FőképA spirituális világban ezen a napon a fekete szín uralkodott. Ma reggel, miután felfedezte e zavaró fejleményt, attól tartott, hogy nem fog tudni a spirituális energiáknak megfelelő színekbe öltözni. Nem voltak fekete ruhái. Korábban még sosem volt fekete nap a másik világban. Soha. Szerencsére, az egyik tanítványa, Laura Panken fekete síruhát hozott magával, és mivel a két nőnek hasonló méretei voltak, Grace levetette szürke ruháit, és Laura fekete öltözékébe bújt.
De most majdnem azt kívánta, inkább ne lenne kapcsolatban a szentekkel és a halottak lelkeivel. A sugárzó spekrális energiák nyugtalanították és félelemmel töltötték el.
A halál és elátkozottság képei szintén nyugtalanították Grace-t, ám ezek nem Istentől származtak, hanem más forrásból, egy kénkőből származtak. A sátán érzelmileg nyugtalanító látomásokkal akarta elpusztítani és megrémíteni. Szerette volna, ha Grace megfordul, elrohan, és félbehagyja a küldetését. A nő azonban tudta, hogy a hazugságok atyjának mi a szándéka. Pontosan tudta. Néha, amikor végignézett az őt körülvevő arcokon, nem a valódi arcokat látta, hanem rothadó szöveteket, féreg rágta húst, és a halál e képei mindig megrázták. Az ördög, amilyen bölcs volt, tudta, hogy Grace sosem adná be a derekát a kísértésnek, ezért megpróbálta félelemmel összezúzni hitét.
De nem működött. Soha. Az asszony erős volt. Néha, amikor felnézett a viharos égre, különféle alakzatokat látott a felhőkben: vigyorgó kecskefejeket, rémséges disznóarcokat kidülledő agyarakkal. A szélben hangokat is hallott. Sziszegő, gonosz hangokat, amelyek gonosz ígéreteket tettek, hazugságokkal traktálták, perverz gyönyörökről beszéltek, és szinte hipnotikus erejű leírását adták ezeknek a kimondottan undorító tevékenységeknek, amelyekben hemzsegett a gonoszság.
Amíg a motoros szánban összehúzódva hevert, és próbált elrejtőzni a tisztásról lövöldöző férfi elől, Grace a lábánál hirtelen egy tucat hatalmas csótányt pillantott meg. Mindegyikük akkora volt, mint a saját keze. Végigmásztak a szán padlóján, keresztül a bakancsán, egészen közel az arcához. Az undortól majdnem felugrott. Pontosan ezt akarta az ördög: remélte, hogy így jobb célpont lesz, és Charlie Harrison gyorsabban eltalálja a fegyverével. Ám ezt a szívességet nem tette meg az ördögnek, hanem hatalmasat nyelt, és mozdulatlanul igyekezett legyűrni undorát.
Észrevette, hogy mindegyik svábbogárnak emberi feje van. Apró arcukkal – amelyeken fájdalom, önutálat és rémület tükröződött – felnéztek rá, Grace pedig tudta, hogy elátkozott lelkek, akik megjárták a poklot, a sátán pedig ideszállította őket, hogy megmutassa Grace-nak, ő hogyan kínozza áldozatait, s hogy kegyetlensége nem ismer határokat. A nő a félelemtől majdnem elveszítette az uralmat hólyagja felett. Bámulta az emberi arcú bogarakat, és azon gondolkodott, vajon az Úr miért engedélyezi a pokol létezését.

Ezt várta tőle az ördög. Igen. Az jutott az eszébe, hogy ha az Úr jóváhagyja a sátán kegyetlenségét, akkor talán ő maga is kegyetlen. Kétségbe kellett vonnia az Alkotó erényeit. Ez a látomás szándékosan félelmet és kétséget ültetett a szívébe.
Aztán megpillantotta, hogy az egyik csótánynak épp olyan arca van, mint drága férjének, Albertnek. Nem. Albert jó ember volt, Albert nem a pokolba jutott. Ez hazugság. Az apró arc felnézett rá, és mintha kiáltott volna, ám hangot nem adott. Nem. Albert drága ember volt, bűntelen, szinte szent. Albert a pokolban? Albert az örökkévalóságig elátkozva? Az Úr biztosan nem akarhatott ilyesmit. Grace nagyon várta, hogy ismét Alberttel lehessen a mennyországban, de ha Albert más irányba indult…
Grace ekkor úgy érezte, majdnem megőrül. Nem. Nem, nem, nem. A sátán hazudott. Megpróbálja őt az őrületbe hajszolni.
Mindennél jobban szeretné, ó, igen, ha megháborodna, ha nem tudná az Urat szolgálni. Ha saját épelméjűségében kételkedne, akkor küldetését is kétségbevonná, sőt az ajándékot és az Úrral való kapcsolatát is megkérdőjelezné. Nem szabad kételkednie önmagában. Épelméjű volt, és Albert is a mennyországba jutott, ezért el kell nyomnia magában a kételkedést, és átadni magát a vak hitnek.
Behunyta a szemét, és nem nézte tovább a lábainál mászkáló állatokat. Érezte azonban, hogy ott vannak, még kemény bőrcsizmán keresztül is, de összeszorította a fogait, és igyekezett inkább a lövések zajára figyelni. Imádkozni kezdett, végül kinyitotta a szemeit, de addigra a csótányok már eltűntek.
Egy ideig biztonságban lesz. Sikerült magától eltaszítania az ördögöt.

A Kiadó engedélyével.

A szerző életrajza