Főkép

Elöljáróban meg kell említenem, hogy Stephen Kinget a legmélyebbről jövő tiszteletem övezi. Nem csak azért, mert horrort ír, hiszen bebizonyította egyéb, nem a műfajba tartozó írásaival (A remény rabjai, A sárkány szeme), hogy bármilyen témában ugyanazt a megdöbbentően részletgazdag, és a végtelenségig kidolgozott összefüggésekkel teli mesemondást műveli, ami szinte odaszegezi az embert a karosszékébe, és akkor is energiát ad, amikor a hajnali időpont miatt, más esetben már rég aludni térne.

Mióta csak megjelentek itthon az első King könyvek, évről évre ünnepnek számít nálam, ha új kötete jelenik meg a könyvesboltokban. Legnagyobb sajnálatomra a könyveiből és novelláiból készült filmekkel viszont csak ritkán vagyok megelégedve, mert, általam érthetetlen okokból, a rendezők megváltoztatják a történeteket, olyan nagyvonalúan kezelve az ollójukat, ami szinte méltatlanná teszi a legtöbb King adaptációt is a mű eredetijéhez képest.


A legellenszenvesebb ilyen filmnek, pont a Kubrick féle Ragyogást tartom, mivel Jack Nicholson páratlan színészi játékán kívül semmi sem illik az egyébként fenomenális alaphoz – King is így érzett, amikor sok évvel később újraforgattatta. Ennyit azonban a saját értékítéletemről, mely talán nem véletlenül esik egybe a mesterével.

Az ok, ami miatt a filmeket szóba hozom, az az, hogy mostanában került a mozikba a könyvben található két kisregény közül (Langolierek, Titkos ablak, titkos kert) a második alapján készült film. Valószínűnek tartom, hogy ezért is adták ki újra a könyvet, fedelén Johnny Depp-el, aki a „főhős” Morton Rainey írót alakítja a filmben. Itt is elmondható: ha a King eredetinél maradtak volna, egy kellően misztikus hangulatú művet láthattunk volna, mert a novella atmoszférája végig ilyen. A kihagyott kulcsfontosságú információk és a megváltoztatott befejezés miatt azonban (ami gyökeresen ellentéte a leírt műnek), csupán egy másodrangú thriller lett belőle. De térjünk vissza a könyvhöz!

A könyvben (mint azt már korábban is említettem) két kisregény szerepel. Mindkettőhöz bevezetőt írt King, olyan bensőséges és természetes hangnemben, ami szinte régi ismerősé teszi őt, anélkül, hogy bármiféle pátoszt vehetne észre az olvasó. Mintha nem is a világ egyik legismertebb írójától származna, hanem olyan embertől, aki egy boltba jár velünk, egy villamoson utazik, egy iskolába járatja a gyerekét velünk, és néha megáll a sarki újságos előtt egy kis társalgásra. Csak ezután meséli el történeteit, melyek tökéletesen megfelelnek a King féle hagyományoknak, és a szereplők életével mesélik el azt, amit King el akar mesélni nekünk.

A első kisregény a „Langolierek”. A szerző ebben egy olyan sokunkban feltett kérdést jár körül, ami azt feszegeti, mi történik a már megélt múlt helyszíneivel, a már elmúlt dolgokkal. A történet egy személyszállító repülőgépen kezdődik, ahonnan az utasok és a személyzet egy része eltűnik, amint a gép egy természetellenes viharzónába kerül. Azoknak, akik a gépen maradtak, nincs magyarázatuk a történtekre, mert kivétel nélkül magukon kívül voltak, amikor a többiek eltűntek, ezért csak találgatni tudnak. A túlélés érdekében megpróbálnak csapattá szerveződni, ám ez nem megy simán. Sőt igazából egyáltalában nem történik meg, hiszen az emberek nem ugyanúgy élik meg a pánik perceit. Van, aki megrémül, van, aki épphogy elfogadja, és alkalmazkodni próbál, és van, akiből egy pillanat alatt igazi vezető válik.

A pilóták nélkül maradt gép túlélői, saját félelmeikkel telve valahogy mégiscsak lerakják a gépet egy repülőtérre, ahol viszont döbbenten tapasztalják, hogy senki sincs. Ez végképp felfokozza a csapaton belüli ellentéteket, ami robbanáshoz vezet, és a túlélők egymásnak ugranak. A legnagyobb és leghalálosabb ellenséget azonban mégsem egymásban kell keresniük. Rájönnek, hogy ahol vannak, az a múlt, és már közeledik az a sereg, ami ezt a kifáradttá, fölöslegesé vált ex-jelent, melyben érthetetlen okokból megrekedtek, föl fogja falni. Ők a Langolierek. A túlélők menekülése kétséges, mégis megpróbálják, mert meg nem próbálni magát a halált jelentené. A művet szintén megfilmesítették jó pár éve, erre viszont nem mondhatom, hogy rosszul sikerült volna. Sőt, határozottan jó.

A második kisregény a „Titkos ablak, titkos kert”, egy író személyiségének teljes szétesését, annak okait tárgyalja – egyáltalán nem megnyugtató befejezéssel. Morton Rainey, a sikeres író hónapok óta, mióta a feleségétől elvált, a teljes lelki megadás pózában él. Külső szemlélő, de talán még önmaga sem venné/veszi észre, hogy valójában az őrület éjfekete szakadékának szélén tántorog. Ekkor kopogtat az idegen, déli akcentussal beszélő John Shooter, akiről szinte üvölt, hogy enyhén szólva is terhelt személyiség. Első mondatával kezdődik maga a novella is, midőn bekopogtat Rainey nyaralójának ajtaján: „Ellopta a sztorimat!”.

Természetesen az író visszautasítja ezt a gyanúsítást, és faképnél hagyja a faragatlan látogatót, ám az nem adja fel ilyen könnyen. Ennek első jele Rainey macskájának szemeteshez szögezett teteme. Az író tehát hüledezve döbben rá, hogy a látogató korántsem fogadta el azon állítását, miszerint ő nem lopott el semmit. Ezután bepillantást kaphatunk érzelmeibe és gondolataiba, ahol igen sűrűn előfordul Amy, a hűtlen feleség, és Ted, a csábító ingatlanügynök képe. Ám ez a kép nem vérgőzös vágyakról szól, hanem a fájdalmas hiányérzetről, és a mérhetetlen csalódottságról. Rainey segítséget kér egyik barátjától, elmondva neki a problémáját a felbukkanó idegennel kapcsolatban. A barát javaslatai azonban nem bizonyulnak elégségesnek. Eközben Amy-nek is mesél a problémájáról, aki bár segítene neki, csakhogy Rainey bezárkózása és hirtelen vádaskodásai miatt mégsem tehet semmit.

A történetben lassan kibontakoznak az író múltjának aggasztóan sötét árnyai, szép lassan felfedve az ünnepelt bestseller író esendő személyiségét. Közben leég az osztozásra váró családi ház, páran meghalnak, mert láttak, vagy éppenséggel nem láttak valakit, aki John Shooter-nek mondja magát. A hullák eltakarítása azonban kivétel nélkül Morton Rainey-re szakad, mert az áldozatokat az ő szerszámaival intézték el. Szép lassan élet-halál harccá változik az idegen és az író vitája, miszerint ki lopott kitől. Ám több dolog is van, ami aggasztja Rainey-t: már nem biztos abban, hogy az idegen valóban létezik, sőt abban sem, hogy Shooter a gyilkosságok elkövetője.

A tragikus vég vonatként robog be az őrület nevű végállomásra, ahol az egyetlen utas maga az író. Vagy mégsem? King szokásához híven lebegtetve hagyja a történet befejezését, mindenkinek a saját fantáziájára bízza, hogyan zárná le az események láncolatát. És éppen ettől olyan zseniális az egész.
 

A szerző életrajza
 
Kapcsolódó írások:

Ezüst pisztolygolyók (DVD)
A remény rabjai (DVD)
A halálsoron (DVD)
Lisa Rogak: Kísértetszív. Stephen King élete

Magyar Stephen King HQ