Főkép

Kíváncsi arra, milyen az élet New York jobb negyedeiben? Szeretne bepillantani a menő szingli csajok életébe, akiket holdudvarként öveznek a pasik? Igen?


Nos, akkor nincs más dolga, mint követni Utopia Holmest, aki önszántából érkezik gyermekkora városába, amely édesanyja meséiben átváltozik, és egyfajta Szent Grálként lebeg a valóság és az ábrándok határán. Amikor aztán a mesélő rákban meghal, a veszteséget feldolgozni képtelen lány ide menekül bánata és az üresség elől (maga mögött hagyva apját, nővérét és szerelmét, munkáját és úgy általában mindent a világon).

Ám a Nagy Almában élni nem feltétlenül kedvez az amúgy is bizonytalan Utopia számára. Hiába ismerkedik meg rengeteg emberrel, valódi ismerőst, barátot elenyésző számban talál közöttük. Ez a tény aztán tovább növeli szorongását, amit csak időnként old fel az elfogyasztott kábítószer és alkohol (főként alkohol). Utopia a jövő tervezgetése helyett a mának él, átmeneti szerkesztői állásai nem tudják fellelkesíteni, időnként céltalannak érzi az egészet. Szerelmi-szexuális kapcsolata Saullal (aki szobrászként ténykedik) nem jut túl a kölcsönösen kielégítő ágytornán – s ez a fájdalmas felismerés még jobban elkedvteleníti a lányt. Egyre többet gondol a múltra és szerelmére, akitől egy óceán választja el.

Modern hangvételű regény, abban az értelemben, hogy a történetet Utopia fejéből, vagy ha onnan kiszorulunk, akkor a háta mögül kísérhetjük figyelemmel. Ennek a megoldásnak sajátos mellékkörülménye az elfogyasztott töméntelen mennyiségű alkohol és alkalmi előfordulású kábítószer „átélése”. Ezt leszámítva újabb bizonyságot kapunk az ember társas természetéről – amelyet csak az önmagában felállított bonyolítások tudnak megnehezíteni.