Főkép

Svájci író, aki drámák és regények sikerei mellett az építőművészetben is jelentőset alkotott. Friedrich Dürrenmattal együtt a legfontosabb svájci írók közé tartozik. 1911. május 15-én született Zürichben. Apja Franz Bruno Frisch, neves építészmérnök-építőművész volt. Anyja Karolina Bettina Frisch, született Wildermuth. Két testvére született: Emma Elisabeth (1899-ben), és apja első házasságából Franz (1903-ban).

Otthon szinte belenevelődött az irodalmi és művészeti kultúrába. Apja építésznek szánta, őt azonban már gimnazista korától az irodalom és főleg a drámairodalom érdekelte. 1924-től a zürichi reálgimnáziumba járt. 16 évesen drámát írt, melyet elküldött Jürg Reinhardtnak, a legnevesebb rendezőnek. Reinhardt szívélyes válaszában méltatta a diákfiú tehetségét, jó jövendőt ígért neki, és elmagyarázta, hogy tehetséget mutató kísérlete miért nem alkalmas még színházi előadásra. A fiú tovább kísérletezett, de kellő szigorral ítélte meg kezdeti eredményeit.

1930-ban a Zürichi Egyetem Germanisztika szakán kezdte meg tanulmányait. 1932-ben meghalt az apja, ő pedig pénzügyi okokból félbeszakította tanulmányait. Külső munkatársa lett a „Neuen Zürcher Zeitung”-nak és a „Zürcher Illustrierten”-nek. 1933-ban a Balkánra és Délkelet-Európába utazott, amit sporttudósításokból fizetett. 1934-ben jelent meg első regénye „Jürg Reinhart. Egy nyári sorsutazás” (Jürg Reinhart. Eine sommerliche Schicksalsfahrt) címmel a stuttgarti Deutschen Verlags-Anstalt-nál. Ebben az időben barátkozott össze a zsidó Käte Rubensohnnal, aki nem tudta Berlinben folytatni tanulmányait. 1935-ben utazott első ízben Németországba. Ekkor szembesült először közvetlenül a nemzeti szocializmussal és az antiszemitizmussal. 1936-ban a Zürichi Szövetségi Műszaki Főiskolán (Eidgenössische Technische Hochschule Zürich) kezdte meg építész tanulmányait. 1937-ben megjelent a „Válasz a csöndből” (Antwort aus der Stille) című elbeszélése, a Deutschen Verlags-Anstalt-nál. 1938-ban egy prózai művével elnyerte a legnagyobb irodalmi díjat, a Conrad Ferdinand Meyer nevével fémjelzett elismerést. Ettől kezdve az irodalmat tartotta fő hivatásának. Véget ért barátsága Käte Rubensohnnal.

1939-től 1945-ig Frisch is a határőrségnél teljesített katonai szolgálatot. 1940-ben jelent meg a „Levelek a kenyereszsákból. Egy katona naplója” (Blätter aus dem Brotsack, das Tagebuch eines Soldaten) című műve Zürichben a Martin Hürlimanns Atlantis Kiadónál, melyben a háború elején a katonaságban szerzett tapasztalatait dolgozta fel. Augusztusban megszerezte az építészmérnöki diplomát. 1941-ben az építész Prof. William Dunkel-nél vállalt munkát. Constance von Meyernburggal közösen egy családi házat tervezett fivérének. 1942-ben 82 vetélytársa előtt megnyert egy építészeti pályázatot egy városi fürdő építésére Letzigrabenben, Zürichben. Saját építészeti irodát nyitott. Ebben az évben kötött házasságot Gertrud Anna Constance von Meyenburggal. 1943-ban megszületett lánya, Ursula. 1944-ben az Atlantis Kiadó gondozásában megjelent „J’adore ce qui me brule” vagy „Die Schwierigen” című regénye. Ez évben született fia, Hans Peter. Kurt Hirschfeld ösztönzésére a Zürichi Színház dramaturgja lett. Szorongva figyelte a világméretűvé terjedt vérontást. Humanista érzelemmel, demokrata meggyőződéssel eleve gyűlölte a fasizmust, elrémítette a horogkereszt népirtásba torkolló fajelmélete. De a háborúba kényszerített német kisembereket ugyanolyan áldozatoknak tudta, mint ellenfeleiket. Egyértelműen a Hitler ellen szövetkezett és végül győztes hatalmak mellett állt. Az amerikai kapitalizmus azonban ugyanolyan távol állt tőle, mint a szovjet bolsevizmus. Meg volt győződve róla, hogy a tragédiákba sodort magánembereknek minden politikai rendszer idegen. Tragédiájuk azonban közös gyász a véletlenül életben maradtak számára is.

Ezt fogalmazta meg 1945-ben a Zürichi Színházban bemutatott „És a holtak újra énekelnek” (Nun singen sie wieder) című drámájában, mely a II. világháború idején játszódik. Ezt a színjátékot műfajilag „requiem”-nek nevezte. Személyei jelképes alakok, fogalommá vált halottak. A főszereplők véletlenül és értelmetlenül elpusztított katonák: Tom, Hans és Iván - egy amerikai, egy német és egy orosz fiú. Körülöttük a halottak kórusa. A mű azonnal nagy sikert aratott, két év múlva csehül, majd hamarosan szinte minden európai és Amerikában honos nyelven játszották. Nálunk 1958-ban mutatták be. 1945-ben jelent meg az „Utazás Pekingbe” (Bin oder Die Reise nach Peking) című műve. A Welti Alapítvány Dráma Díjjal tüntette ki. Ebben az évben hagyták jóvá véglegesen a letzigrabeni fürdő építését. 1946-ban Németországba, Olaszországba és Franciaországba utazott. Ez évben tartották a „Santa Cruz” és „A Kínai Nagyfal” (Die Chinesische Mauer) című színdarabok ősbemutatóját. 1947-ben megismerkedett Bertolt Brechttel és Friedrich Dürrernmattal, valamint először találkozott Peter Suhrkamppal, későbbi kiadójával. Ekkor kezdték el a Letzibad (letzigrabeni fürdő) építését. Ebben az évben is ellátogatott Németországba, Olaszországba és Prágába. Ez időszakban jelent meg a „Napló Marionnal” (Das Tagebuch mit Marion) című műve az Atlantis Kiadónál.

1948-ban Berlinbe, Prágába, Bécsbe, Párizsba és Varsóba utazott. Részt vett egy konferencián Varsóban, melyen többek között jelen volt Picasso, Karl Barth, Francois Bondi Le Corbusier is. Ebben az évben ismerkedett meg a német színésznővel, Helga Roloff-al. 1949-ben Bécsbe és Berlinbe látogatott. Ebben az évben nyitották meg a Letzibad-ot. Ekkor mutatták be a Zürichi Színházban az „Amikor a háború végetért” (Als der Krieg zu Ende war) című színjátékát. Ez évben született lánya Charlotte. 1950-ben jelent meg naplója 1946-1949-ig az újraalapított Suhrkamp kiadónál Frankfurtban. Ebben az időben kötött barátságot Madeleine Bessonnal. 1951-ben tartották Zürichben a „Moritat Graf Öderland” című darabjának ősbemutatóját. Egy évet az USA-ban töltött a Rockefeller Alapítvány ösztöndíjasaként (New York, Chicago, San Francisco, Los Angeles és Mexikó). 1953-ban sugározta a Bajor Rádió a „Biedermann és a gyújtogatók” (Biedermann und die Brandstifter), valamint a „Rip van Winkle” hangjátékokat. Ez évben egy előadást tartott építészeknek Zürichben, ahol nyilvános vita alakult ki a modern városépítésről. Ez időben mutatták be öt felvonásos komédiáját „Don Juan vagy a szerelem a geometriához” (Don Juan oder Die Liebe zur Geometrie) címmel. 1954-ben jelent meg „Stiller” című műve. Még ebben az évben Frisch elköltözött családjától.

1955-ben Max Frisch, Lucius Burckhardt és Markus Kutter kiadványukban egy új város építését javasolták. A Hesseni Rádió Schleussner-Schueller-díjjal tüntette ki „A laikus és az építészet” (Der Laie und die Architektur) című hangjátékáért. A Svájci Schiller Alapítványtól Schiller-díjat kapott. Ebben az évben eladta az építészirodáját egy régi munkatársának, Hannes Trösch-nek. Braunschweig városa a Wilhelm Raabe-díjat adományozta neki. Ekkoriban találkozott először Günter Grassal. 1956-ban részt vett a Nemzetközi Design Konferencián Aspen-ben (Colorado), majd Mexikóba, az USA-ba és Kubába utazott. 1957-ben jelent meg „Homo Faber” című műve, melyben az író a racionális mérnök szemszögéből mutatja be a technikai-tudományos világkép és a logikátlan sorshatalmak ellentétét. Frisch a regényben a technikai vívmányokat kérdőjelezi meg. Ebben az évben ellátogatott Görögországba és az arab országokba. 1958-ban tartották Zürichben tragikomikus játékának, a „Biedermann és a gyújtogatók” (Biedermann und die Brandstifter) ősbemutatóját. Szimbolikus színpadi mű, ezúttal a megijedt, gyáva kispolgárról. Biedermann úgy fél az emberiséget fenyegető gyújtogatóktól, hogy igyekszik kedvesnek lenni hozzájuk, még házába is befogadja őket, remélve, hogy majd az általános tűzvészben ő megmenekülhet. Ebben az évben ismerkedett meg Ingeborg Bachmannal. Sok díjat is kapott ez évben: Georg-Büchner-díjat a Német Akadémiától a nyelv és költészet kategóriában, Zürich város irodalmi díját, valamint Charles-Veillon irodalmi díjat. Ebben az időben mutatták be „Ha egyszer Hotz úr dühbe gurul” (Die große Wut des Philipp Hotz) című bohózatát.

1959-ben elvált Constance Frisch-von Meyenburg-tól. 1960-ban Rómába költözött, ahol Ingeborg Bachmannal élt. 1961-ben tartották Zürichben, Frankfurtban, Münchenben és Düsseldorfban az „Andorra” című moralitás játékának ősbemutatóját. Alakjai, színhelyei elvonatkoztatottak, főszereplői a „Férfi” és a „Nő”. A többi szerep testet öltött fogalom. Témája a fajgyűlölet irtóztató és mindenkire káros embertelensége. Ezt tartják az évszázad egyik legkitűnőbb humanista színpadi művének, mellyel Frisch nemzetközi színházi sikereket ért el. 1962-ben Düsseldorf város Nagy Művészeti Díjjal tüntette ki. A Marburgi Egyetem díszdoktorává avatták. Ez évben ismerte meg az egyetemista Marianne Oellers-t, akivel a következő években együtt élt. 1963-ban a Zürichi Színház újjáépítésének pályázatán a zsűri tagja volt. Nordheim-Westfalen irodalmi díjjal tüntette ki. 1964-ben jelent meg a „Gantenbein legyen a nevem” (Mein Name sei Gantenbein) című regénye. Rómából visszatértért Svájcba, vásárolt és átépített egy házat Berzona-ban (Tessinben). 1965-ben Jeruzsálem városa a Man’s Freedom irodalmi díjat adományozta neki. Baden-Württenberg Schiller-díjjal tüntette ki. Berlinbe ment, ahol közreműködött a „Zürich-Transit” című film készítésében (a Gantenbein regény egyik epizódja alapján). 1966-ban Moszkvába, Leningrádba, Odessa-ba és Lengyelországba utazott. Előadást tartott a kanton idegenrendészeti főnökének „Elidegenülés” (Überfremdung) címmel. Ebben az évben meghalt édesanyja. Ez időszakban a Szovjetunióba utazott, megismerkedett Gerhard és Christa Wolf-fal. Házasságot kötött Marianne Oellers-szel.

1967-ben Zürichben mutatták be „Biográfia. Egy játék” (Biografie. Ein Spiel) című darabját. 1969-ben Japánba utazott. 1970-ben az USA-ban, a Fehér Házban vendégeskedett az elnök, Henry A. Kissinger biztonsági tanácsadójánál. 1971-ben megjelent „Tell Vilmos az iskolák számára” (Wilhelm Tell für die Schule) című esszéje. Az USA-ba utazott, ahol előadásokat tartott New Yorkban, a Columbia Egyetemen. 1972-ben jelent meg naplója 1966-1971-ig. Ekkor Berlinbe költözött. 1974-ben a Svájci Schiller Alapítvány Nagy Schiller-díjjal tüntette ki. Ebben az évben ismerkedett meg Alice Locke-Carey-el. Ekkor jelent meg „Szolgálati napló” (Dienstbüchlein) című esszéje, melyben a második világháborúban katonaként szerzett élményeiről számol be. 1975-ben a német kancellár, Helmut Schmidt meghívására a delegációval Kínába utazott. Megjelent „Montauk” című elbeszélése, mely Ingeborg Bachmannhoz fűződő viszonyáról szól. 1976-ban a Német Könyvkereskedők (Deutschen Buchhandel) békedíját kapta. Hans Mayer és Walter Schmitz gondozásában megjelent összes műve időrendi sorrendben, hat kötetben. 1977-ben beszédet mondott a Német Szociáldemokrata Párt napján Hamburgban. 1978-ban jelent meg „A locarnoi patikus álma” (Der Traum des Apothekers von Locarno) című elbeszélése. 1979-ben tartották Triptychon című darabja ősbemutatóját. Ebben az évben elvált Marianne Frisch-Oellers-től. Megjelent „Az ember megjelenése a holocénben” (Der Mensch erscheint im Holozän) című elbeszélése, melynek fő témája a kor és a magány.

1981-ben tervezett egy családi házat kiadójának, Segfried Unseldnek. Ez évben megalakult Zürichben a Max-Frisch-Archívum. 1982-ben a new-yorki egyetem (City University New York) díszdoktorává avatták. Ez évben jelent meg „Kékszakáll”(Blaubart) című elbeszélése, melyben felfedezhetők Charls Perrault ismert meséinek motívumai. 1983-ban jelent meg „A nap követelményei” (Forderungen des Tages) című műve. Portrék, vázlatok, beszédek jelentek meg az 1943-1982 közötti időszakról. 1984-ben Zürichbe költözött a Stadelhoferstr. 28-ba. A Birminghami Egyetem díszdoktora lett. 1986-ban az Oklahomai Egyetem az Új város irodalmi díjjal (Neustadt-Literaturpreis) tüntette ki. Frisch az ezzel járó 25 ezer dollár jutalmat egy nicaraguai iskola építésére ajánlotta fel. 1987-ben meghívást kapott Moszkvába, a Michail Gorbacsov által rendezett „Fórum egy atomfegyvermentes világért és az emberiség túléléséért” című rendezvényre. Ugyanezen évben a Berlini Műszaki Egyetem díszdoktorává avatták.


1989-ben megjelent egy palávere „Svájc hadsereg nélkül?” (Schweiz ohne Armee?) címmel. Ez évben vitték színpadra Lausanne-ban és Zürichben a „Jónás és veteránja” (Jonas und sein Veteran) című darabját, mely a svájci hadsereg megszüntetését dolgozza fel. Düsseldorfban Heinrich-Heine díjat kapott. 1990-ben megjelent Walter Obschlager gondozásában „Max Frisch: Svájc mint haza? Próbálkozások 50 évig” (Max Frisch: Schweiz als Heimat? Versuche über 50 Jahre) című műve. Ekkoriban adta Frisch a beleegyezését a „Homo Faber” megfilmesítéséhez Volker Schlöndorff rendezésében. A film 1991-ben jelent meg a mozivásznakon. 1991. április 4-én érte a halál hosszas rákbetegség után lakásában, Zürichben.

Halála után is jelentek meg levelezései:
1998-ban „Levelezés” (Friedrich Dürrenmatt-tal) Zürichben a Diogenes gondozásában, illetve „Egy levelezés” (Uwe Johnsonnal) Frankfurtban a Suhrkamp kiadásában.
2000-ben „Egyébként mindig teljesen egyedül vagyok” (Im Übrigen bin ich immer völlig allein), levélváltás édesanyjával 1933-ban, Frankfurtban a Suhrkamp kiadásában.

2004. januárjában a budapesti Új Színház színpadra tűzte a „Biedermann és a gyújtogatók” című szatírát. Ez az előadás most, a XXI. század elején remek humorral szól az elpusztíthatatlan egyetemes ostobaságról, a kiirthatatlan szűklátókörűségről.

Főbb művei:
1934 Jürg Reinhart. Egy nyári sorsutazás (Jürg Reinhart. Eine sommerliche Schicksalsfahrt)
1937 Válasz a csöndből (Antwort aus der Stille
1940 Levelek a kenyereszsákból (Blätter aus dem Brotsack)
1944 Die Schwierigen vagy J’adore ce qui me brule
1945 És a holtak újra énekelnek (Nun singen sie wieder)
1945 Utazás Pekingbe (Bin oder Die Reise nach Peking)
1946 A Kínai Nagyfal (Die Chinesische Mauer)
1946 Santa Cruz
1947 Napló Marionnal (Tagebuch mit Marion)
1950 Napló 1946-1949.
1951 Moriat Graf Öderland
1953 Don Juan vagy a szerelem a geometriához (Don Juan oder Die Liebe zur Geometrie)
1953 Biedermann és a gyújtogatók (Biedermann und die Brandstifter) (hangjáték)
1953 Rip van Winkle
1954 Stiller
1957 Homo Faber
1958 Biedermann és a gyújtogatók (Biedermann und die Brandstifter) (színdarab)
1958 Ha egyszer Hotz úr dühbe gurul (Dig große Wut des Philipp Hotz)
1961 Andorra
1964 Gantenbein legyen a nevem (Mein Name sei Gantenbein)
1967 Biográfia. Egy játék (Biografie. Ein Spiel)
1971 Tell Vilmos az iskolák számára (Wilhelm Tell für die Schule)
1972 Napló 1966-1971.
1974 Szolgálati napló (Dienstbüchlein)
1975 Montauk
1978 A locarnoi patikus álma (Der Traum des Apothekers von Locarno)
1979 Triptychon
1979 Az ember megjelenése a holocénben (Der Mensch erscheint im Holozän)
1982 Kékszakáll (Blaubart)
1983 A nap követelményei (Forderungen des Tages
1989 Svájc hadsereg nélkül? (Schweiz ohne Armee?)
1989 Jónás és veteránja (Jonas und sein Veteran)
1990 Max Frisch: Svájc mint haza? Próbálkozások 50 évig (Max Frisch: Schweiz als Heimat? Versuche über 50 Jahre)

Összeállította: Bankos Szilvia