Főkép

A legújabb – magyar kiadást is megért – Dragonlance regény már borítójával a „klasszikus” Krónikákat próbálja felidézni: félelmetes vörössárkány, magasba emelt karddal támadó lovag, mindez nem az új D&D műanyag egyenstílusában, hanem a régi AD&D-ből megszokott „igazi” festmény képében. A cím – A Korona lovagjai – szintén régi húrokat pendít meg az olvasóban, hiszen ki ne emlékezne Fényeskardú Sturmra, aki épp a fenti igen exkluzív klubba igyekezett bekerülni? Az már más kérdés, hogy sem a fent említett majdnem-lovagnak, sem társainak nem volt szüksége hűdeerős, világítós, sárkányölő kardra hogy hősökké váljanak.

Mint az a hátsó borítón is olvasható, a könyv egy tolvajról szól, akiből később a Korona lovagja válik. Talán rossz szokás, de én mindig belelapozok a könyvek hátuljába. Mikor megláttam, hogy ez a csodás hőssé válás szűk 350 oldal alatt megy végbe, kicsit gyanakodni kezdtem. Lehetséges lenne, hogy egy kisstílű besurranó egy rövidebb regény alatt nemes lelkű, bátor, és rendíthetetlen bajnokká váljon? Hogy ráadásul az egész hiteles és eredeti is legyen? Persze ez manapság, amikor több regényt írnak, mint amennyit olvasnak, már nem feltétlenül alapkövetelmények. Sajnos.

De hát örök optimista lévén sok lelkesedéssel láttam neki az olvasásnak. A fentebb már említett tolvaj, az akkor még álló Istarban dolgozik, és egy betörés során igen kényes zsákmány akad a kezébe. Egy nemes hölgy – bizonyos lady Eskaia – ágya alól lopja el egy kalózok fogságába esett istari váltságdíját. Hogy a megtorlástól meneküljön, megpróbálja visszacsempészni a drágaköveket az ágy alá, ám ezúttal nincs szerencséje, és elkapják. Ezek alapján persze felmerülhet a kérdés, hogy akkor miből élnek a profi tolvajok. Hiszen a gazdagoktól ugyebár nem lophatnak, a szegényektől meg nincs mit, de hát ez most nem olyan fontos. A regényben egyébként elég sok ehhez hasonló apró logikai hiba van. Ráadásul nem csak a történetben vannak nehezen érthető részek – nagy jóindulattal nevezhetnénk őket váratlan fordulatnak is –, hanem az egyes mondatokban is. Vagy az eredetiben vagy a fordításban vagy a korrektúrában van a hiba, de sok mondat teljesen érthetetlen, még ötszöri újraolvasás után is.

A történethez visszatérve: hogy megmeneküljön a haláltól, kénytelen elkísérni lady Eskaia-t és testőrét a kalózokhoz, hogy kiválthassák a foglyot. Útközben megtudják, hogy a kalózvezér házi mágusa felébresztett egy ősi feketesárkányt. Az egyetlen lény pedig, aki szembe tud vele szállni, egy fiatal rézsárkány, akit az egyensúly fenntartására maguk az istenek küldtek, és akit hőseinknek kell meggyógyítani.

A legfőbb problémám a regénnyel az volt, hogy egy eposzi méretű kalandot, és egy emberi világképben és gondolkodásban bekövetkező gyökeres változást próbál belesűríteni egyetlen, aránylag rövid könyvbe, ezáltal kicsit elsietett az egész. Ha mindez mondjuk egy trilógia alatt ment volna végbe, talán több kifutása lett volna, és nem lett volna az az érzésem a végén, hogy: „Ennyi???”. Talán akkor a számomra érthetetlen csavarokra sem lett volna szükség a cselekményben.