Főkép

Tíz év telt el azóta, hogy Árnyjáró megmentette Dardaliont (a Forrás papját), Danyal-t (a fiatal lányt, kit később asszonyává fogadott) Kyrilla-t és Miriel-t (a nyolc éves ikerpárt, kiket lányaiként nevelt). Tíz éve, hogy Árnyjáró visszaszerezte a Bronzpáncélt és ezzel megmentette a drenai birodalmat. Tíz éve élnek fenn a hegyek között, a világtól eldugott magányos házban.

Öt éve Danyal meghalt egy lovasbalesetben. Árnyjáró azóta is gyászolja, nem tudja feldolgozni elvesztését. Pár éve Kyrilla is távozott a házból. Férjhez ment és elköltözött. A csendes gyászt és a békés magányt azonban most új veszedelem fenyegeti. Valaki felbérelte a Céhet, hogy végezzen Árnyjáróval.

A történet ebből a kicsinyke magból (mármint az Árnyjáró elleni merényletből) bontakozik ki, és ahogy haladunk előre a történetben, oldalról-oldalra válik egyre terebélyesebbé, egyre bonyolultabbá, míg eljutunk a végkifejlethez. Úgy érzem ebben a regényben Árnyjáró visszaszorul/visszavonul a főszerepből, vagy legalábbis megosztja azt lányával, aki legalább olyan fontos szerepet játszik a történetben, mint apja. Miriel a történet folyamán kezdő harcosból hőssé válik, megismerve a szerelmet, a szenvedést, és a legfontosabbnak tűnő dolgok elvesztését.

Gemmell legújabb könyve méltó folytatása az előző résznek, az Árnyjárónak. Sőt, meg merem kockáztatni, jobb annál. Nem találkozunk benne azokkal a nyers tőmondatokkal és egyszerű párbeszédekkel, amik – az egyébként nagyszerűre sikeredett mű – élvezeti értékét kissé lerontják, és stílusát tekintve továbbra is megmaradt a heroikus fantasy műfajánál, amelynek szerintem (legalábbis brit viszonylatban) az egyik legnagyobb mestere.

Ha az előző könyvére azt mondtam, hogy ajánlom az olvasó figyelmébe, akkor A farkas birodalmát inkább a kötelező gyakorlatok közé sorolnám.