Főkép

Mint a történetből kiderül, Maigret nem jár osztálytalálkozókra, és régi iskoláját sem kereste fel az utolsó kicsöngetés óta. Talán ennek a tudatos távolságtartásnak is köszönhető, hogy alaposan meglepődik egy régi diáktárs felbukkanásán. Ferdinand Fumal (a látogató) nem a múltról kezdeményez csevegést, hanem állampolgári jogával élve bejelentést tesz ismeretlen fenyegetőző ellen, és rendőri védelmet kér.


„Óhaját” nem csupán a közös gyerekkorra alapozza, hanem politikai hátszelet (belügyminiszter) is hozott magával, amit a megfelelő pillanatokban nem rest felemlegetni. Maigret ezek után érthetően úgy viselkedik, mint minden önállósághoz szokott ember – mérsékelt lelkesedéssel hallgatja volt osztálytársát (aki egyébiránt számtalan hentesüzlet tehetős tulajdonosa). Megteszi az ilyen esetekben elvárt alapszintű lépéseket és igyekszik saját magának megfogalmazni ellenérzéseit.

A Fumal házában történt látogatás, valamint alkoholista feleségével és néhány ijedt alkalmazottal folytatott beszélgetés után egy gátlástalanul törtető, igazán gonosz üzletember/férj/munkaadó képe rajzolódik ki, akinek nincsenek barátai, és akit környezetében mindenki utál. Olyannyira, hogy másnap holtan találják dolgozószobájában. Az általános örömködésben (meghalt a cselszövő) egyedül Maigret érzi furán magát. No nem mintha bánkódna a néhaiért, hanem az igazság kiderítése végül ezúttal is rá marad, a gyilkos letartóztatásáról nem is beszélve. Márpedig ez cseppet sem ígérkezik könnyű feladatnak.


Komorságát csak tovább fokozzák az égen hetek óta tanyázó sötét esőfelhők, amik csak nagy duzzogva tartanak egy szusszanásnyi napsütésre elegendő szünetet. Ilyen időben még inni sincs kedve az embernek, nemhogy nyomozni.

A szerző életrajza