Élmények a XI. Nemzetközi Könyvfesztivál harmadik napjáról – II. rész

A szombat délutáni rendezvények közül számomra az egyik legígéretesebb a Helikon kiadó gondozásában immár hetedik alkalommal, bővített formában megjelenő „Jelképtár” című kötet sajtótájékoztatója volt. Nem is haboztam sokáig, és így sikerült az első sorból végigélveznem a négy szerző beszélgetését.

Hoppál Mihály, Jankovics Marcell, Nagy András és Szemadám György nem csupán arra képes, hogy különösebb erőlködés nélkül órákon át szellemük sziporkáival meghintsék az összegyűlt hallgatóságot, hanem mindeközben még korunkról is elárulják véleményüket. Így aztán Gózon Ákosnak jelképes szerep jutott moderátorként, hiszen egy-egy kérdésére a négyes bőbeszédűen válaszolt. György nap lévén szóba került a sárkány, mint jelkép. Érdekes volt, hogy ennek kapcsán mindegyik szerző mást és mást idézett fel. Szemadám György egy egyiptomi képre utalt, amely láttán semmi perc alatt eljutott a világfáig. Hoppál Mihály gyerekkori élményét osztotta meg velünk, amikor is Szent György és a sárkány alakját festették az otthoni szekrényre. Nagy András néprajzosként nem csak arról beszélt, hogy népmeséink többfejű sárkányainak hol találhatók meg rokonai a nagyvilágban, hanem arról is, hogy ezek a távoli népek (amelyek népmeséiben szerepelnek ezek a tűzokádó bestiák) rokonként gondolnak ránk.

Jankovics Marcell elsőként a Fehérlófia című rajzfilmet hozta fel példának, majd arról beszélt, hogy napjainkban felborulnak a hagyományos jelképek, így az eredetileg gonoszt szimbolizáló sárkányt manapság egyre több ízben jónak, szeretetre méltónak ábrázolják. Meglátása szerint ez korántsem üdvös, hanem hosszú távon veszélyt jelent számunkra. Aki előtt még ismeretlen volt, az közös visszaemlékezésükből megismerhette az első Jelképtár létrejöttét – abban vita nélkül megegyeztek, hogy teljesen mást képzeltek el, mint ami végül nyomtatásban megjelent.

Ehhez hasonlóan üdítő, ám cseppet sem felszínes tartalommal folytatódott egy röpke órán át a beszélgetés, amelynek – számomra legalábbis – legfontosabb tanúsága az volt, mennyire talmi egyes kortársak azon próbálkozása, hogy új jelképeket hozzanak létre. A meglévők ugyanis sok-sok nemzedék alatt váltak azzá, amik.