Főkép

Razz az újVelencei dózse személyi testőre. Mindaddig, míg egy VédLM-es kínai mitugrász szitává nem lövi. A dózse meg felszívódik, mint tinta az itatósba. Ráadásul Razz Zürichben tér magához, megváltozott bőrszínnel és megszokott beépítései nélkül. Se huzalozás, se üvegkarmok. Ami még nagyobb gáz, pénze sincs. Mese nincs, köti az adott szava, kénytelen így a dózse keresésére indulni.

Angeli, az UVR hadnagya, újVelence egyik mocskosabb negyedében tartja fenn a rendet. Ezzel semmi baj nincs több, mint tíz éve ez a melója. Most azonban feltűnik a TriplaCsavarban egy fiatal pénzes kiscsaj – Karo –, akinek kedvenc szórakozása olyan cuccokban megjelenni, amitől minden férfi elfolyik.

Ezen felül azzal cukkolja a kocsma közönségét, hogy ronggyá veri a „Lucifer sárkánya” – fuzzy-logikára épülő – videojátékot. Azon felül, hogy megjelenik Karo, sikeresen kicsinál egy VédLM-es csókát, és Angeli kapja a „megtisztelő” feladatot, hogy utánajárjon a gyilkosságnak.

Minél mélyebbre ás a hadnagy az ügyben, annál inkább belegabalyodik a szálakba, és lassan rájön, hogy semmi jó nem vár rá, akár megoldja, akár eltusolja az ügyet. Közben fokozatosan tárul elénk újVelence születésének, illetve az alapító Passion diOrchi története, valamint a belső város és a Szintek közti kontraszt, a fény és az árnyék világa.

Vérbeli cyberpunk akar lenni Grimwood regénye, azonban hiába van meg ehhez minden kellék, szerintem valamit elszúrt. Úgy érzem, a jól induló sztori befejezése túlontúl laposra sikerült, és ez némileg keserű szájízt hagyott maga után. Pedig tényleg minden kóser a könyvben, minden passzol a nagy előd, Gibson által elképzelt világhoz, aztán fokozatosan ráébredtem, hogy valami nem smakkol.

Míg Gibson világa megáll a saját lábán, Grimwood felborítja saját világának egyensúlyát újVelencével, és a szerintem elkerülhetetlenül szükséges pusztulás helyett a csúcsra juttatja, ami instabillá teszi a könyv által teremtett világot. Ettől függetlenül olvasmányos, izgalmas és valamilyen szinten fordulatos regény kerekedik ki belőle, amit bátran el lehet fogyasztani, ha nem valami gibsoni csodaművet várunk.