Főkép

A nem is olyan távoli jövőben – függetlenül az olvasót fenyegető hollywoodi katasztrófafilmek jelentette veszélytől – egy Európában becsapódó meteor pusztítását követően az emberiség létrehozza közös védelmi rendszerét, amely az űrből érkező hívatlan vendégeket (üstökösöket, meteorokat, és más efféle szabadon kószáló égi törmeléket) van hivatva időben észlelni. Az űrvédelem névre elkeresztelt szervezet az észlelésen kívül évtizedekig nem produkál semmi említésre méltót.


Időközben a mind népesebb emberiség eljut a naprendszer bolygóira, és állandó telepek formájában kiterjeszti életterét. Ezek a kolóniák – a hagyományokhoz híven – idővel függetlenné válnak a Földtől, és a bolygóközi Űrtanácsban „egyenrangú” félként vitatják meg a felmerülő problémákat.

Amikor az űrvédelem egy korábban ismeretlen, valószínűsíthetően üstököst azonosít, az Űrtanácsnak kell döntenie arról, hogy a rendelkezésre álló egyetlen bevethető űrszondát odaküldi-e, vagy sem. Döntésük alapjaiban változtatja meg az emberiség világképét. Az ismeretlen objektum ugyanis nem egy üstökös, hanem egy hatalmas fémhenger, amelynek szabályos alakja mesterséges eredetre utal. A földi eredet teljesen kizárható, hiszen a bolygók közösen sem képesek ötven kilométer hosszú, húsz kilométer széles űrjárművet építeni. A Ráma (nevét a hindu mitológia alapján kapta) az első bizonyítéka egy naprendszeren kívüli civilizációnak. Az évszázados vita ily módon lezárult: tényleg nem vagyunk egyedül a mindenségben.

Clarke miközben szabadon engedte a fantáziáját, azért a tudományosságra is figyelt. Ennek köszönhetően a regény teljes mértékben megérdemli a tudományos-fantasztikus jelzőt, hiszen az idegen űrhajó felfedezése nem csupán egy idegen civilizációval állítja szembe a bámuló emberiséget, hanem mindeközben igyekszik a látottakat tudományos szempontból is hitelesíteni. Mindezt úgy, hogy a rövid fejezetek mozgalmassága nem keveredik szájbarágó ismeretterjesztéssel.

Lassan, de biztosan beindul a kiadó sci-fi sorozata, hiszen immáron a harmadik kötetet vehetjük kézbe, amely ismét egy régi klasszikus leporolása. A Randevú a Rámával huszonhárom évvel ezelőtt jelent meg magyarul először (és utoljára), úgyhogy éppen ideje volt ismét kiadni (szerencsére változatlan fordításban, jobb borítóval).