetkezik, így próbál menekülni az emlékek elől – kevés sikerrel.

Egy év telt el az eset óta, mikor is egy különös halálesethez hívják. A richmondi kikötő egyik konténerben egy oszlásnak induló hullát találnak. Ez eddig még „standard” eset lenne, de az elkövetés módja, a helyszínen rögzített nyomok, az áldozat ruhája és tárgyai, valamint a boncolás eredménye semmi jóval nem kecsegtet. A doktornő képtelen azonosítani a holttestet. Egyetlen reménye egy tetoválás maradványa az oszlásnak indult bőrfelületen.

Nem elég ez a különös halott, Kay egyik legjobb barátját – Pete Marino rendőrkapitányt – az új és ambiciózus Bray parancsnokhelyettes áthelyezteti a nyomozóktól az egyenruhásokhoz. Bray feltett szándéka, hogy szakmailag „kicsinálja” Marinot és a doktornőt is, mivel ők ketten a karrierje útjában állnak.

Mindennek a tetejébe Kay munkahelyén különös lopássorozat történik. Valaki a beosztottjai közül még az ő fiókjaiból is kiüríti a tollait, valamint valaki más, vagy ugyanaz a személy, visszaél e-mail címével és internetes fórumot indít, melyben Kay-nek adja ki magát, és tanácsokat ad boldog-boldogtalannak.

De sem a doktornőt, sem Marino-t nem olyan fából faragták, hogy ezek a problémák meghátrálásra kényszerítsék őket. Inkább inspirálólag hat mindkettejükre ez a problémahalmaz, és meg nagyobb elánnal, illetve lelkesedéssel, néhol már dühvel, látnak neki ezek megoldásához. Amikor pedig az Interpol keresi meg őket a konténerben talált halott miatt, végre felcsillan a remény, hogy ebben az ügyben is előrelépnek.

Sherlock Holmeshoz azért nem hasonlítanám Cornwell doktornőjét – mint ahogy ezt a könyv hátoldalán olvashatjuk –, de elismerésen az írónőnek: kellemes órákat sikerült szereznie a könyvével. Kay a maga szakterületén ugyan verhetetlen, de ez sajnos itt kevés egy őrült sorozatgyilkos megtalálásához.

Ezért is jön jól Marino mindig morgó, zsörtölődő figurája, aki pompás kiegészítője a doktornőnek. Hasonlíthatnánk Dr. Watson-hoz, hogy a Sir Arthur Conan Doyle-os párhuzamnál maradjunk, de Watson doktorral ellentétben, Marino általában sokkal jobban „képben van”.

Szerintem üdítő módon feldobják a regényt azok a mellékszálak, amelyek Marino és Bray-t parancsnok, valamint Marino és Anderson nyomozó „harcát” ábrázolják. Marino „goromba pokróc” figurája, a hozzá társuló tiszteletlensége és szemtelensége ellenfeleivel szemben, többször hangos kuncogásra késztetett.

Sajnos a történet vége felé nélkülöznünk kell Marino „beszólásait”, de a regény e nélkül is az utolsó betűig megmarad egy izgalmakkal és fordulatokkal teli, vérbeli kriminek.