Részlet Michael A. Stackpole: Kényszerszövetség című könyvéből

Triád Nemzeti Temető
Tharkad City, Tharkad
Donegal Körzet, Lyrán Szövetség
3058. szeptember 30.

A nyirkos szél utat talált magának a Triád Nemzeti Temető emlékműlabirintusában, a sírok között álló Victor Ian Steiner-Davionig. A tavasz korai beköszönte sáróceánon úszó fehér szigetekké változtatta a szeptemberben megszokott hótakarót. Az új levelek és fűszálak élénkzölden nyújtóztak a napsugarak felé. A korai tavasz általános jó közérzetet teremtett, melyet a herceg még a bolygóról sugárzott médiaadásokból is érzékelt, miközben űrjárója a felszín felé közeledett.
Egy jó kis fagy, és minden elhal. Anyja síremléke előtt állva Victort nem hatotta át a Tharkadot megfertőző tavaszi láz. Melissa halálát két, a hatalomra áhítozó nemes vetélkedése okozta. És Victor most a Tharkadra érkezett, hogy részt vegyen a Whitting Konferencián, ahol a Belső Szféra tucatnyi nemese még több hatalmat akar majd magához kaparintani. Nem volt nehéz levonni a következtetést, hogy valami katasztrófa készülődik.
Victor a homlokát ráncolta. A dolgok csak akkor fordulnak rosszra, ha hagyod őket rosszra fordulni. Megmozgatta vállát, és elfintorodott a beléhasító fájdalomra. Tudta, hogy a vendégek többsége a Coventryről a Tharkadra vezető fárasztó útvonalon érkezik. Az űrugrók képesek voltak lyukat hasítani a valóság szövedékébe, lehetővé téve számukra, hogy egy pillanat alatt egyik helyről a másikra kerüljenek, harminc fényévnyi utat hidalva át egyetlen ugrással. De bármilyen fárasztó volt is az út, az ugrások sokkal kevésbé viselték meg szervezetét, mint a Tharkad felé vezető utolsó útszakasz gravitációs terhelése. Pedig amilyen kis termetű vagyok, az 1 G feletti munkavégzés sem jelent túl nagy megpróbáltatást számomra.
Elnyomott egy mosolyt. A körülmények sem gátolták meg Kait és Hohirót abban, hogy fölébe kerekedjenek. Megtapogatta a jobb szeme körüli, már halványulóban lévő zöld foltot. Akkor szerezte, amikor sikertelenül próbálta blokkolni Hohiro Kurita jobbkezes keresztütését. Láttam, hogy jön, de semmit sem tudtam tenni. Bár bosszankodott elszíneződött szeme miatt, ugyanakkor büszkén viselte a sérülést.
Életének nagy része a politikáról és a külső megjelenésről szólt. Elfogadta ugyan ezeknek a dolgoknak a fontosságát és szükségességét, de a politika már a kezdetektől az idegeire ment. Néha szinte nevetségesnek érezte, hogy sokkal szélsőségesebb nézeteket kénytelen vallani, mint amilyeneket valaha is szándékozott, csak hogy kompromisszumot kössön ellenfeleivel, és így érje el azt, amit eredetileg szándékozott. Az ilyesfajta játékokra áldozott időt és energiát sokkal hasznosabban is fel lehetett volna használni – például az ügyek tényleges megoldására.
A Whitting Konferencia megszervezése ékes példája volt a politikába ölt hiábavaló erőfeszítéseknek. Tizennégy héttel ezelőtt a Coventryn sikerült megszerveznie egy egyesült haderőt, hogy szembeszálljanak a klánokkal. Erre válaszul húga, Katherine, a Lyrán Szövetség arkónja felajánlotta, hogy a Tharkadon otthont ad egy konferenciának. Ezzel egyben magára vállalta a találkozó megszervezésének terheit, meghívta a Belső Szféra vezetőit, és nagyon ügyesen úgy állította be magát, mint a jövő Belső Szférájának összetartó erejét.
Victornak el kellett ismernie, hogy húga tökéletesen játszotta a szerepét, és ő is kénytelen volt úgy táncolni, ahogy Katherine fütyült. Bár a Coventry kilencven fényévnyire sem volt a Tharkadtól – kevesebb, mint három hét alatt megtehette volna az utat -, semmi oka nem volt rá, hogy október eleje, a Katherine által a konferencia kezdeteként megjelölt időpont előtt megjelenjen a helyszínen. Victor inkább a Coventryn maradt legmegbízhatóbb szövetségeseivel, ahol közösen gyakorlatoztatták csapataikat.
Bár a késlekedés bosszantotta, a Coventryn gyakorlatozással eltöltött idő már korántsem annyira. Az élettől való elszigetelődés és magány, melyet Victor oly gyakran érzett mostanában, szinte teljesen eltűnni látszott, mivel annyi időt töltött csapatai körében, amennyit csak bírt. Az Egyesült Nemzetközösség trónjának elfoglalása óta ez volt az első alkalom, hogy úgy érezte, valóban van némi rálátása az egyszerű állampolgárok problémáira.
Személyes képzésére is szakított időt. Victor mindig is jó kondícióban volt – hála az öröklött Steiner-anyagcserének, amely megakadályozta a felesleges kilók lerakódását -, de a fizikai igénybevétel hiánya lassanként kikezdte edzettségét. Néhány egyszerűbb gyakorlatsorozattal kezdett, azután kendóleckéket vett Hohirótól, és aikidót tanult Kai Allard-Liaótól. A visszaúton pedig találkozott egy idősebb, őszülő hajú őrmesterrel, aki szívesen oktatta az uralkodókat az ökölvívás fortélyaira.
És Hohiro sokkal gyorsabban tanult, mint szerettem volna. Victor a fejét rázva eltöprengett, vajon anyja mit szólt volna a szeme alatti sötét folthoz. Biztosan aggódna, de mosolyogva mondaná, hogy egy kis tapasztalatszerzés sosem árt. Mindig tudta, mit kell mondania, hogy az emberek jól érezzék magukat.
Lenézett az emlékmű gránittalapzatán álló örökmécses táncoló, ficánkoló lángjára. Az Egyesült Nemzetközösség számtalan bolygóján felállított szobrokkal ellentétben, ez az emlékmű nélkülözte Melissa Steiner-Davion fizikai megjelenítését. Mégis volt benne valami az uralkodónőből. A masszív kőtömbből mintha ugyanaz az erő sugárzott volna, mellyel Melissa hozzájárult az Egyesült Világok és a Lyrán Nemzetközösség egybeolvadásához, amikor harminc évvel ezelőtt házasságot kötött Hanse Davionnal.
Victor lehajtotta a fejét. Úgy érezte, illő lenne letérdelnie, és imát mondania anyja emlékéért, de a jeges sánc, melyet a korán jött tavasz feltornyozott a síremlék körül, már így is átáztatta hosszú, acélszürke kabátjának szegélyét. Mivel a Lyrán Szövetség – húga, Katherine ezt a nevet adta az Egyesült Nemzetközösség lyrán felének az elszakadás után – állampolgárainak többsége úgy hitte, ő ölte meg az anyját, a sír előtt, a sárban térdeplő herceg látványa valószínűleg azt sugalmazná számukra, hogy egy vezeklő gyilkos szélsőséges megnyilvánulását látják.
Keresztet vetett és elmormolt egy rövid imát Melissa Steiner-Davion lelki nyugalmáért. Mély lélegzetet vett, majd tekintetét a sírra függesztette.
– Amit apával harminc évvel ezelőtt felépítettetek, a halálod óta eltelt két évben semmivé foszlott. Ha élnél, sokkal könnyebben egyesíthetnénk a Belső Szféra erőit, hogy szembeszálljunk a klánokkal, és elpusztítsuk őket. Most viszont csak abban reménykedem, hogy az esély a klánok megsemmisítésére nem szállt el végképp.
Mozgás vonta magára a figyelmét a temető bejárata felől. A sírok között átnézve látta, hogy három közeledő légpárnás limuzin porlasztja maga alatt a sarat a temetői úton. Az első és a hátsó limó szélvédőjén megkülönböztető fények villogtak, míg a középső jármű – a három közül a legnagyobb – nyugodt, csendes méltósággal haladt kísérői között.
A háta mögül hallotta, ahogy kinyílik saját légpárnásának ajtaja. Victor megfordult, és feltartott kézzel intette nyugalomra a limuzinból kiszálló, jeges tekintetű férfit.
– Semmi ok az aggodalomra, Curaitis ügynök.
– Tekintve, hogy ki ül abban az autóban, és mit tett a hatalom megszerzése érdekében, volna rá okom, hogy ne aggodalmaskodjak?
Victor egy pillanatra elgondolkodott, majd bólintott:
– Ott a pont.
A fekete hajú testőr a jármű ajtaja mellé lépett, majd megállt. Victor jobban ismerte a hírszerzőt annál, hogy további megjegyzést várjon tőle. Egy kődarabot is könnyebb szóra bírni. A közeledő limuzinok szemlátomást teljes mértékben lekötötték Curaitis figyelmét.
Az elöl haladó jármű félrehúzódott, helyet biztosított a nagyobb légpárnás számára, amely alig tízméternyire állt meg Victor limuzinjának orrától. A sirályszárnyú hátsó ajtó szisszenve felnyílt. Victor mozgást látott a jármű elsötétített belsejében, majd néhány pillanat múlva húga bukkant elő a limuzinból, segítség nélkül szállt ki, és elindult Victor felé.
Te sosem változol. Katherine jóval magasabb volt nála, és a különbséget még ki is hangsúlyozta térdig érő, tűsarkú, hófehér csizmájával. Cipőjére lógó fehér cobolyprém kabátja tökéletes együttest alkotott szintén prémmel díszített sapkájával. Hosszú, aranyszőke haja kabátja vállát verdeste, ahogy határozott, lendületes léptekkel közeledett bátyja felé.
Kesztyűs kezével hanyagul intett Victornak.
– Szép napot, Victor.
– Neked is, Katherine. – Ügyelt rá, hogy minden betűt pontosan, jól érthetően ejtsen. Bár a nő az utóbbi időben előszeretettel hívatta magát „Katrinának”, Victor nem volt hajlandó tudomást venni a változásról. Katrina Steiner a nagyanyja volt. Arkón, a Belső Szféra Utódállamainak kétségtelenül a legélesebb elméjű és leghatalmasabb uralkodója. Az, hogy húga elorozta Katrina nevét és megjelenését, a legnagyobb bűntettnek számított a herceg szemében.
– Meglep, hogy itt látlak.
– Valóban? – A jégkék szempár kihívóan viszonozta pillantását. – Vártalak az űrrepülőtéren.
– Ó, tehát te voltál az. – Victor halvány mosolyt küldött húga felé, és hagyta, hogy szürke szeme kimutassa kárörömét, melyet hangjából gondosan száműzött. – Talán eszembe juthatott volna, hogy fogadóbizottságot küldesz elém, de mindenképpen szerettem volna idejönni, mielőtt bármi máshoz kezdek.
A nő megállt a síremlék túloldalán.
– Hogy könnyíts a bűntudatodon?
– Bűntudat? Ugyan miért?
– Nem voltál itt a temetésen – mosolyodott el hűvösen Katherine. – Eszedbe sem jutott eljönni.
Bár Victor azt hitte, felkészült a húgával való találkozásra, Katherine szúrása így is áthatolt a védelmén. Mivel anyja halálának időpontjában még fogalma sem volt róla, hogy Katherine az ellensége, ráhagyta a temetés lebonyolítását. Melissát egy pokolgép tépte darabokra, ezért nem volt lehetőség a holttest tárolására addig, amíg minden gyermeke össze nem gyűlik. Katherine szinte azonnal lebonyolította a szertartást, és Victor volt az egyedüli utód, aki nem tudott idejében odaérni.
– Ott akartam lenni, Katherine, de vannak olyan pillanatok, amikor a vezetői kötelezettségek megakadályoznak minket abban, hogy akaratunk szerint cselekedjünk.
Katherine apró, torokhangú kacajt hallatott.
– Hát persze, és mit is csináltál helyette? Éppen a klános banditák üldözésére készülődtél?
– A Belső Szférát és a fegyverszünetet fenyegették.
– Nem, Victor. Inkább csak lehetőséget biztosítottak arra, hogy ismét katonásdit játszhass. – Katherine széttárta a karját. – Nézz körül, Victor. Ez a temető tele van olyan emberekkel, akik képtelenek voltak ellenállni a csatamechek csábításának. A mecheket hatszáz évvel ezelőtt azért hozták létre, hogy uralják a harcmezőt. Három évszázaddal később Alexander Kerenszkij megfosztotta a Belső Szférát a Csillagliga Védelmi Erőktől, mert félt attól, hogy a csatamechek, melyek egykor az emberek életét voltak hivatottak megvédeni, a pusztítás eszközeivé válhatnak. És igaza lett. Háromszáz esztendőn keresztül dúlt a háború az Utódállamok között. Az uralkodók ezerszám gyártották a mecheket, hogy dicsőséget szerezzenek saját maguknak, és egy talpalatnyi kaotikus univerzumot birodalmuk számára. Azután Kerenszkij emberei visszatértek, hogy megmutassák nekünk, milyen pusztító fegyver lehet valójában egy mech.
Katherine cipője orrával megbökdöste Melissa síremlékét.
– Még anyánkat is megfertőzte ez a mech-harcos legenda. Életet adott Yvonne-nak, átvette anyjától az arkóni címet, azután bejelentette, hogy ő is csatamech pilóta akar lenni. A tíz méter magas pusztító gépezetek megszállottjává vált. Odáig ment, hogy elvégzett egy évfolyamot a Nagelringen, és mindezt csak azért, mert a hagyomány szerint minden arkónnak pilótának, harcosnak is kell lennie – bár a történelem számos példával szolgál rá, hogy a harcosi lét nincs semmiféle kapcsolatban a vezetői képességekkel. – Elfintorodott, és megvető pillantással lenézett bátyjára. – Ez egy olyan lecke, amit még meg kell tanulnod, Victor.
Victor kékkel pettyezett barna szeme összeszűkült.
– Kétlem, hogy ezt a leckét pont tőled tudnám megtanulni, Katherine.
– Pedig sok mindenre megtaníthatnálak.
– Ó, ebben biztos vagyok. – Victornak erőlködnie kellett, hogy visszafogott hangon beszéljen, és kordában tartsa dühét. Bizonyítékokkal – mégpedig igencsak szilárd bizonyítékokkal – rendelkezett arra nézve, hogy húga összejátszott Ryan Steinerrel Melissa meggyilkolásában. A bizonyítékom nem elegendő rá, hogy leleplezzelek, Katherine, de Curaitis szerint már arra sem kell sokáig várnom. Akkor aztán én tanítok neked egy leckét – egy leckét az igazságszolgáltatásról.
Előreszegezte az állát.
– Nem vagyok benne biztos, hogy el szeretném sajátítani azokat a leckéket, amelyekre te taníthatnál.
Válasza mintha némileg meglepte volna a nőt.
– Túl sok időt töltesz azzal, hogy játszod a katonát, Victor. Nem tesz jót a birodalmadnak.
– Ha nem játszottam volna katonásdit a Coventryn, mostanra már a klánok jobbágynője lennél.
Katherine arcát elfutotta a pír a gondolatra, és egy röpke pillanatig Victor azt hitte, talán még köszönetet is mond neki, amiért a Coventryn megállította a klánokat.
– Érdekes dolgokat műveltél a Coventryn, Victor. A döntésed, mellyel megtorlás nélkül futni hagytad a Jádesólymokat, jó pontokat szerzett neked a közvélemény előtt. Bár azt is hallottam rebesgetni, hogy a gyávaságodat firtató kérdések miatt nem mertél idejönni a konferencia előtti napig.
– De te nem ezt gondolod.
– Nem, Victor. Én azt gondolom, jó okod volt a késlekedésre.
– Így van – bólintott Victor. – Igazság szerint a késlekedésem valami olyasmiből fakadt, amit te tanítottál meg nekem.
– Valóban? – Katherine kék szemében a hiúság szikrája villant. – És mi volt az?
– Megtanultam, milyen egy hatásos belépő. – Victor összefonta melle előtt a karját. – Megvártam, hogy mindenki megérkezzen, aztán a csapataimmal együtt én is feltűntem. Rögtön anyám sírjához siettem, hogy lerójam részvétemet. És lám csak, ki jött hozzám! Biztos vagyok benne, hogy igyekezeted, amellyel idesiettél, szintén jól fog mutatni a médiában, Katherine.
A nő tett felé egy lépést, és Victor egy pillanatra azt hitte, hogy lekever neki egy pofont. Ehelyett azonban bal kezének ujjaival gyengéden megsimogatta Victor állát. Hüvelykjét végighúzta a jobb szeme alatti véraláfutás körvonalán.
– Most azt hiszed, megnyerted a menetet, igazam van, Victor? Remélem, elég ellenálló vagy, mert ezt a konferenciát felettébb megerőltetőnek fogod találni. Én állítottam össze a napirendet, én irányítom a tárgyalásokat, én ellenőrzök mindent. Ha nem az általam lefektetett szabályok szerint játszol, nevetségessé teszed magad. Ilyen egyszerű.
Victor lassan megcsóválta a fejét, hogy húga elhúzza a kezét az arcától.
– Nem, Katherine, korántsem lesz ilyen egyszerű. Te is nagyon jól tudod, hogy a Belső Szféra vezetői nem azért gyűlnek össze, hogy szórakoztassanak, vagy hagyjanak téged királynőt játszani, hanem, hogy megoldást találjanak a klánok jelentette fenyegetésre. Ha ezt megpróbálod megakadályozni, ha akadályokat gördítesz az utunkba, a te birodalmad fogja elsőként megszenvedni a klánok megtorlását. És akkor, drága húgom, a Lyrán Szövetség népe azt fogja kívánni, bárcsak újra egy harcos lenne a vezetőjük, mert akkor már csak egy harcos mentheti majd meg őket.
Egy lépést hátrált, és kurtán tisztelgett húgának.
– Mellesleg az itt tartózkodásom idejére lefoglaltam magamnak a Bifrost Hallt a Nagelringen. Ott megvan minden szükséges felszerelés.
Katherine félig leeresztette szemhéját.
– És szomszédos a Komsztár létesítménnyel.
– Valamint a Luvon Alapítvánnyal, ahol Morgan Kell és Phelan fog megszállni.
– Nem hívtam meg őket. – Katherine szeme megvillant.
– Tudom. De korrigáltam a figyelmetlenséged. – Victor a légpárnáshoz lépett, de mielőtt beszállt volna, még visszafordult. – Igazad van, egy harcos nem rendelkezik szükségképpen egy jó vezető és uralkodó képességeivel. Viszont semmi nem korlátozza abban, hogy elsajátítsa azokat.
Katherine gúnyosan elhúzta a száját.
– Már csak azt a kérdést kellene feltenni magadnak, Victor, hogy vajon képes leszel-e elég gyorsan elsajátítani őket.
– Talán igen, Katherine. Lehet, hogy inkább neked kéne elgondolkodnod, meg tudsz-e benne akadályozni. – Hűvös mosolyt küldött húga felé. – Ha nem, akkor jobban teszed, ha kerítesz nekem egy ellenséget, mert annak nem fogsz örülni, ha utánad megyek.



2
Kerenszkij Sportcentrum
Strana Mechty
Kerenszkij Csillaghalmaz, Klánterület
3058. szeptember 30.

Vladimir Ward, a Farkasok kánja felkaptatott a Lobo Negro űrjáró melletti füves emelkedőn, és tekintetét végighordozta a klánok fővilágán. Átnézett a levendulaszín felhőkkel tarkított lila égbolt alatt húzódó gazdag, zöld szántóföldeken, és figyelte az előre-hátra rohangáló, lacrosse-t játszó harcosokat. Felidézte magában a labdajátékhoz kapcsolódó emlékeket: a verejtéket, a versengést, az összecsapásokat és a ravaszságot, amely megkülönböztette a pusztán jó játékosokat az igazán tehetségesektől.
Utoljára több, mint hét évvel ezelőtt játszott ezeken a mezőkön. Ajka alig látható mosolyra húzódott, amint visszaemlékezett akkori önmagára. Szinte tökéletesnek hitte magát, egy modern tenyésztési program termékének, amelyet azért hoztak létre, hogy ő legyen az emberiség létező legnagyobb harcosa. A tenyészprogram sikerében még most sem kételkedett, de hétesztendőnyi tapasztalattal a háta mögött felismerte, hogy bármilyen tökéletes is az acél, kovácsolatlanul, ötvözetlenül és megformázatlanul nem lesz belőle éles penge.
A megpróbáltatásaim még csak akkor kezdődtek. Kíváncsi lett volna, mit szólna az akkori énje mostani önmagához. A káni rang természetesen nem érte meglepetésként, bár a megválasztásához vezető eseményekbe hét évvel ezelőtt bele sem mert volna gondolni. A hatalomhoz vezető utam enyhén szólva kanyargós volt.
Visszaemlékezett utolsó játékára ezeken a pályákon. Mindig is kivételes tehetségű atléta volt, és azon a meccsen is kiemelkedett a mezőnyből. Félidőben Phelan, az a Belső Szférás korcs is csatlakozott a játékhoz, de Vlad csak mostanra volt hajlandó elismerni Kell tehetségét. A fiatalember ellenfelei fölé emelkedett, bár első alkalommal játszott klános szabályok szerint. Akkor még csak egy akadályt láttam benne, amit el kell taposni és félre kell söpörni. Phelan azonban állta a sarat az összes ellenfelével szemben. Sőt, még azt is megmutatta Vladnak, hogy nagy dolgokat képesek véghezvinni, ha ellenségeskedés helyett inkább együttműködnek.
Erre a nyomra kellett volna ráállnom, de nem láttam meg a lehetőséget. Az a Phelan ellenség volt, aki a klánok létét fenyegette, akit sem akkor, sem most nem lehetett figyelmen kívül hagyni, de semmiképpen sem akadály. Inkább kihívás, egyfajta köszörűkő, amely egyre csak élesítette Vladot. Sosem tudtunk együtt dolgozni, Phelan, de csak az egymással való marakodásunk által válhattam azzá az emberré, akivé a sorsom szerint rendeltettem.
És a háborúnk még nem ért véget. Előző összecsapásaik pusztán bevezetőként szolgáltak egy sokkalta nagyobb drámához, amely a jövőben már magától fog továbbjátszódni. Mindegyikük a Farkas klán kánja lett, bár Vlad Farkasai kitagadták azokat a félrevezetett bolondokat, akik követték Phelant a száműzetésbe, a Belső Szférába. Megérkezése után Phelan felkészült rá, hogy szembeszálljon a klános agresszióval, és ezzel lefektette egy jövőbeli konfliktus alapjait.
Vlad természetesen elismerte, hogy ez a fejlemény senkit sem ért meglepetésként, de követői nem láthatták a párhuzamosan zajló események fontosságát. A Strana Mechty többi kánja mit sem tudott arról, hogy Vlad találkozott és szövetséget kötött Katrina Steinerrel, a Lyrán Szövetség arkónjával. Az uralkodónő néhány hónappal ezelőtt besurrant a klánok területére abban a reményben, hogy sikerül szövetséget kötnie a Füstjaguárokkal. A sors szeszélye folytán azonban hajója Vlad kezébe került, és létrejött az első találkozásuk. Együtt töltött idejük alatt sikerült meggyőznie a nőt, hogy sokkal jobban jár az együttműködéssel. Katrina unokatestvére, Phelan, iránt érzett közös gyűlöletük csak megszilárdította köztük a köteléket.
Vlad arca elvörösödött, ahogy eszébe jutott Katrina. Ugyanaz a genetikai tenyészprogram, amely egyeduralmat biztosított a tisztavérű klánharcosoknak a hadszíntéren, megfosztotta őket a szexuális együttlét intimitásától, az utódnemzéstől és azoktól az erős érzelmi kötődésektől, amelyek összefogták a szabadszülött családokat. Mivel minden tisztavérű tesközben nevelkedett száznyi társához hasonlóan, ezek az érzelmi szálak mindössze a tesköztársakkal kötötték össze őket. Serdülőkorban már engedélyezték számukra, hogy felfedezzék szexuális igényeiket és hajlamaikat, de kizárólag a tesköz többi tagjával. Az együttlét egyfajta ajándék volt a bajtársak között, az egyenlők közötti kötelék megerősítése, nem pedig valamiféle házassági rituálé része. De Vlad úgy reagált Katrina Steinerre, ahogy azelőtt más nőre még sohasem. A nő felgerjesztette a kán primitív, elemi ösztöneit, melyet nem tudott csak úgy figyelmen kívül hagyni, mint az egyszerű nemi vágyat. Nem tagadhatta az erős vonzalmat, és még azt is meg merte volna kockáztatni, hogy beleszeretett Katrinába. Nem számított, hogy a klánok harcos kasztjának tagjai megvetették a szerelem fogalmát. Egykor ő maga is megvetette. De többé már nem. A többiek csak harcosok. Én viszont a Farkasok Vladja vagyok.
– A helyedben égne a szégyentől az arcom, Vlad, ha ide merészelném tolni a képem a Strana Mechtyre. – A szavak váratlanul csaptak le rá, megzavarták az ábrándozásban. Azonnal felismerte a női hangot. – A játszadozás gyerekeknek való, nem harcosoknak.
Erőltetett mosollyal fordult Marthe Pryde, a Jádesólyom klán kánja felé. A magas, karcsú nő fekete haját rövidre vágatta, bőre pedig szürkés árnyalatban játszott a hosszú űrutazások következményeként. Kék szeme a vörös árnyalat ellenére ugyanolyan tűzben izzott, mint régen.
– Ó, tehát a te űrjáród követte az enyémet a bolygó felé?
Marthe karba tette a kezét, amitől vállain megfeszült a zöld kezeslábas.
– Az a kis verseny a kapitányaink ötlete volt. De én most nem erre a játékra gondoltam.
Vlad beletúrt sötét hajába, és hátrasimította a homlokába lógó fürtöket.
– Akkor megmagyaráznád, miféle játékról beszélsz?
Marthe arcvonásai megkeményedtek.
– A Coventryre küldött üzenetben azzal fenyegettél meg, hogy elfoglalsz hat bolygót az én megszállási övezetemből. Csak kínozni akartál vele, mert tudtál róla, hogy a Coventryn a Belső Szféra seregei egyenlő erőkkel készülnek ellenem. Ha visszavonulok, hogy szembenézzek a te fenyegetéseddel, dezgra lettem volna a klánok szemében. Viszont ha nem vonulok vissza, a csatában mindkét sereg felmorzsolódik.
Vlad elmosolyodott, mire a bal szemétől az álláig húzódó forradás megrándult.
– Én ezt nem tekinteném játéknak – sokkal inkább egy sikeres és könyörtelenül hatékony próbálkozásnak, mellyel megpróbáltam az utadat állni.
– Ezt felismertem, Vlad, és gratulálok is hozzá. – Marthe kurta biccentéssel fejezte ki elismerését. – De én arra céloztam, hogy összejátszottál az ellenséggel. Csak egy Belső Szférás kapcsolaton keresztül szerezhettél tudomást coventry-i akciómról, és a velem szemben álló csapatok erejéről. És ne próbáld meg beadni nekem, hogy Phelan Kell látott el az információval. Még ha nem is gyűlölne téged, egy ilyen információ kiadásával saját barátait árulná el, márpedig erre ő nem képes.
Vlad az ajkát harapdálva, tétován bólintott.
– Tehát azzal vádolsz, hogy a Belső Szférából származó hírszerzési információt használtam fel ellened. De a forrásról semmit nem tudsz, negvál?
– Nem – válaszolt Marthe összevont szemöldökkel.
– Helyes, mert alaposan melléfognál. – Vlad állta a nő tekintetét, és meg sem rezzent a hangja az egyszerű hazugságtól. – A Belső Szféra hisz az általuk híreknek nevezett szabad információközlésben. Néhány jelentés kiszivárgott a Coventryvel kapcsolatban, mielőtt a Belső Szféra elhallgattatta volna a hírügynökségeket. Mindössze annyi kellett, hogy legyen néhány találékony emberem a saját világaimon, akik elfogták az üzeneteket, én pedig levontam belőlük a logikus következtetéseket.
Látta, hogy Marthe nem hiszi el a magyarázatát, ezért folytatta.
– Szerencsére a kánok nem engedhetik meg maguknak, hogy megalapozatlan pletykákat terjesszenek. Mert ha nem ez lenne a helyzet, talán még azt is meg tudtam volna mondani, pontosan honnan szedted azokat a harcosokat, akik részt vettek a coventry– i ütközetben. Én rákényszerültem az alsóbb kasztok tagjainak besorozására, hogy a helyőrségi csapatokat átvezényelhessem a frontvonalba. Bár nem hallottam róla, hogy te is hasonló módszerhez folyamodtál volna, feltételezem, mégis ezt tetted.
Marthe kihívó tekintettel emelte fel a fejét.
– Amíg nincs rá bizonyítékod, addig csak feltételezheted.
– Nincs bizonyítékom, és nem is áll szándékomban keresni. – Vlad szeme összeszűkült. – És azt sem akarom, hogy mások találjanak.
– Miért nem? – Marthe egy pillanatra zavartan vonta össze szemöldökét.
Igen, Marthe, egy nyomozás a vesztedet okozhatná, de ennek még nem jött el az ideje. Vlad megfordult, és rámutatott a Strana Mechty fővárosi sportcentrumának legmagasabb épületére.
– A Kánok Csarnokában sokkal nagyobb és sürgetőbb problémákkal kell szembenéznünk, mint az egymás elleni harc. Még egyikünk sem tért magához a közelmúlt háborúiból, melyeket a Beolvasztás ellen kellett vívnunk.
– Bármelyik klánnal el tudnánk bánni, ha hatalomátvételt terveznének.
– Egyetértek, de ez még jobban meggyengítené a klánokat, pozvál? – Vlad tenyérrel felfelé felemelte jobb kezét a nő arca előtt. – Te és én, a Jádesólymok és a Farkasok a Keresztes filozófián kívül nem sok mindenben értünk egyet. A mi végzetünk, a mi jogunk és kötelességünk, hogy visszafoglaljuk a Belső Szférát, és helyreállítsuk a rendet. A Beolvasztás nem szolgálná az ügyünket. És az sem, ha pusztulni hagynánk a Keresztes klánok két legnevesebbikét.
Marthe hitetlenkedve pislogott, alig mert hinni a fülének.
– Te most nem egy szövetséget ajánlasz éppen, negvál?
– Poz, egy szövetséget. A politika iránti ellenszenved közismert. Egyetértek abban, hogy a politika méltatlan egy igazi harcoshoz, viszont lehetővé teszi, hogy itt, a Nagytanácsban vívjuk meg a harcunkat ahelyett, hogy a harcosaink vérét ontanánk. Tartogathatjuk őket későbbre, a valóban fontos ütközetekre.
– Közönséges beszéded ellenére van igazság a szavaidban.
– Igazán hálás vagyok, amiért elnézed nekem az összevonásaimat, de azt hiszem, ennek jelentősége eltörpül amellett, amivel rövidesen szembe kell néznünk. – Vlad ökölbe zárta a kezét. – Nem engedhetjük, hogy klánjaink elpusztuljanak.
– Mert ha mégis, akkor sosem lesz belőled ilkán.
Vlad halkan felnevetett.
– Nem akarok ilkán lenni. – Még nem.
– Nem? – vonta fel a szemöldökét Marthe.
– Nem. A következő ilkán nem lesz képes véghezvinni a hadjáratot. Nem fogja visszaszerezni a Terrát.
A nő mutatóujjával végigsimított alsó ajkán.
– Miből gondolod?
– A következő ilkánnak minden erejével azon kell majd dolgoznia, hogy elhitesse a többiekkel: ő nem Ulric. Semmi olyasmit nem fog tenni, amit Ulric tett, vagy tett volna.
Marthe Pryde elmosolyodott.
– És el fog róla feledkezni, hogy bár Ulric Kerenszkij ilkán szemben állt a Keresztesekkel, mégis ő tette a legtöbbet a kánok közül annak érdekében, hogy sikerre vigyék az ügyüket. Érdekes. Lehet valami az elméletedben.
– Van is. Gondold csak át, Marthe: olyan kánok vállalták fel a keresztes hadjáratot, akik sosem harcoltak a Belső Szféra ellen. Sosem vettek részt egy olyan átfogó hadműveletben, amely a Terra elfoglalásához szükséges. Ulric látnok volt közöttük, és ez magyarázatot adott a sikereire. Jól jegyezd meg, amit mondok – a hadjáratot olyan kánok fogják sikerre vinni, akik már átestek a tűzkeresztségen, és túlélték az invázió poklát.
– Ami azt jelenti, hogy ez a kötelesség rád fog szállni? – kérdezte Marthe gunyorosan hunyorítva.
Természetesen.
– Vagy rád, vagy bárki másra, aki részt vett a küzdelmekben. – Vlad ismét a Kánok Csarnoka felé bökött ujjával. – Ha egyesülünk, jó esély lesz rá, hogy a keresztes hadjárat elérje végcélját.
Marthe néhány pillanatig elgondolkodva tanulmányozta a férfit, majd bólintott.
– Egyetértek. Ám ez még nem jelenti azt, hogy megbízom benned, vagy hogy nem fogok lecsapni rád, ha hitem szerint az a klánom érdekét szolgálja.
– A szavaid pontosan tükrözik a gondolataimat, Marthe Pryde. – Vlad viszonozta a bólintást. – Ez a szövetség csak a kényelmet szolgálja – a mi kényelmünket. Másoknak ugyan kényelmetlenséget okozunk vele, de azt hiszem, ennyi járulékos kárt még el tudunk viselni.

A Kiadó engedélyével.