Főkép

Krynn világán viszonylagos nyugalom honol. Az emberek már rég elfelejtették Istar fényes városát, az Isteneket, és a múlt többi csodáját. Az egyetlen emlékeztető a Vértenger közepén tátongó hatalmas örvény, ami a legtöbb tengerjárónak csak egy újabb izgalmas történet egy kikötői kocsmában. Néhányan a hajóskapitányok közül azonban elég bátrak ahhoz is, hogy meglovagolják az örvény külső gyűrűit, ezzel jelentősen lerövidítve az út hosszát. Közéjük tartozik Melas Kar-Thon, a Perechon kapitánya is. Nem is túl régen ez a bátorság, valamint a tengerek egyik leggyorsabb hajója még jó megélhetést biztosított Melasnak. A szerencse azonban ellene fordult, és a jól fizető munkák elmaradásával kezd igen nehéz helyzetbe kerülni.

Talán az utolsó lehetősége a hatalmas minotaurusz kikötőben – Lacynosban – megrendezett nagyszabású vitorlásverseny. A fődíj fedezné a legénység elmaradt fizetését, valamint a már rég esedékes kisebb javításokat is. Meg is nyernék a versenyt, ha a hatalmas minotaurusz lord, Attat hajója csalással meg nem előzné őket. A helyzetet súlyosbítja, hogy a kapitány a hajót is feltette egy fogadásban. Hogy a hajót, és hatalmas adósságba keveredett apját megmentse, Maquesta Kar-Thonnak – Melas lányának – életveszélyes küldetést kell végrehajtania.

A sorozat előző kötetében előforduló igen zavaró hibákat szerencsére kiküszöbölték. Nyoma sincs az értelmetlen mondatoknak, sem a megmagyarázhatatlan fordulatoknak, és ez nagyban javítja a könyv élvezhetőségét. Remélem a kiadó is látja a különbséget, és az ezután megjelenő regények már ennek megfelelő színvonalúak lesznek. A szerintem alapvető követelmények teljesítésén túl szerencsére a lényeg sem maradt el. Izgalmas, lebilincselő történet vár azokra, akik veszik a fáradságot, és elolvassák a kötetet. Nem túl fordulatos, nem túl szerteágazó, de valahogy mégis leköti az ember figyelmét. A szereplők épp eléggé emberiek, és esendőek ahhoz, hogy szimpatikusak legyenek, és emellett elég erősek ahhoz, hogy megbirkózzanak a rájuk váró veszélyekkel. Kalandjaik során annyira megkedveltem őket, hogy mikor a könyv végére értem, szinte sajnáltam, hogy el kell válni tőlük.

A szereplők kapcsán még fontos megemlítenem a borítót, amin a címszereplő Maquesta küzd egy tengeri szörnnyel. Első ránézésre semmi baj nincs vele, de mikor észreveszi az ember a magas sarkú cipőt a hajóskapitányon, akinek a kötélzetre mászkálás, és a keresztrúdon egyensúlyozás a kedvenc hobbija...