Főkép

Öt év telt el, mióta Aramanth megszabadult a fojtogató vizsgarendszertől, és a Mora öldöklő szellemeitől. A városban béke honol, lakói akár boldogok is lehetnének. Azok is, ám a Hath család ismét kilóg a sorból. Bowman nem tudja elfelejteni, milyen érzés töltötte el, amikor megérezte a Mora erejét, anyján, Ira Hathon pedig jövendölő látomások vesznek erőt. Ezek szerint el kell hagyniuk Aramanthot, hogy visszatérjenek eredeti szülőföldjükre, amelyről nem is tudják, hol van. Az álom szerint az út nem lesz kellemes, de senki sem számít azokra a borzalmakra, amelyek rájuk várnak.

Aramanth határában ugyanis az ifjú Ortiz várakozik a Nagyhatalom seregével. Felgyújtja a várost – a Szél Dalnokát is –, és rabszolgasorba hajtja a manthokat. Az egyetlen kivétel Kestrel, aki magára marad a leégett városban. Bosszút esküszik Ortiz ellen, és népe után ered. De nem csak az ő szívében ég bosszúvágy, hanem ikertestvérében és Mumpoban is. A manthok többsége azonban megtalálja a helyét a Nagymester birodalmában, nemcsak szabadságát vesztve el, hanem az arra való vágyat is. Még amikor fogva tartóik szörnyűségeket követnek el ellenük, akkor sem az embertelen rendszert, hanem a Hath családot vádolják…

Közben Bowman a Nagyhatalom városában egyre több dolgot fedez fel a dalnoknéppel – ők építették a Szél Dalnokát – és önmagával kapcsolatban is. Kestrel pedig a Gang birodalom trónörökösnőjével halad rabsorban tartott népe felé. Emberek és népek sorsa fonódik össze, választani kell egyén és közösség érdeke között, s a döntés gyakran fájdalmas…

A Nagymester foglyai nyilvánvaló módon a rabságról és a – fizikai és szellemi – szabadságról szól, valamint az árról, amit fizetni kell érte. William Nicholson gyerekeknek szánt regénye néhol talán brutális, de ehhez alighanem hozzászokhattunk már az elmúlt években megjelent kamaszkönyvek olvasása során. Ám az egy-két kegyetlen jelenet nem öncélú és nem véletlen, hiszen pár jelenetben az emberi történelem néhány mozzanata sejlik fel. Mivel a szerző eredetileg forgatókönyvíró – a Gladiátor is az ő nevéhez fűződik –, nem meglepő, hogy a szereplők kitűnő ábrázolása mellett a történet is gyorsan pereg. Az egyetlen probléma a vége, vagyis, hogy a történetnek nincs igazi befejezése, az a harmadik kötetre marad. Sebaj, kérem a következőt!