Főkép

A SHOAH hangok és arcok egymást váltogató hosszú sora: túlélők és a halálgyárak működtetői, megindult és még mindig ellenszenvvel átitatott szemtanúk emlékeznek vissza a riporter szerepét is betöltő Lanzmann kamerája előtt.


Lanzmann filmjében egyetlen másodperc archív felvételt sem használ. Képei a jelen állapotokat rögzítik: földutak, zöld gyep, sínek, vonatok, pályaudvarok – így néz ki ma, ami akkor a borzalmak helyszíne volt. Lanzmann nem akarta a kollektív emlékezet tárgyi anyagainak felhasználásával megidézni, felidéztetni az eseményeket. Ahogy egy interjújában mondta, Klee-t idézve: a művészet nem reprodukálja a láthatót, hanem láthatóvá teszi.


Lanzmann szerint a Holokauszt története képekben nem megmutatható, nem csak azért, mert olyan autentikus filmes képanyag, amely nem a már felszabadított vagy kiürített táborokban készült, nem áll rendelkezésre. Az alkotó a SHOAH készítése idején látott egy egyperces némafilmet, amelyet egy német tiszt készített, és amely kivégzett zsidókat mutat. Ahogy Lanzmann mondta: „ezek képzelet nélküli képek”. A SHOAH, amely hangok, arcok és jelen idejű képek keverékéből összefűzött oral history, nagyobb, átütőbb erővel mutatja be a Holokauszt történetét, azt a történetet, amely képileg nem látható, nem láttatható, csak a gondolkodásban van és lehet jelen.


A film megtekinthető április 28-tól, a Terror Háza Múzeumban.

Forrás: http://www.magyarholokauszt.hu/