Főkép

Amikor lehull a hó, és barátságtalan szelek süvítenek a csupasz ágak között, legjobb fűtött helyiségben üldögélve várni a tavaszt, élvezve a pihenést. Hasonlóképpen vélekednek történetünk hősei is – szám szerint hárman – kik ráadásul a telelésért még pénzt is kapnak.


Ugyanis zsoldosok. Méghozzá nem is akármilyen fizetett harcosok, hanem – miként sebhelyeik is bizonyítják – tapasztalt, számtalan csatát megjárt férfiak, akik nem csupán a gyilkolás, hanem az életben maradás képességével is rendelkeznek. Valószínűleg ez kelti fel Steven Argent figyelmét (aki egyébként LaMut grófjának fegyvermestere), így amikor egy kényes feladatra keres embereket, azonnal ők jutnak az eszébe.

Ez a kitüntető figyelem azonban cseppet sincs ínyére hőseinknek, akik sokkal jobban szeretnek nagyobb csapatban ténykedni, tisztek vezetése alatt. Ebben az esetben ugyanis nincs más dolguk, mint végrehajtani a parancsokat, megölni az ellenfelet és felvenni az ezért járó zsoldot. Döntsenek a tisztek, legyen övék a dicsőséggel együtt járó felelősség – és az esetleges számonkérés.

Ám ezúttal mire kettőt pisloghatnának, már egy nemesúr oldalán találják magukat, mint személyi testőrök. Ez önmagában még nem lenne baj (ráadásul még jövedelmezőbb is, mint a helyőrségi szolgálat), de politika szagú az egész ügy, márpedig éppen ezt igyekeznek ők hárman minél jobban elkerülni. Még szerencse, hogy csak rövid időről van szó: pár napos oda-vissza út egy közeli báróhoz. Legalábbis ebben a tudatban indulnak útnak – de mint tudjuk a legjobb terv is módosulhat menet közben.

Akárcsak az előző kötetben (Nagyrabecsült ellenségem), itt is szerencsés húzás volt a társszerző bevonása. A Feist által képviselt heroikusabb vonulttal szemben ennek köszönhetően hétköznapibb, kisebb léptékű történetet ismerünk meg. A három központi alak (hősnek azért nem nevezném őket) anyagias szemlélettel nézi a világot, és ennek köszönhetően igen egyszerű filozófiával rendelkeznek. A nem fizetős ügyekkel nem törődnek, a pénzes megbízásoknál csak az eredeti parancsot veszik figyelembe, és igyekeznek nem belebonyolódni a helyi ügyekbe.