Főkép

Eddie Dickens szülei – Dickens úr és Dickensné asszony – betegen nyomják az ágyat. Besárgultak, a szélük összepöndörödött, és poshadt melegvizes palack szagot árasztanak. Hogy fiuk el ne kaphassa a kórt, melyből Bouktha doktor próbálja kikezelni őket, úgy határoznak, elküldik Dickens úr nagybátyjához. A nagybácsi – Lütyő Lujó – voltaképpen már itt is van Eddie-ért, csak a ruhásszekrényből kell kiengedni.

A fájó búcsú után az ifjú és a nagybácsi hintóba pattannak, melynek már van két utasa. Lujó hőn szeretett, ám annál buggyantabb felesége (Lütyő Lujza) és kedvenc kitömött görénye – Malcom (Lujza verziója szerint) vagy más néven Görény Gréti (Lujó verziója szerint). Így négyesben indulnak Szörnyű Vég felé, ahol Lütyőék laknak. Útközben sikeresen belebotlanak Mr. Peepakoopack színigazgatóba, aki Lujzával összefogva –, hogy teszteljék Eddie színészi képességeit – ráveszi a fiút, hogy árva gyermeket játsszon mostantól mindaddig, amíg azt nem mondják neki, hogy elég. Ebből aztán természetesen adódik is a bonyodalom, egy bobby ugyanis éppen szökött, árva gyermek után kutatva, megállítja a hintót.

Ardagh műve magán viseli műfajának minden vonását. Alapvetően lehetetlen a helyzet, idióta szóviccek röpködnek jobbra-balra, csak kapkodja utánuk az ember a fejét. A fordító előtt le a kalappal, mindent elkövetett, hogy a lehető legélvezetesebb formában ültesse át magyar nyelvre a könyvet. Ez legszembetűnőbben a nevekben mutatkozik meg: Mr. és Mrs. Law Vacaraugh, Mrs. Pork O’lab és a fent már említettek.

Az igazat megvallva nem tudtam olyan jól szórakozni ezen a könyvön. A humora abszurd, de valahogy nem nevettem fel hangosan, mint mondjuk egy Python-os elbeszélésen. Szó se róla, jól szórakoztam, a könyv maga is jó, a hiba biztosan az én készülékemben van/volt. Érdeklődve várom a további két részt.