Főkép

Valamikor a távoli jövőben néhány embernek elege lesz a politikusokból és a mögöttük álló hivatalrendszerből. Fogják magukat, összecsődítenek egy rakat hasonlóképpen gondolkodót, majd családostól, batyustól kilépnek a történelemből. Meg sem állnak egy mindentől kellőképpen távoli bolygón (Bhekar Ro), és nekilátnak felépíteni az általuk elképzelt világot. A tökéletes tervbe azonban némi hiba csúszott, így az építkezés még mindig tart. Pontosabban fogalmazva a sorozatos újjáépítéseknek, javításoknak köszönhetően a megmaradt telepesek még mindig az életben maradásért küzdenek.

A kiszemelt lakóhely ugyanis egyáltalán nem bizonyult emberbarátinak. A bejelentés nélkül érkező gyakori viharok rendszerint tönkreteszik a termést, a helyi növényvilág bizonyos elemei pedig a maradékot fertőzik meg. Ilyen körülmények között a csökkenő népesség bizakodás nélkül várja a holnapot.


Aztán egy földrengéssel kombinált vihar következményeként felszínre kerül egy különös „építmény”, amelyről első látásra megállapítható idegen eredete. A telepeseknek fogalmuk sincs róla, hogy az univerzum egymás ellen küzdő népei számára mennyire fontos ez a valami, így két felelőtlen felderítő behatol az egyik járatba… aztán nem sokkal később csak az egyikük kerül elő.

Úgy tűnik, a Teremtő Ősök, a xel’nagák hagyatéka közel sem olyan veszélytelen, mint amilyennek első látásra tűnik. A helybéliek egy része közelgő katasztrófától tart. Amikor megérkeznek a három egymással hadakozó faj (zerg, protoss, ember) csapatai, akik abban a reményben mozgósították embereiket, hogy ezen a helyen egy, a háborúban őket győzelemre segítő fegyver kerülhet a kezükbe, az eddigi gyanú bizonyossággá válik. Itt tényleg nagy a baj.

StarCraft rajongóknak talán még ennyit sem kell mondani, hiszen jó eséllyel olvasás után már nyúlnak is a gép felé, egy kis hadakozásra. Akik úgy vélik, hogy számítógépes játék alapján íródott mű lévén szó nem a jellemábrázoláson és – fejlődésen van a hangsúly – nos, azok jól gondolják.