Főkép

Annyian, annyi félét írtak már a Gyűrűk Ura filmekről, s valóban, amint a január 3-i Tolkien Születésnap is bizonyította, van is mit írni, mondani, megvitatni, róluk, és Tolkien egész munkásságáról. Pár órával a sajtóvetítés után (mikor e sorokat írom) azonban úgy érzem, nehéz bármi épkézláb gondolatot írnom, pláne olyat, amit még nem írt le más. Talán mert még annyira friss az élmény – amely olyan nagyszerű –, hogy egyelőre inkább érzés szinten jelentkezik.

Peter Jackson és fantasztikus csapata nem hozott szégyent az eddigiekre, s ahol a történet engedte, még az eddigieket is felülmúlót alkotott. Beszélhetek a látványról, ami után semmi más mozivarázs nem lehet elég jó; a döbbenetes hang- és zenei élményről, amitől az ember úgy érzi, ott röpködnek fölötte a Nazgúlok, őrá üvölt a tengernyi ork, a tömérdek múmak (avagy olifánt), troll és a többi…


Szólhatok a színészekről, akik a klasszikus színjátszás legnemesebb szabályai szerint alakítják szerepeiket. Dicsérhetek annyi, de annyi mindent! De mi végre?! Hiszen ezt mindenki tudja. Persze, most is vannak változtatások, kihagyott dolgok, amik biztos ott lesznek majd a bővített DVD-n. De nem tudok, nem lehet Jacksonra haragudni ezért. Ő mindenki által megtekinthető mozifilmeket készített. Akinek nem jelent olyan sokat a Gyűrűk Ura, annak ennyi is bőven sok lesz, az igazi fanatikusok számára viszont igazi ajándékot jelentenek a bővített verziók.

Nem, Jackson nem hibázott most sem, ennél a filmes gárdánál jobban senki nem csinálhatná meg ezeket a filmeket. Persze, amint általában is, a Gyűrűk Ura esetében pedig különösen igaz, mindenkinek mást ad. Csak annyit van értelme mondanom: érdemes félretenni a kritikus szemet, a tárgyilagosságot, s hagyni, hogy Jackson filmje elvarázsoljon. Nem nagy, és nehéz e kérés, hiszen csak a legvérmesebb fanatikusok, akik igazán ismerik a könyvet, találhatnak belekötnivalót - ám aki a hibákat keresi, az úgy jár el, mint a legtöbb tudomány: kifelejti a leglényeget, a lelket. És a lélek az, ami emlékezik, ha ezt a filmet nézi, ha ezt a könyvet olvassa. Mert voltak korok, melyeket a Gyűrűk Ura megidéz; amikor még éltek hősök, akik ugyanígy elbuktak néha és győztek máskor, akik emberiek, esendőek, törékenyek voltak – de éltek s haltak eszmékért, elvekért, vagy még inkább, egyszerűen csak azért, akit és amit szerettek. Végeredményben Középfölde népei, a film szereplői sem cselekednek másként.

Szeretteink még vannak. Eszmék, nemes elvek – és oly’ gyönyörű tájak, mint amiket Középföldén látni, már egyre kevésbé. De valamikor voltak azok is, s aki jól figyel Tolkien avagy Jackson műveire, az „emlékezik” majd, abban feléled valami. És én azt mondom, ennek a filmnek ez a legfőbb lényege. De mindezt nem érhetné el, ha nem ez a gárda készíti el, ez a csupa Tolkien-fanatikusból és nagyszerű színészből álló, roppant társaság. Szövetség. Nevezhetjük úgy, hiszen amit véghez vittek, az valóban valami nagyszabású, ami túlmutat egyébként óriási filmtörténeti jelentőségén is.


Nem gondolom persze, hogy ez a három film megválthatja a mi világunkat, de elültethet egy magot, segíthet emlékezni, vagy egyszerűen csak úgy 9-11 és fél órára kiragadhat abból, amiben élünk, s emlékül adhat valamit, amit sosem lenne szabad elfelejtenünk.